Esteban Chaves: Tourt akarok nyerni!

Maga az Orica-GreenEDGE vezetősége is úgy nyilatkozott: „Kíváncsian várjuk, hogy mire is képes Cahaves?”

Azok után, hogy a 80-as években Lucho Herrera és Fabio Parra a Tour de France legjobb hegyimenőinek számítottak a kolumbiaiak egy kissé elszürkültek a mezőnyben. Azokban az esztendőkben a dél-amerikai ország képviselői uralták a hegyeket. Előbbi minden nagy körversenyen legalább egy ízben elhódította a hegyi trikót, míg utóbbi számos Touron végzett a legjobb tízben. Később aztán Victor Hugo Pena és Santiago Botero képviselte a sárga-kék-piros trikolórt, de az alkalmi sárga öltözettől több babér számukra sem jutott. Az elmúlt években Mauricio Soler, a 2007-es Francia Körverseny hegyi királya, illetve Fabio Duarte, a 2008-as U23-as világbajnok számítottak a legnevesebb egyéniségeiknek. Jelen pillanatban a kolumbiai kerékpársport újabb aranygenerációját éljük: Rigoberto Uran, Nairo Quintana, Carlos Alberto Betancur és Sergio Henao kvartettje újra útlevelet varázsolt a dél-amerikai kerekesek kezébe. Azonban már úton az Ő utánpótlásuk is, ismerkedjünk most meg az egyik legnagyobb tehetséggel Esteban Chavessel.

Johan Esteban Chaves Rubio 1990. január 17-én látta meg a napvilágot a kolumbiai főváros Bogota, Cundinamarca nevezetű kerületében. Szegény családban cseperedett, de szülei minden követ megmozgattak annak érdekében, hogy fiúkból sportoló lehessen. A városrészben eléggé elburjánzó bűnözés következtében édesapja sokszor a saját vállán vitte, a lakásban nagy becsben tartott kerékpárokat. A kis Esteban számos ifjúsági versenyt megnyerve hívta fel magára a figyelmet. Kezdetben remekelt a pályaversenyeken is, például 2008-ban scratchben sikerült ifjúsági bajnoki címet szereznie. 2011-ben a Pro Kontinentális Colombia Es Pasion csapatába került. A vezetők nem sok kibúvást hagytak ifjú tehetségüknek, rögtön a mélyvízbe dobták.

Márciusban elindították az egyik legkeményebb olasz hegyi versenyen a Settimana Internazionale Coppi e Bartali viadalon. A kissé megszeppent Chaves versenylázzal küzdve egyelőre csak a tapasztalatokat gyűjtette, de végül összetettben így is az első százban végzett. Áprilisban következett a francia Sarthe Kör, ahol a hegyi etapon az előkelő 25. pozícióban érkezett, összetettben pedig végül a 38. lett. Pár napra rá az egynapos Giro dell’ Appenninon indult. Óriási meglepetésre a 15. helyen ért célba felhívva magára a kerékpáros sajtó figyelmét. Szeptemberben jött a legfontosabb viadal. Az egyhetes Tour de L’Avenir a fiatal tehetségek kiugrásának legjobb helyszíne. Eleddig olyan nevek győzedelmeskedtek ezen a versenyen, mint Miguel Indurain, Laurent Fignon, Johan Bruyneel, Denis Menchov, Lars Bak vagy éppen Bauke Mollema. Hősünk ugyan szakaszt nem nyert, de a két legfontosabb hegyi etapon mindkétszer a dobogó legalsó fokára állhatott, így hatalmas küzdelemben legyőzte a kanadai David Boilyt és az olasz Mattia Cattaneot a sárga trikóért folytatott harcban.

A történelmi viadal megnyerése után nyilvánvalóvá vált, hogy Esteban 20 éves kora ellenére igencsak éretten versenyez. Mindig csak akkor támadott, amikor itt volt az ideje. Folyamatosan kalkulált, számolt, nézte, hogy mi az, ami a számára a legkedvezőbb. Egyetlenegyszer sem ment bele felesleges attakba, nem akart szakaszt nyerni, amikor érezte, hogy ezzel az összetett pozícióját veszélyeztetné. Nehéz dolga volt. Nem valami jó időfutammenő, így az első napi egyenkénti után bőven volt mit ledolgoznia. Győzelme azért kiemelendőbb az átlagosnál, mert a 2011-es kiírásban az elmúlt évektől eltérően jóval több már bizonyított versenyző indult.

Kolumbiában már régóta várják egy újabb nagy tehetség eljövetelét, aki majd újra régi fényében tündökölteti az országukat. A Chaves tisztában van ezekkel az elvárásokkal. Tudja, hogy esztelenül nem lehet ezt a sportágat csinálni. Tisztában van vele, hogy türelmesnek kell lennie, elsősorban saját magával szemben. A 2012-es idényben a Claudio Corti által fémjelzett Colombia Coldeportes csapatában versenyzett. Corti kezei alatt több Top 10-es helyezést követően élete eddigi legnagyobb győzelmét aratva nyerte a GP Citta di Camaiore egynaposát többek között Franco Pellizotti-t is maga mögé utasítva.

Ellenben a 2013-as szezon már korántsem sikerült ilyen jól. Lényegében érdemben csak a Mediterrán Körversenyt tudta befejezni.

Veszélybe került sorsa, mivel Cortiék nagytakarítást rendeztek, azonban az Orica-GreenEDGE látott benn fantáziát, így első kolumbiai kerekeseként szerződtette a még mindig csak 23 esztendős sihedert.

Esteban, vagy becenevén „Charu” meghálálja a bizalmat. A Langkawi Körverseny összetettjének negyedik pozíciójában zárt, miután a királyetapon is ezen a helyen végzett. A Katalán Körverseny titkos esélyesének aposztrofálták, bár Neil Stephens sportigazgató is úgy fogalmazott, hogy kíváncsi, mit is tud valójában a srác.  

„Egy nap Tour de France-t akarok nyerni,” – nyilatkozta a minap. Bízik benne, hogy ő is a keret tagja lehet valamelyik háromhetesen. Kitartás Esteban.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes