Feszült a várakozás, az újságok esélyeket latolgatnak, a versenyzők fogadkoznak, a szurkolók pedig a körmeiket lerágva várják, hogy induljon már végre útnak a Maglia Rosa elhódításáért zajló, három héten át tartó epikus küzdelem. Ilyenkor az ember hajlamos nosztalgiázni, és felidézni a korábbi évek nagyszerű versenyeit, és azokat a harcosokat, akik mára legendává nemesültek, és akik valamikor heteken keresztül képesek voltak nézők millióit a képernyők elé ragasztani. Kezdjük el utazásunkat az ezredforduló évében, amely esztendőben rendkívül izgalmas, végig kiszámíthatatlan verseny zajlott a nagyok között, és a végén egy olyan fiatal reménység diadalmaskodott, aki a következő évtizedben az olasz kerékpársport, és egyben a Giro d'Italia történetének meghatározó alakjává nőtte ki magát.
2000-t írunk. Az előző évben a rutinos Ivan Gotti diadalmaskodott, a dobogó második fokán az akkor mindössze 26 éves Paolo Savoldelli, a harmadikon pedig az egyre nagyobb egyéniséggé váló Gilberto Simoni állhatott, a negyedik és az ötödik pozíciókon pedig két legendás versenyző, Laurent Jalabert és Roberto Heras osztoztak. Az igazsághoz hozzátartozik azonban, hogy az előző évi viadal legnagyobb alakja nem közülük került ki. 1999-ben Marco Pantani 2 héten keresztül uralta a versenyt, négy hegyi szakaszt is megnyert és toronymagasan vezette az összetettet, a Madonna di Campiglio-n rendezett hegyi befutó után azonban a megengedettnél magasabb hematokrit-szintje miatt a szervezők kizárták a versenyből a Maglia Rosa legnagyobb esélyesét, így a győzelem végül az addig második helyen álló Ivan Gotti ölébe hullott.
A 2000. évi Giro d'Italia rajtjánál természetesen ott találjuk a Polti csapat színeiben a címvédő Ivan Gotti-t. A Lampre csapatát Gilberto Simoni vezeti, a Saeco kapitánya pedig Paolo Savoldelli, igaz, a vörösöknél Cipollinivel súlyosbítva nem teljesen egyértelmű a szereposztás. Jelen van a Mercatone Uno csapata is, benne a legendás Marco Pantani és a fiatal Stefano Garzelli. A Mapei Quick-Step az Andrea Noé - Pavel Tonkov párossal érkezett a versenyre, a Vini Caldirola kapitánya pedig Francesco Casagrande. Olyan ma már nem letező csapatokat és versenyzőket találhatunk rajtuk kívül a rajtlistán, mint az Amica Chips (Basso, Caucchioli), a Banesto (Mancebo, Bruseghin, Piepoli), a Cantina-Tollo (Di Luca), a Panaria (Perez Cuapio), a Fassa Bortolo (Belli, Frigo, Petacchi), a Kelme (Rubiera, Sevilla, Cardenas), a Selle Italia (Chepe Gonzalez, Buenahora) vagy a Vitalico Seguros (Hruska, Perdiguero, Alvaro Gonzalez de Galdeano, Pena).
A verseny Vatikánban rajtolt egy 4,6 km hosszú prológgal, amelyet általános elképedésre a Vitalico Seguros cseh versenyzője, Jan Hruska nyert meg Paolo Savoldelli és Bradley McGee előtt, így a szabadkártyával elinduló spanyol kiscsapat rögtön a "nulladik" napon megkaparintotta a rózsaszín trikót. Az első szakaszt Terracinában egy mezőnyhajrá után Ivan Quaranta nyerte meg, a második helyen célba érő Mario Cipollini pedig a jóváírásoknak köszönhetően átvette a Maglia Rosát. A második napon a szakasz közepén a Monte Taburno nehezítette a sprinterek életét, és nagyrészt ennek az emelkedőnek köszönhetően végül hazaért egy hosszabb szökés, Maddaloniban Christian Moreni diadalmaskodott, és ezzel harmadik alkalommal is gazdát cserélt a Rosa. A következő két napon, Scaleában és Materában ismét mezőnyhajrá döntött, előbb Jan Svorada, majd Mario Cipollini volt a leggyorsabb a végén.
Az első komolyabb erőpróbára, ahol előkerültek végre az összetettben esélyesek is, egészen az ötödik napig kellett várni. Matera és Peschici között egy hegyesebb szakaszt rendeztek, ahol az utolsó emelkedőn a Saeco tempójának köszönhetően erősen megtizedelődött az élmezőny, a vörösök Savoldellinek dolgoztak. A korábbi évek többszörös hegyi királya, Chepe Gonzalez támadott, és egészen sokáig úgy tűnt, övé lehet a szakasz, 2 kilométerrel a vége előtt azonban megette őt a horda. Vladimir Belli és a fiatal Danilo Di Luca indultak meg ezután, és a végén az ekkor mindössze 24 esztendős Di Luca örülhetett, aki pályafutása első szakaszgyőzelmét aratta a Girón. A szakasz után persze újra gazdát cserélt a Maglia Rosa is, az összetettben a Fassa Bortolo versenyzője, Matteo Tossato vette át a vezetést.
A hatodik napon Vasto városában ismét mezőnyhajrá döntött, és a Fassa Bortolo sprintere, az orosz Dmitri Konyshev győzött, másnap Teramo-ban pedig egy egész napos magányos szökés után az ausztrál David McKenzie vált hőssé. A nyolcadik szakasz profilja szintén a szökevényeknek kedvezett, és végül haza is ért egy 8 főből álló társaság, Pratóban Axel Merckx diadalmaskodott, bizonyítva ezzel, hogy bár édesapja korábban egészen más szintet képviselt, de ő sem volt éppen tehetségtelen versenyző, és ha nem ezt a nevet viselte volna, akkor is emlékeznénk rá. A szakasz után már az ötödik versenyző húzhatta magára a Maglia Rosát, a Kelme katalánja, a szökésben résztvevő José Enrique Gutierrez vette át a vezetést. Igaz, azt tudhatta előre, hogy valószínűleg csak egyetlen napig lehet hős, hiszen másnap végre következett az első kiemelt hegyi szakasz!
A kilencedik szakaszon a Prunetta, a Passo di San Pellegrino, és a végén az Abetone emelkedője várt a mezőnyre, a toszkánai hegyek pedig végül egy firenzei származású versenyző megdicsőülését hozták. A Vini Caldirola kapitánya, Francesco Casagrande kihasználta a lehetőséget, és az utolsó emelkedőn elementáris erejű támadást indított vetélytársai ellen, és végül magabiztosan, közvetlen riválisaival szemben több, mint másfél percnyi előnyt gyűjtve nyerte meg a szakaszt. 1:39 hátránnyal érkezett meg egy csoport, benne az esélyesek közül Stefano Garzelli, Dario Frigo, Gilberto Simoni, Danilo Di Luca és Ivan Gotti. Az előző évi második helyezett, Paolo Savoldelli közel négy perc hátrányt gyűjtött össze ezen a napon, az előző évi viadal fekete báránya, Marco Pantani pedig közel hetet, aki a Maglia Rosát viselő Gutierrezzel együtt érkezett meg egy nagyobb csoportban. Így a Sólyom és a Kalóz is elveszítették az esélyüket a győzelemre, őket a szakasz után nyugodt szívvel ki lehetett húzni az esélyesek közül. Összetettben természetesen Casagrande vette át a vezetést, Di Luca 51 másodperc hátránnyal állt mögötte a második helyen, Andrea Noé és Stefano Garzelli pedig egyaránt 1:39-cel a neve mellett a képzeletbeli pódium harmadik fokán osztoztak.
Másnap Padovában ismét mezőnyhajrá döntött, és Ivan Quaranta másodszor is diadalmaskodni tudott. A 11. szakaszon pedig az első egyenkénti időfutam várt a mezőnyre, Legnano és Bibione között nem kevesebb, mint 42 kilométert kellett teljesítenie a versenyzőknek, ekkora táv pedig már bőven elég volt ahhoz, hogy jelentősen átrendezze az összetett állását. A Vitalico-Seguros csapat nagy napja volt ez, Victor Hugo Pena nyerte a szakaszt, a második helyett a prológot is megnyerő Jan Hruska szerezte meg, a harmadik helyen pedig Alvaro Gonzalez de Galdeano végzett. Az összetett esélyesei közül Pavel Tonkov és Stefano Garzelli teljesítettek a legjobban, előbbi a hatodik, utóbbi a kilencedik helyen gurult be a célba, ellenben Gotti, Di Luca és Simoni is súlyos perceket veszítettek el. De a nagyok közül a leggyengébben kétségtelenül az összetettben vezető Casagrande teljesített, aki mindösszesen csak a 31. helyen érkezett. Ezzel együtt is megőrizte a Maglia Rosát a firenzei, igaz, a második helyre felkúszó Vladimir Belli mindössze 4, a harmadik helyre feljövő Pavel Tonkov pedig alig 7 másodperces hátrányban volt ekkor mögötte. Tegyük hozzá, hogy még a kilencedik helyig visszaeső Andrea Noé is egy percen belül volt, így izgalmas napokra lehetett előzetesen számítani a verseny második felében!
Az első és egyetlen pihenőnap után folytatódott a küzdelem. A 12. napon hazaért egy hosszú szökés, a szakasz végén pedig Enrico Cassani ünnepelhetett. A 13. etapon azonban már újra a hegyek közé vezetett a mezőny útja, a Falzarego, a Fedaia, és végül a Passo Sella várt a mezőnyre, és az összetett szoros állását figyelembe véve komoly izgalmakra volt kilátás. A tizenhármas szám végül a Kelme menőjének hozott szerencsét, Chechu Rubiera megismételte előző évi nagy győzelmét, és Pfalzen után Selva val Gardena-ban is hegyi szakaszt tudott nyerni a Girón! Chechu rengeteget köszönhet a második helyet megszerző Gilberto Simoninak, akivel érdekszövetséget kötöttek erre a napra, és nagyszerűen vitték végig a támadásukat, a végén az asztúriai vitte a szakaszt, a trentói pedig nagyot lépett előre összetettben. A harmadik helyen Stefano Garzelli, illetve az összetettben vezető Francesco Casagrande érkeztek meg kicsit több mint fél perces hátrányban, Frigo, Tonkov, Belli és Gotti ellenben közel egy percet veszítettek Casagrandéval szemben. A nap igazi nagy nyertese ezzel Casagrande volt, aki az izgalmas időfutam után megerősítette vezető pozícióját összetettben, intő példa volt azonban, hogy mind Simoni, mind Garzelli nagyon komolyan támadták őt. A Maglia Rosát a szakasz után így továbbra is Casagrande viselhette, Garzelli 18 mp, Belli pedig 1:01 hátrányban osztoztak mögötte a dobogó második és harmadik fokán. A nap egyik hőse, Simoni pedig egészen az ötödik helyig lépett előre összetettben, 1:05 hátrány állt a trentói neve mellett.
Másnap aztán folytatódott a küzdelem, ugyanis a 14. napon a királyszakasz várt a mezőnyre! A Passo di Kendola, a Passo di Tonale, és a végén a 2600 méter fölötti rettenet, a legendás Passo di Gavia emelkedői garanciát jelentettek az izgalmakra. Igaz, a befutó csak Bormióban volt, több mint 20 kilométer lejtmenet után, ami azért valamit elvett a szakasz éléből. Gilberto Simoni nagy napja volt ez, aki nagyszerű támadást indított a Gavián, és a végén is erős volt, és ezzel pályafutása során első alkalommal tudott szakaszt nyerni a Girón, nem is kezdhette volna jobb napon a későbbi sikertörténetét Gibo, mint éppen a királyszakaszon. Casagrande volt a nap másik nagy győztese, aki a győztessel azonos idővel a harmadik helyen ért célba, Frigón és Gottin 7 másodpercet, Garzellin pedig 11 másodpercet hozva, amivel tovább erősítette vezető pozícióját az összetettben. Szüksége is volt persze a firenzeinek minden árva másodpercre, az első időfutamon való pocsék szereplése ugyanis nem ígért sok jót számára az utolsó előtti napon esedékes kronó előtt. Neki minden hegyi szakaszon jónak kellett lennie! Összetettben tehát továbbra is Casagrande vezetett, a második helyen ekkor már Garzelli állt 33 másodperces hátránnyal, a szakaszgyőztes Simoni pedig végre felállhatott a képzeletbeli pódium harmadik fokára, Gibo hátránya 57 másodperc volt ekkor.
A két hegyi szakasz, és az azokon zajló hatalmas tűzijáték után aztán csendesebb etapok következtek. Bresciában újabb Kelme győzelem született, Angel Vicioso nyerte ugyanis a mezőnyhajrát, igaz, őt szabálytalan sprint miatt utólag diszkvalifikálták a szervezők, és a második helyen célba érő Biagio Conte-t nyilvánították végül győztesnek. Meda-ban Fabrizio Guidi volt a leggyorsabb, szintén mezőnyhajrában. Genoa-ban pedig egy egész napos magányos szökés után epikus győzelmet aratott a Vitalico-Seguros baszkja, Alvaro Gonzalez de Galdeano, a spanyol szabadkártyás kiscsapat pedig ezzel már a harmadik szakaszgyőzelménél tartott! 3 napnyi pihenőt kaptak tehát a menők, hogy feltöltődjenek, és az utolsó napokban eldöntsék egymás között a Maglia Rosa sorsát.
A 18. szakaszon következett az utolsó hegyi befutó, az 1615 méter magas Pratonevoso emelkedő tetején volt a cél. Casagrandénak ez volt az utolsó lehetősége arra, hogy biztos előnyt szerezzen magának az utolsó időfutamra, de Simoninak is mennie kellett, ha előre akart még lépni, hiszen a kronón ő sem tartozott éppen a legjobbak közzé. Stefano Garzelli volt ekkor talán a legjobb pozícióban. Az a Garzelli, aki eredetileg csak Pantani segítőjeként érkezett a viadalra, a Kalóz gyengélkedése után azonban átvette tőle a csapatkapitányi pozíciót, és beugróként is fantasztikusan tartotta magát, helytállásának köszönhetően pedig élete egyik legnagyobb diadalának a kapujában állt. Igaz, még hátra volt az utolsó fontos hegyi szakasz, amit ki kellett volna bírnia. Szakaszgyőzelem nélkül három hetes versenyt nyerni persze mindig hiányérzetet hagy az emberben, ha valaki a legjobb, akkor azt legalább egy hegyi szakaszon is realizálja, tartják sokan. Valószínűleg Garzelli is hasonlóan gondolta, mert bár Casagrande és Simoni is becsülettel támadták, az ekkor még nem kopasz, hanem rikító szőke hajjal pompázó olasz azonban végig kitartott. Mit kitartott, a végén is erős volt, és a hegy tetején a sprintben magabiztosan nyerte meg a szakaszt, ahogy egy menőhöz illik. Ezután már végérvényesen Garzelli lett a Maglia Rosa első számú esélyese, aki Pantani árnyékában surranópályán ugyan, de végig megbízhatóan teljesített a hegyi szakaszokon, és bár előzetesen nem sokan számoltak vele, ő mégis igazolta, hogy ez hatalmas hiba volt. A szakasz után továbbra is Casagrande viselhette a rózsaszínt, ám Garzelli 25, Simoni pedig 55 másodperc hátránnyal követték őt a képzeletbeli pódiumon.
Persze nem volt még vége a versenynek, a 19. napon Brianconban az utolsó hegyi szakasz várta a mezőnyt, a francia földre átlátogató karaván útját pedig a Colle delle Agnello, illetve a Tour de France-ról ismert Col d'Izoard állta, igaz, a végén a 17 kilométer lejtőzés után volt csak a cél. A szakasz végén Paolo Lanfranchi örülhetett, aki ezzel a nagyszerű győzelemmel pályafutása legnagyobb sikerét aratta, a második helyen pedig a legendás Marco Pantani érkezett meg, aki az előző két évben dominált a Girón, ez az éve azonban gyengébben sikerült, de legalább az utolsó hegyi szakaszon a Kalóznak is jutott némi dicsőség, és a sajtó is inkább vele foglalkozott, mint a szakaszgyőztes honfitársával. Mögöttük pedig egy perc hátrányban a nagy hármas, Simoni, Garzelli és Casagrande érkeztek meg, így az utolsó időfutam előtt semmi lényeges nem változott összetettben.
Briancon-Sestrieres ITT, és 34 kilométer. Ennyi választotta el Garzellit attól, hogy érvényesítse a papírformát, és hőssé váljon. A szakaszt a prológhoz hasonlóan ismét a cseh Jan Hruska nyerte meg, ezzel a Vitalico-Seguros csapat már a negyedik győzelmét aratta a viadalon. A második helyen az első hét során még a Maglia Rosa kapujában is álló Andrea Noé érkezett meg, aki szintén nagyon jó versenyt zárt. A harmadik helyen pedig maga Garzelli érkezett, és ezzel sikerült véghezvinnie a bravúrt, és az utolsó előtti napon átvehette a vezetést. Casagrande sokáig hősiesen küzdött, és 14 napon keresztül őrizte a trikót, ráadásul az utolsó időfutamon önmagához képest kiváló időt ment, és a kilencedik helyen zárt. De összességében ez is csak a második helyhez volt neki elég, igaz, legalább a kronón szintén jól teljesítő Simonit maga mögött tudta tartani.
Stefano Garzelli személyében tehát új győztest avattak a Girón. Története mesébe illő, a fiatal srác, aki Pantani segítőjeként kezdte a viadalt, de a Kalóz sorozatos bukásai, és a korai hegyeken mutatott gyengébb formája miatt kénytelen volt átvenni egy igazi legenda helyett a csapatkapitányi szerepkört. Ezzel megkapta élete legnagyobb lehetőségét, és ami a legszebb, hogy Garzelli élni is tudott a soha vissza nem térő alkalommal. Mindemellett Pantani hihetetlen emberi nagyságáról tett tanúbizonyságot azzal, hogy elfogadta a szerepcserét, és a harmadik hét hegyei között rengeteget segített csapattársának. Így ez a győzelem egy kicsit neki is szólt, Garzelli természetesen Pantaninak ajánlotta a győzelmét a milánói pódiumon állva, ez nem is lehetett kérdéses. A második helyen a sokáig erején felül teljesítő Francesco Casagrande végzett, a harmadik helyet pedig Gilberto Simoni szerezte meg. A ciklámen színű trikót a Fassa Bortolo orosz versenyzője, Dmitrij Konyisev vihette haza, Casagrande pedig a hegyi trikóval vigasztalódott, szégyenkezésre persze neki sem lehet semmi oka, nagyszerűen küzdött hosszú napokon keresztül. Nagyszerű verseny volt, egy igazi klasszikus.
Az összetett végeredménye:
1. Stefano Garzelli (Ita) Mercatone Uno-Albacom 93.45.48
2. Francesco Casagrande (Ita) Vini Caldirola-Sidermec + 1:27
3. Gilberto Simoni (Ita) Lampre-Daikin + 1:33
4. Andrea Noe' (Ita) Mapei-Quick Step + 4:58
5. Pavel Tonkov (Rus) Mapei-Quick Step + 5:28
6. Hernan Buenahora Gutierrez (Col) Nectar-Selle Italia + 5:48
7. Vladimir Belli (Ita) Fassa Bortolo + 7:38
8. José Luis Rubiera Vigil (Spa) Kelme-Costa Blanca + 8:08
9. Serhiy Honchar (Ukr) Liquigas-Pata +8:14
10. Leonardo Piepoli (Ita) Banesto + 8:32
Győri Tamás írása nyomán...
