Egyre több a veszély a versenyeken?

Az Eneco Touron történt bukások illetőleg az Arctic Race csúszós útjait követően ismét felerősödtek azok a hangok, miszerint egyre több a veszély a jelenkor versenyein.

A benelux viadalon két versenyző – Zdenek Stybar (Omega Pharma-Quick Step) és Alexandre Porsev (Katusha) – súlyosan sérült, mialatt Norvégiában nem történt ugyan gond, de rengeteg panaszra adott okot a csütörtöki nyitó etap.

Az Eneco Tour illetőleg az Arctic Race of Norway szervezőinek is szembe kellett nézniük azzal, hogy a versenyzők illetve a csapataik aggodalmuknak adtak hangot, miszerint elfogadhatatlanul szükségtelen kockázatokba viszik bele őket az említette versenyeken.

Az első eset az Eneco Tour negyedik szakaszának utolsó pár száz méterén történt, ahol a Giant-Shimano egyik felvezetőembere Reinardt Jense Van Rensburg átesett az előtte haladó kerékpáros kerekén minek következtében ketten is az utat szegélyező kordon lábában buktak. Stybar ajakvágásokat és fogtörést szenvedett, míg Porsev eltörte a kulcscsontját. Az esetet látván talán még úgy is vélekedhetünk, hogy még ezzel együtt is viszonylag olcsón megúszták.

A bukás leginkább Djamoldine Abdoujaparov 1991-es Tour de France katasztrófájára emlékeztetett.

„Nem volt lehetőségem elkerülni a bukást. Az első kerék beleakadt a kordon lábába, a következő pillanatban pedig már a földön voltam. Azonnal tudtam, hogy komoly a gond. Nagyon sajnálom, mert jó formában érkeztem erre a versenyre, bizakodó voltam az Enecot, a Hamburg-i egynapost illetőleg a kanadai versenyeket illetően,” – mondta Porsev, akinek a jobb vállába egy fémlapot illesztettek.

Egyes hírek szerint a szervezők később elismerték a felelősségüket. A csapatok és a versenyzőik már egy ideje próbálkoznak a Nemzetközi Kerékpáros Szövetségnél, hogy ezek helyett a kordonok helyett másfajta úgynevezett lapos talpú elemeket használjanak, amelyekben nem lehet a kerekekkel fennakadni.

Közben az északi-sark közelében az Arctic Race of Norway első napján egy más típusú probléma borzolta a kedélyeket. A befutót követően Marcel Kittel (Giant-Shimano) és Sam Bennett (Netapp-Endura) is aggodalmának adott okot.

„A szervezők az utolsó három kilométerhez érve a hajrá miatt ideges mezőnyt egy sötét alagúton vitték át, amely ráadásul lejtett, így közel 100 km/órás sebességgel haladtunk az odabent nedves és csúszós utón. Úgy tűnik, hogy addig mindent meg lehet csinálni, ameddig nincs gond,” – vélekedett Kittel a Twitteren.

„Nem emlékszem olyan pillanatra, amikor féltem volna a kerékpáron. Közel 100-al mentünk egy nedves alagútban, ahol konkrétan nem láttam semmit,” – mondta Bennett.

A csütörtöki események ismét a reflektorfénybe helyezték a kerekesek biztonságát, amely azt mutatja, hogy igenis szükség van a szigorításokra.  

Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes