Február 2.-8. Avagy mire figyeljünk a héten

A Challange Mallorca, Cadel Evans búcsúversenye illetőleg a francia szezonnyitót követően sűrűsödik a program a versenynaptárban.

Február 4.-7. Dubai Körverseny HC

Három szakaszversenyt is rendeznek egy időben, azonban mindhármat planétánk más és más szegletében. Ennek okán természetesen a legnagyobb rivaldafényt a kiemelt kategóriás Dubai Körverseny kapja. A tavalyi esztendőhöz képest kissé megváltozott a viadal képe, hisz a harmadik szakasz egy 300 méteres, de 17 %-os kaptatóval zárul. A sprinterek közül Mark Cavendish (Etixx-Quick Step), John Degenkolb (Giant-Alpecin), Ben Swift (Sky) és Andrea Guardini (Astana) kvartettjére kell figyelni, míg az összetettben Alejandro Valverde (Movistar), Vincenzo Nibali (Astana), Philippe Gilbert (BMC) és Joaquim Rodriguez (Katusha) négyese feszülhet egymáshoz.  

Február 4.-8. Etoile de Bésseges 2.1   

Eközben Franciaországban az ötszakaszos Etoile de Bésseges lesz az első többnapos viadal. Az első három etap inkább a sprintereknek kedvezhet, a negyedik szakaszon ellenben két emelkedő is nehezíti majd a kerekesek dolgát, habár nem hegyi befutóval zárul a nap. Az utolsó szakasz egy 12 kilométeres egyenkénti időfutam, amely tavaly is eldöntötte az összetett végkimenetelét. A sprinterek tekintetében érdemes lesz figyelni Bryan Coquard (Europcar), Romain Feillu (Bretagne-Séché Environnement), Leonardo Duque (Colombia), Aidis Kruopis (AnPost-ChainReaction), Antoine Demoitie (Wallonie-Bruxelles) valamint Fabio Felline (Trek Factory Racing) hatosára. Az összetett tekintetében a szakértők Tony Gallopin (Lotto-Soudal) és Davide Rebellin (CCC Sprandi Polkowice) csatáját várják.    

Február 4.-8. Herald Sun Tour 2.1

Az ausztrálos kerékpáros hónap kiterjesztéseként a Herald Sun Tourral zárul az őrület, ahol egy prológot követően négy olyan szakasz várja a mezőnyt, melynek mindegyikében lesz legalább egy kategorizált emelkedő, ellenben mindössze az utolsó etap fog hegyi befutóval zárulni. Az előzetes rajtlista alapján Caleb Ewan (Orica-GreenEDGE) és Tyler Farrar (MTN-Qhubeka) parolája várható a sprintekben, míg az összetett tekintetében talán Simon Clarke (Orica-GreenEDGE) lehet a kiemelt favorit.

Február 8. GP Costa degli Etruschi 1.1

Vasárnap kerül sor az olasz szezonnyitóra, amelyen az egyetlen hazai kontinentális csapat az Utensilnord is képviselteti magát. A 190 és fél kilométeres kőkemény dimbes-dombos terep nagy kihívás lesz mindenki számára. A végjáték talán Sonny Colbrelli (Bardiani-CSF), Mauro Finetto (Southeast) és Valerio Conti (Lampre-Merida) hármasa között dőlhet el.

Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye   

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes