Gilbertnek harcolnia kell a Tour részvételért

Philippe Gilbert ambiciózus a 2015-ös idény tekintetében, legfőbb céljáért a Tour de France-ért azonban úgy néz ki igencsak meg kellesz küzdenie.

Philippe Gilbert a minap egy interjú keretében taglalta 2015-ös céljait. Elmondása szerint a Milánó-SanRemó, az ardenneki klasszikusok, a Giro d’Italia, a Tour de France valamint a Világbajnokság szerepelnek kiemelten a programjában.

2011 óta Gilbert szinte minden versenyen úgy állhatott rajthoz mint egy potenciális győztes. A helyezések és a Top 10-es eredmények azonban sokszor nem feleltek meg a közvéleménynek. 2014 újra egy jó példával rukkolt elő, hisz hiába nyerte meg Gilbert az Amstel Gold Race-t valamint a Pekingi Körversenyt ez nem volt elegendő az elismerésekhez.

„A Kristallenfiets (a legjobb belga kerékpáros díja) nem az a dolog, amire a leginkább vágyok. Néha boldogabbá tesz egy Top 10-es helyezés, mint bármilyen másfajta elismerés. A Pekingi Körversenyen hihetetlen módon bírtam végig a 13 kilométeres emelkedőt és ez egy olyan teljesítmény volt, amelyet korábban még sohasem sikerült véghez vinnem,” – mondta Gilbert.

Természetesen a belga kiválóságot is a győzelmek hajtják előre.

„Az álmom az, hogy nyerhessek még klasszikusokat. Ha csak egy kiemelt tavaszi versenyt sikerülne megnyerem, már az eredményessé tenni az idei évem,” – folytatta.

Idén a Primavera azaz a Milánó-SanRemó lesz az egyik legfőbb célkitűzés, ellenben a Flandriai Körverseny kimarad a versenyprogramjából. Ezt követően az ardenneki klasszikusok valamint a Giro d’Italia következik. Greg Van Avermaet ebben az évben már külön utakon jár. A két klasszis hosszú évek együttműködését követően elszeparálva teljesíti majd a kiemelt egynaposokat.

„Nem érzek csalódást, ez van. Én már elég versenyt nyertem a múltban, érthető, hogy Greg is szeretne fellépni a rivaldafénybe.”

A Tour de France indulás azonban egyelőre még koránt sem biztos.

„Amikor közöltem a menedzsmenttel, hogy ott akarok lenni a Touron én magam lepődtem meg leginkább a válasz hallatán. Azt mondták ugyanis, hogy jelenleg csak 12. vagy a 13. versenyző vagyok a sorban. Csalódott vagyok, de egyben ez egy hatalmas kihívás számomra. Nem részesítenek előnyben csak a nevem és a múltbeli eredményeim miatt. Meg kell küzdenem a helyemért,” – zárta mondandóját Gilbert.

Természetesen az év végén a Világbajnokság illetőleg a Lombardiai Körverseny is hatalmas kihívás lesz a belga kerekes számára.

Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye     

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes