Degenkolb: Főképp a Párizs-Roubaix érdekel

A 2014-es esztendő egyik legeredményesebb versenyzője volt a német John Degenkolb, aki négy szakaszt nyert a Vueltan, nyerte a Gent-Wevelgem klasszikusát, második lett a Párizs-Roubaix alkalmával és még további öt nagy győzelmet aratott.

„Előzetesen az volt a terv, hogy egy viszonylag jó idényt fussak. Összességében egy igazán jó szezont produkáltam, de meg is dolgoztam a sikereimért az elejétől a végéig. Tavasszal hamar csúcsformába kerültem, ami sajnos kihatott a Tour de France szereplésemre, bevallom őszintén az ott nyújtott teljesítményem hatalmas csalódás volt. A Vueltan aztán ismét összeszedtem magam és egy remek versenyt teljesítettem,” – kezdte legfrissebb interjújában a Giant-Shimano kerekese.

Mint arra emlékezhetünk John Degenkolb 2012-ben öt szakaszt nyert a Spanyol Körversenyen, amit idén négy elsőséggel illetőleg a sprinttrikó elhódításával fejelt meg.

„Érzelmileg nagyszerű volt egy három hetes körversenyen megkülönböztető trikót nyerni, azonban számomra nem ez volt a szezon legfelejthetetlenebb pillanata. A Párisz-Roubaix második helye mindent űberel. Pályafutásom során első ízben állhattam dobogóra egy tradicionális klasszikuson. Persze a Gent-Wevelgem megnyerése is különleges dolog, de a Párizs-Roubaix az mégis egészen más.”

A Világbajnokság ellenben úgy tűnt, hogy fog a legjobban elsülni, sokáig még az indulása is kérdéses volt, hisz egy betegség miatt antibiotikumos kezelésre szorult.

„Nagyon nehéz verseny volt a Világbajnokság, rengeteg energiát veszítettem az antibiotikumos kezelések gyanánt, így jócskán legyengülve érkeztem Spanyolországba. Ennek ellenére az első tízben sikerült zárnom, amely ilyen körülmények között egy fantasztikus eredménynek felel meg.”

2015-re tekintve a legfőbb cél egy erős tavaszi szereplés, majd pedig legalább egy szakaszgyőzelem megszerzése a Tour de France során. A legfőbb cél azonban a Párizs-Roubax.

„Szeretném jövőre is megismételni azokat az eredményeket, amelyeket az idei szezonban szereztem. Megpróbálok majd tökéletesen felkészülni a tavaszi klasszikusokra, leginkább a Párizs-Roubaix érdekel. Jó lenne, ha a formám nem hanyatlana a Tour de France idejére és sikerülne végre ott is nyernem egy szakaszt. Nagyot akarunk csapatszinten is alkotni a Touron, így fontos, hogy akkorra időzítsük a formánk,” – vélekedett 2015-ös lehetőségeiről Degenkolb.       

Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes