Giada Macchi nyerte a Miss Ciclismo címet 2014-ben

Évről évre hatalmas ünnepség keretében osztják ki a Miss Ciclismo díjat Olaszországban, amely gála természetesen idén sem marathatott el.

2014-ben immáron tízedik alkalommal választották meg Olaszországban Miss Ciclismot. Az  A & J Sport cége által életre hívott versenyen ezúttal is neves zsűri gyűlt össze, hisz a bírák elnöke nem volt más, mint az idei Tour de France győztese Vincenzo Nibali (Astana). Rajta kívül olyan kerekesek alkották a pontozóbírákat mint Fabio Aru (Astana), Damiano Cunego (Lampre-Merida), Filippo Pozzato (Lampre-Merida), Dario Cataldo (Sky), Moreno Moser (Canondale), Andrea Guardini (Astana)vagy éppen Simone Ponzi (Neri Sottoli).

Az indulóknak szorosan nincs köze a kerékpársporthoz, azonban a győztes illetőleg a díjazottak a jövő év folyamán több kerékpáros eseményen is részt vesznek valamint a Guerciotti kerékpárgyár éves naptárába is bekerülnek.

A győzelmet idén a mindössze 20 esztendős Giada Macchi szerezte meg, aki a zsűri illetőleg az internetes szavazás alapján 729 pontot gyűjtött. A második helyezett Miriam Torrisi, míg a harmadik Veronica Bissoli lett.

„Nem gondoltam volna, hogy győzhetek. Nagyon izgatott voltam és végül teljesen váratlanul ért a siker. Azért jöttem ide, hogy jól érezzem magam, nem a győzelem volt az ami motivált. Természetesen boldog vagyok az eredmények okán,” – mondta az eredményhirdetést követően Giada.

Persze Alex Carera sportmenedzser az esemény házigazdája is elégedett volt az esttel.

„Ez egy csodálatos este volt, gyönyörű lányokkal a kerékpársport bűvöletében. Megünnepeltük a nagyszerű olasz eredményeket, miközben csodás lányokat láthattunk. Köszönöm a kerékpárosoknak legfőképp Vincenzo Nibalinak, hogy jelenlétükkel emelték az est színvonalát,” – nyilatkozta Carera.

Giada Macchi decemberben a Guerciotti fotózásán vesz rész, majd pedig január közepén immáron mint az egyik legjelentősebb talján Cyclo-Cross esemény házigazdája mutatkozik be a nagyérdemű előtt.

Fotó: közösségi média

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes