Alfredo Martini csapata az 1970-es olasz Ferretti érdekes módon a taljánok mellett négy svéd illetve egy belga kerékpárosnak is lehetőséget adott. Utólag persze érthető volt a döntése, hisz a gárda öt sikeréből négyet pont, hogy ezek a külföldi bringások szállítottak. Közülük talán Albert van Vlierberghe a Tour de France-on aratott szakaszgyőzelme ért a legtöbbet.
Az 1971-es francia Peugeot – BP – Michelin, Walter Godefroot és Bernard Thevenet kettősével a fedélzeten a korszak egyik legjobb gárdájának számított. Előbbi villogott az egynaposokon, míg utóbbi a Tour de France-ra koncentrált. Rajtuk kívül remek idényt produkált Jean-Pierre Danguillaume is.
Nem hiszem, hogy lenne olyan ember, aki ne hallott volna még a BIC márkájáról. Az 1972-es francia kerékpárcsapat ászai ezekben az években a holland René Pijnen és a belga Eric Leman voltak. Ennél csapatnál tekert az érdekesség kedvéért Jonny Schleck is. Pijnen nem kevesebb, mint nyolc győzelemmel zárta az évet miközben Leman inkább a szakaszversenyekre koncentrál, bár egy Flandria Kör elsőség azért az Ő repertoárjába is bekerült.
Szemezgetve a régmúlt klubjai között igencsak megakadt a szemem az 1974-es spanyol Kas Kaskol gárdáján. Habár ők számos külföldit foglalkoztattak baszk gyökereik révén azonban mégis az Euskaltel egyfajta gyökereként lehetett rájuk tekinteni. Legjobbjuk José Manuel Fuente Lavandera nem kevesebb, mint öt szakaszgyőzelem társaságában hódította el a Giro d’Italia hegyi összetettjének elsőségét, majd nyerte meg a Vuelta Espana összetettjét. Sokan mégis úgy vélték, hogy sikerei nagy részét a szupersegítő Domingo Telletxeanak köszönhette.
Folytassuk a sort a 70-s évek egyik legkiválóbb portugál csapatával. Az 1975-ös Coelima legjobbja egy bizonyos Jose Pereira Machado volt. Habár a kis klub nagy lépésre szánta el magát, igazán átütő sikert valamiért mégsem sikerült elérniük.
Az 1976-os olasz Magniflex – Torpado minden erejével az azévi Giro d’Italiára összpontosított. Érdekesség képen a gárda az olaszok mellett lehetőséget biztosított az amerikai Mike Neel számára, aki a tengerentúli kerékpárosok talán első hírnöke volt. A Girón sokáig pechesek voltak, azonban az utolsó napon Daniele Tinchella szakaszt nyert, míg Alfio Vandi magára ölthette a legjobb fiatalnak járó fehér trikót.
Azt, hogy a Teka esetlegesen a Real Madrid kerékpáros csapata lett volna, azt a feltételezést a spanyol gárda Santander-i bejegyzése élesen visszautasította. Az 1977-es évadban német versenyzőjük Klaus-Peter Thaler volt a legerősebbjük, aki a Tour de France szakaszgyőzelme mellett a cyclo-cross versenyeken is brillírozott. Mellette egy bizonyos Manuel Sanz ebben az évben begyűjtötte a spanyol nemzeti bajnoki trikót.
Az 1978-as TI – Raleigh – McGregor a nevével ellentétben holland bejegyzésű csapatként működött, sőt Bill Nickson személyében mindössze egyetlen brit versenyzővel rendelkezett. A holland Garrie Knetemann ebben az esztendőben nem kevesebb, mint 16 győzelmet szerzett – közte megnyerve a mediterrán körversenyt, a Párizs-Nizzát és a világbajnokság elit mezőnyversenyét -. Mellette brillírozott az ismertebb nevek közül Paul Wellens és Franky De Gent is.
Kalandozásainkat zárjuk 1980-ban, ahol egy igencsak nagy ellentét bontakozott ki két francia gárda a Peugeot – Esso – Michelin és a Renault Gitane között. A Peugeot csapatát többek között Phil Anderson, Gilbert Duclos-Lasalle, Hennie Kuper, Robert Millar és Pascal Simon alkotta, míg a másik oldalon Roland Berland, Jean Rene Bernaudeau, Lucien Didier, Bernard Hinault és Marc Madiot erősítette. Az eredményesség szempontjából az utóbbi gárda bizonyult jobbnak elsősorban Bernard Hinault révén, aki megnyerte a Giro d’Italiát és a világbajnokságot is.
Fotók: saját archívum
