Fabian Cancellara üvöltött a fájdalomtól

Csigolyatörését követően véget ért a tavaszi idény Fabian Cancellara számára.

A tegnapi E3 Harelbeke klasszikusa során egy hatalmas bukás borzolta a kedélyeket úgy 25 kilométerrel a rajtot követően. Többek között Fabian Cancellara (Trek Factory Racing), Lars Boom (Astana), Andrey Amador (Movistar), John Degenkolb (Giant-Alpecin) és Nicolo Bonifazio (Lampre-Merida) is a földön találta magát.

A legrosszabbul azonban a Trek Factory Racing kapitánya Fabian Cancellara járt, aki megpróbált ugyan visszaülni a kerékpárra, de tekerni már nem bírt. Mint utólag kiderült sajnos két helyen is eltört az alsó csigolyái harántnyúlványa. Ez azt jelenti, hogy a tavaszi klasszikusoknak búcsút mondhat „Spartacus”.

„Azonnal tudtam, hogy nagy a baj. Visszaült ugyan a kerékpárra, de nem bírta lenyomni a pedált. Beült az autóba és üvöltött a fájdalomtól. Ekkor már biztosak voltunk benne, hogy nagyon nagy gond van,” – mondta Dirk Demol sportigazgató.

„Nagyon rossz helyzetben vagyunk. Jasper Stuyven a Strade Bianche során bukott, míg Stijn Devolder két nappal ezelőtt törte össze magát. Nem maradt kapitányunk a tavaszi klasszikusokra. Hatalmas ambíciókkal vágtunk neki az idei szezonnak, de ebben a formában már nem tudjuk felvenni a versenyt a legjobbakkal,” – folytatta.

Előzetesen talán május lehet a leghamarabbi időpont, amikor Cancellara visszatérhet, de természetesen nagyon sok múlik a rehabilitáción.

„Meglátjuk, hogy mi lesz. Erős a csapatunk, de mentálisan a kapitányunk elvesztése negatív helyzetbe sodorhatja a srácokat. Egyelőre túl korai bármit mondani, de ismerve Fabian mentalitását, a Tour de France-on már ott akar majd lenni,” – tette hozzá Demol.

Természetesen az újságírók már meglátogatták a korházban a svájci klasszist.

„Minden nagyon gyorsan történt. Egy szűk pavés szakasznál jártunk, amikor valaki ráfékezett és sajnos nem volt helye kerülni, így buktunk. Átestem vagy két-három bringáson és néhány kerékpáron landoltam. Gyorsan szétnéztem, mindenhol versenyzők feküdtek. Az első reakciómmal vissza akartam pattanni a kerékpárra, de a hátam alsó részén elviselhetetlen fájdalmat éreztem. Megpróbáltam visszaülni, de annyira fájt a hátam, hogy nem tudtam lenyomni a pedált. Feladtam,” – mondta Cancellara.

„Most a legfontosabb az, hogy Fabian 100%-osan felépülhessen. Nem szabad siettetni semmit, sajnos ez történt, ilyen a kerékpársport,” – nyilatkozta Luca Guercilena csapatvezető.      

Fotó: közösségi média

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes