Demare mint a Párizs-Roubaix egyik esélyese?

Habár az elmúlt években általában nem övezte szerencse Arnaud Demare klasszikus szereplését a FDJ háza táján mégis úgy vélik, hogy a Párizs-Roubaix-n igenis van esélye a versenyzőjüknek a győzelemért harcolni.

A múlt hétvégi Omloop Het Nieuwsblad viadalán Demare az előkelő tizedik helyen zárt, de ha visszagondolunk akkor a Párizs-Roubaix-n való bemutatkozása sem sikerült rosszul az előző évben. Ennek nyomán olyan egykori legendák, mint például Frederic Guesdon már most esélyesnek tartják az Észak-Pokla megnyerésére.

Guesdon jelen pillanatban a FDJ csapatának sportigazgatójaként ténykedik.

„Már idén lehetségesnek tartom azt, hogy Arnaud Demare nyerje a Párizs-Roubaix-t. Tavaly szerepelt először ezen a viadalon és rögtön egy 12. hellyel hívta fel magára a figyelmet,” – mondta Guesdon.

„Persze a Roubaix egy olyan klasszikus, amelyen lehetetlen előre tervezni. Demare fantasztikus sebességre képes a kanyarokban, amelynek nyomán, akár még a végső körpályán is előnyre tehet szert vetélytársaival szemben,” – folytatta.

Az Omloopon volt egy defektje nem sokkal a vége előtt, így nem volt reális esélye a győzelemért sprintelnie. Fáradtságra hivatkozva másnap azonban már nem indult a Kuurne-Brussells-Kuurne viadalán. A következő megmérettetés számára a Párizs-Nizza lesz, ám a tavasz legfőbb célja egyértelműen a Párizs-Roubaix.

„A Párizs-Nizzát követően mindent a klasszikusoknak rendelünk alá. A versenyprogramja nagyon hasonló a tavalyihoz, azonban ezúttal kicsit később kezdtük az építkezést, megpróbálva így április elejére időzíteni a csúcsformáját.”

Demare nem szerzett még győzelmet ebben az idényben, ami ha másért nem is, de önbizalom növelés gyanánt azért nem jönne rosszul.

„A Párizs-Roubaix-ig talán összejöhet egy győzelem, amely morálisan rengeteget dobna Demare hangulatán,” – zárta jellemzését az 1997-es Párizs-Roubaix győztese Federic Guesdon.       

Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes