Érdekes színfoltja volt a pelotonnak az 1983-as olasz Atala. Habár a svájci világbajnok Urs Freuler és az olasz trikolór viselője Pierino Gavazzi is a csapat tagjai voltak mégsem halmozták el a szurkolóikat sikerekkel. Freuler hazája körversenyén brillírozott, ám olasz részről csak Paolo Rosola villant, aki három etapot is nyert az azévi Giro d’Italián.
Az 1984-es francia Skil-Reydel sokak szerint az Argos-Shimano jogelődje volt, bár egyesek egy egészen más vonalra helyezik a mai holland sztárcsapat irányvonalát. Legnagyobb sztárjuk kétségkívül az ír legenda Sean Kelly volt, aki ebben az évben nyerte a Párizs-Nizzát, a Criterium Internationalt, a Paris – Roubaixt, a Liege-Bastogne-Lieget és a Paris – Tourst is. Mellette mindenféleképpen ki kell emelni Eric Caritouxt, aki az azévi Vuelta Espana győztese volt.
A Movistar jogelődje a Reynolds 1985-ben még csak a szárnyait bontogatta. Habár átütő sikerük nem volt, mégis megmutatták magukat, hisz megnyerték a Vuelta hegyi trikóját (José Luis Laguia Martinez) és a Touron is megkaparintottak egy szakasz elsőséget (Eduardo Chozas Olmo).
A Fabio Parra és Luis Alberto Herrera által fémjelzett Café de Colombia – Varta méltó elődjeként funkcionált a mai kolumbiai kerékpárosoknak. Herrera 1986-ban nyerte a kolumbiai körversenyt, míg Parra a Vuelta Espanan villogott. Kettőjükön kívül Abelardo Rondon neve is megemlítendő még, aki a dél-amerikai ország nemzeti bajnokságának mezőnyversenyén győzedelmeskedett.
Bár éveken keresztül a La Vie Claire névre hallgattak 1987-ben már a Toshiba és a Look támogatásával futott a Maurice Le Gulloux társasága. Habár 1986-ban Greg LeMond első amerikaiként megnyerte a Tour de France-t, az 1987-es idény mégsem róla volt emlékezetes. Jean Francois-Bernard révén szakaszt nyertek a Girón és a Tour de France-on is illetőleg Kim Anderson is több alkalommal megvillant mégsem ez az év volt a nagy múltú gárda legemlékezetesebbje.
A Caja Rural a kerékpársportban lévő jelenléte nem újkeletű történet. 1988-ban Caja Rural – Orbea néven már szerepeltek a legjobbak között, amely évben a holland Mathie Hermans és a baszk Jokin Mujika Aramburu kettőse villogott. Előbbi sprinterként nem kevesebb, mint 14 szakaszgyőzelmet mutathatott fel, míg utóbbi nyerte a számukra nagyon fontos baszk körversenyt.
Csak az érdekesség kedvéért, előbb Fanini – 7Up, majd Fanini Miranda néven szerepelt a Fanini család aktuális egyesülete. A Giron szakaszt nyert az az Alessio Di Basco, aki már több ízben is segítette magyar csapatok olaszországi versenyeit, míg a legjobb fiatalnak járó fehér trikót Stefano Tomasini szerezte meg.
Az olasz Gewiss-Bianchi nagynevű klubnak számított a 80-a években, azonban 1988-ban már lefelé száguldottak a lejtőn. A Paolo Rosola és Alberto Volpi által fémjelzett gárda elsősorban Rosolara támaszkodhatott, aki két szakaszt is megnyert az azévi Giro d’Italian. A kiöregedőben lévő Moreno Argentin a Criterium Internationalon tudott még megvillanni.
1989-ben Jim Ochowicz hathatós erőlködésének köszönhetően a 7-Eleven már az európai színtéren is megmutathatta magát. Frankie Andreau, Andrew Hampsten, Eric Heiden, Davis Phinney és Sean Yates az év elején még inkább a tengerentúlon villogott, ám a belga körversenyen végre valahára eljött a várva várt áttörés és a brit Sean Yates két szakaszgyőzelem mellett az összetettet elsőséget is megkaparintotta.
A 80-as évek egy másik kultcsapata volt az olasz Del Tongo. 1990-ben Franco Ballerini, Mario Cipollini és Maurizio Fondriest révén bőven volt kire építeniük. Az ifjú Mario hét etapgyőzelmet szerzett, kettőt a Giron, míg Ballerini és Fondriest a klasszikus egynaposokon villogott. Az év végén így nem volt okuk a panaszra.
