Első World Tour versenyére készül a Novo Nordisk

Fennállása első World Tour viadalán szerepelhet vasárnap a színtisztán egyes típusú cukorbetegekből álló Novo Nordkisk csapata.

„Soha ne használd a cukorbetegséged ürügyként, ha gyengén versenyeztél”

Scott Ambrose esetében két évvel ezelőtt diagnosztizálták a cukorbetegségét, idén januárban pedig már szakaszt nyert a Fülöp-szigeteki Körversenyen, megszerezve ezzel a Novo Nordisk csapatának első győzelmét.

Mint ismeretes a Team Type 1 projektből továbbfejlesztett Novo Nordisk csak cukorbetegségben szenvedő sportolóknak biztosít lehetőséget. A profi kerékpárcsapat mellett van utánpótlás, női, triatlon illetőleg futó szakosztályuk is.

Március 22-én vasárnap sporttörténelmet írnak, hisz fennállásuk első World Tour versenyén állhatnak rajthoz a leghosszabb tavaszi klasszikus a 298 kilométeres Milánó-SanRemó keretében.

„Ez egy hatalmas lépés a csapatunk életében. Bebizonyítottuk, hogy kitartással és megfelelő hozzáállással felvehetjük a versenyt a világ legjobbjaival,” – mondta Phil Sutherland csapatvezető.

„Amennyiben odafigyelnek a versenyzőink a megfelelő táplálkozásra és a vércukorszint kellő kordában tartására, abban az esetben semmivel sem rosszabbak, mint bármely más csapat kerekese,” – tette hozzá Rafael Castol a csapat első számú orvosa.

Ez az a csapat, amely leginkább jótékonykodik a jelenlegi kerékpáros gárdák közül, hisz például évek óta missziós tevékenységet folytatnak Ruandában, ahol még ma is tíz cukorbetegből kilenc meghal. Csak 2015-ben eddig 1 millió tesztcsíkot valamint számtalan cukormérő készüléket biztosítottak az ország betegei számára.

Persze a Novo Nordisk család egy hosszú távú terv, idővel szeretnének részt venni olyan nagy nevű viadalokon is, mint a Tour de France.

„Több évre van még szükségünk, hogy a csapat eljuthasson arra a szintre, hogy a Tour de France-on szerepelhessen. Lépésről lépésre haladunk, jelenleg a Milánó-SanRemó szereplés ösztökél leginkább minket,” – nyilatkozta Vassili Davidenko sportigazgató.

A Novo Nordisk csapata a Kevin De Mesmaeker, Joonas Henttala, Nicolas Lefranciois, David Lozano, Javier Mejias, Andrea Peron, Charles Planet és Martijn Verschoor nyolcassal áll rajthoz a La Primaveran.       

Fotó: Novo Nordisk

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes