December elején közlik Froome teszteredményeit

A kétszeres Tour-győztes Chris Froome megerősítette, hogy az idei Francia Körverseny után végzett tesztjeinek eredményeit a jövő hónapban hozzák nyilvánosságra.

A brit felesége, Michele, komoly vitába keveredett Paul Kimmage és Matt Slater újságírókkal pénteken, akik kérdéseket tettek fel az eredmények késleltetett megjelenéséről.

Talán ez késztette szombaton Froome-ot arra, hogy Twitteren kijelentse: az információk hamarosan elérhetőek lesznek.

Amikor a Sky csapatát megalakították 2010-ben, a gárda azt nyilatkozta, hogy bizonyítani akarják, hogy meg lehet nyerni tisztán a Tour de France-t. 2012-ben Bradley Wiggins-szel, 2013-ban pedig Froome-mal is sikerült győzedelmeskedni, de adatokat, akkor, nem engedtek szabadjára.

A csapat vezetője, Dave Brailsford azt mondta még 2013-ban a Tour alatt, hogy a háromhetes után Froome el fog végezni egy VO2 Max tesztet, de erre végül nem került sor.

Idén, Froome újra megnyerte a Tourt. Újra kérdések merültek fel. Pár hegyi adatot nyilvánosságra hoztak, de sportszakemberek, mint Ross Tucker, nem igazán hittek ezek hitelességében. Azt állították, hogy Froome feltüntetett watt/kg adatai alacsonyabbak voltak a 10. szakaszon, mint azoké a versenyzőké, akiket megvert.

Erre Froome bejelentette, hogy a Tour után teszteket fog végezni. A Tour és a Vuelta között be is váltotta ígéretét: a londoni Glaxo Smith Kline Human Performance laboratóriumban tesztelték.

Mostanáig nem volt az eredmények felfedésének időpontjáról információk, de Froome próbálta eloszlatni a kételyeket a közösségi médiában tett kijelentésével.

Az információ közkézre kerül kevesebb, mint egy hónap múlva, és Froome reméli, hogy ez majd eltörli a teljesítményével kapcsolatos kérdéseket a kétkedők fejében.

Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes