Gaviria és Contreras is aláírt a Quick-Stephez

A tegnapi nap folyamán Fernando Gaviria és Rodrigo Contreras is aláírt az Etixx-Quick Step csapatához.

A San Luisi Körversenyen illetőleg a múlt heti párizsi Pályakerékpáros-világbajnokságon mutatott remek szereplése nyomán az Etixx-Quick Step csapata az orvosi és a teljesítménydiagnosztikai tesztet követően két éves megállapodást kötött a mindössze húsz esztendős Fernando Gaviriaval valamint az argentin verseny legjobb fiataljának választott kiváló hegyi menő tehetséggel Fernando Contreras-szal.

A két srác hétfőn a Bakala Akadémia teljesítménydiagnosztikai központjában írta alá a 2016 januárjától érvényben lévő kontraktusát.

„Elégedettek vagyunk a megállapodással, hisz a két versenyző pályafutását, már jó néhány éve figyelemmel követtük. Motivált, fiatal, tehetséges versenyzőkről van szó. Contreras remekelt a San Luisi Körversenyen, mint ahogy Gaviria is, aki ráadásként Világbajnok lett a múlt heti Pályakerékpáros-vb-n,” – mondta elégedetten Patrick Lefevere csapatvezető.

Természetesen a két siheder kereste a szavakat a szerződés aláírását követően.

„Mondhatni, hogy már gyerekként is követtem ennek a csapatnak a működését. Mark Cavendish számomra egyfajta példakép, akinek néhány éve még próbáltam ellesni a mozdulatait. Számomra ez a legjobb csapat, amelyet választhattam, habár tisztában vagyok vele, hogy rengeteget kell még tanulnom,” – nyilatkozta Gaviria.

Fernando számára hatalmas kihívás lesz 2016-ban Mark Cavendish-el dolgozni, habár a brit egyelőre még nem rendelkezik szerződéssel a jövő évre vonatkozóan, sőt Patrick Lefevere úgy fogalmazott, hogy Cavnek bizonyítania kell az idei évadban, leginkább a Tour de France során.

Contrerasról egyelőre kevesebbet tudni, bár hegyi menő képességeit már bizonyította, ráadásul az időfutamban sem rossz, hisz 2014-ben nyerte a Pán-Amerikai Játékok U23-as kronóját.

“Ez az egyik legjobb csapat a világon, így értelemszerűen nagyon várom már, hogy magamra húzhassam a mezük. Egy álmom vált ezzel a szerződéssel valóra. Együtt versenyezhetek majd Rigoberto Urannal? Ezt még most sem akarom elhinni,” – mondta kissé megilletődve Contreras.

A srácoknak lehetőségük lesz az év végén, mint gyakornok csatlakozni a csapathoz, ám erről csak később dönt a vezetőség.

Fotó: közösségi média

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes