Dopping: új kutatás boríthatja a bilit

Egy frissen közölt kutatás eredményei szerint hosszú évekig, sőt akár évtizedekig is tarthat egy kerékpárosnál az alkalmazott doppingszerek hatása, így az általában kiszabott kétéves eltiltás sem elegendő, mert a versenyzők ennek lejárta után sem tisztán ülnek vissza a nyeregbe, ez pedig alapjaiban rendítheti meg a jelenleg érvényes antidopping-szabályozást. 

A kutatást végző oslói egyetem munkatársai szerint a doppingolás miatti eltiltásból visszatérő sportolók évekkel később is ki tudják használni a tiltott teljesítményfokozó szerek hatásait, mert azok nem ürülnek ki elég gyorsan a szervezetből. 

A kutatók kísérletei bebizonyították, hogy az "izommemória" évekkel a doppingolás után is "emlékszik" az anabolikus szteroidokra, így hasznosítja is azok előnyeit, persze annál csekélyebb mértékben, minél jobban távolodik a szerek alkalmazásának időpontjától az adott versenyző. 

A kísérleteket egyelőre csak egereken végezték, ám ha embereken is bebizonyosodik, nagyon komoly hatást gyakorolhat a doppingszabályozásra. Ez ugyanis azt jelentené, hogy az általában kétéves vagy ennél rövidebb eltiltással sújtott sportolók nem egyenlő feltételekkel térnének vissza a versenyzéshez, mint tiszta társaik. 

Kristian Gunderson, az oslói egyetem kutatást végző élettan professzora a BBC Sportnak nyilatkozva baljós képet festett a kísérlet kapcsán. 

"Azt gondolom, ezek a szerek akár élethosszig tartóan is hathatnak, de mindenképpen évtizedekig. Az adataink alapján a kétéves eltiltás túl rövid, de még a négyéves is nagyon kevés." - fogalmazott a kutató. 

A tudós elmondta, hogy a kísérletet jelenleg egereken végezték, melyeket két héten át "kezeltek" anabolikus szteroidokkal és megfigyelték, hogy komoly izomtömeg-növekedést okozott náluk a terápia. 

Ezt követően a szerek alkalmazását felfüggesztették három hónapra, amely nagyjából egy egér élettartamának 15%-a. A kutatók megfigyelték, hogy a terápia felfüggesztése után hat nappal az egér izomtömege még 30%-kal növekedett, míg kezeletlen társainál szinte jelentéktelen növekedést regisztráltak. 

Gundersen professzor úgy aposztrofálta az anabolikus szteroidokat, mint a gyárakat, amelyek azonnl elkezdenek proteint termelni, ahogy igénybevételnek vannak kitéve, még akkor is, ha több hónapig is tart a nyugalmi időszak. 

Az anabolikus szteroidok csak az egyik fajtái a profi kerékpárosok által használt doppingszereknek, de a kutatás az EPO-ra vagy a tesztoszteronra nem tér ki. Mindenesetre az eddigi eredmények igen ijesztőek a különböző doppingellenes szervezetek számára, amelyek a versenyzők eltiltásáról és visszatéréséről döntenek. 

 

Fotó: Photo Pin 

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes