A viadal végül egy korszakos egyéniség pályafutásának első nagy győzelmét hozta, aki már a korábbiakban is megmutatta ugyan az oroszlánkörmeit, de ilyen összeszedetten még sohasem tudott három hetes versenyt teljesíteni, hiába állt korábban többször is a Tour de France pódiumán a Champs Elyssesen. A 2006-os Giro egy nagyszerű versenyző dominanciájáról szólt.
2006-ot írunk. A címvédő Paolo Savoldelli a Discovery csapat színeiben érkezett a viadalra, ezúttal már sokkal komolyabb csapattal a háta mögött, mint előző évben, Danielson, Beltran vagy Rubiera is ott teker mellette. Gilberto Simoni, megunva a csapatán belüli belső konkurenciát, év elején a spanyol Saunier Duval gárdájához szerződött, és oldalán Leonardo Piepolival érkezett. A két évvel korábbi győztes Damiano Cunego ezúttal is a Lampre csapat színeiben tündökölt, olyan segítőkkel, mint Bruseghin vagy Valjavec. Az indulók között van a Panaria csapata Emanuele Sellával és Perez Cuapioval, a tavalyi év üde színfoltja, a Selle Italia pedig hozta az előző év egyik nagy hősét, Rujano Guillent. Egy másik nagy egyéniség, Ivan Parra ezúttal már a Cofidis csapatában tér vissza. A Liberty Seguros Unai Osa, illetve Michele Scarponi szereplésétől vár sokat, a Phonak titkos fegyvere pedig José Enrique Gutierrez. Az előző év egyik legkellemesebb meglepetése, Danilo Di Luca ezúttal is a bombaerős Liquigast vezeti, oldalán Noé, Cioni és Pelizotti, a Stelvion összeomló Ivan Basso mellett pedig ott van a CSC-ben többek között Sastre vagy Cuesta is. Váratlanul feltűnik a rajtnál a németek szupersztárja, Jan Ullrich is, aki a Telekom színeiben a közelgő Tour de France-ra szeretne felkészülni a hegyekben gazdag viadalon, igaz, a csapatot a korábbi években rendre a top10-ben végző ukrán Szergej Goncsár vezeti.
A verseny, követve a korábbi években többször is bevetett gyakorlatot, ezúttal is idegen országból rajtolt, a belgiumi Seraing városában egy 6,2 km hosszú prológgal. Ezt követően aztán még három szakaszt is rendeztek az északi országban. A nulladik napon most nem történt meglepetés, Savoldelli a korábbiakban már többször teljesített kiválóan ilyen rövid távon is, igaz, prológot nyerni még nem tudott, A címvédő győzelmének köszönhetően magára húzhatta a Maglia Rosát, mögötte a szintén specialista McGee, illetve José Enrique Gutierrez érkeztek meg. Az első sík szakaszt Charleroi-ban McGee nyerte, másnap Namurban, egy az összetettet is kissé megkavaró szakaszon pedig Stefan Schumacher volt a legjobb, aki át is vette a vezetést a 6 másodperc hátránnyal célba érő Savoldellitől összetettben. A Sólyom azonban így sem lehetett elégedetlen, mivel az összes összetettben érdekelt menő időt veszített vele szemben, Goncsar 3, Cunego, Di Luca és Basso 7, Simoni pedig nem kevesebb, mint 23 másodpercet. A belgiumi kalandozásokat Hotton városában zárta a karaván, ahol McEwen megszerezte második győzelmét is, majd a hosszú transzfer miatt el is érkeztünk az első pihenőnaphoz.
Az egy napos szünet után a verseny immár olasz földön folytatódott, mégpedig egy 38 kilométeres csapat-időfutammal Piacenza és Cremona között. Nem született meglepetés, a CSC csapat győzött a Telekom és a Discovery előtt, a Maglia Rosát pedig a magentások ukránja, Szergej Goncsar húzhatta magára, pályafutása során első ízben. Az ukrán évek óta nagyszerűen teljesített a Giron, ha valaki, akkor ő igazán megérdemelte a dicsőséget. Másnap Forliban ismét McEwen volt a leggyorsabb Olaf Pollack előtt, de a német a jóváírásoknak köszönhetően átvette csapattársától a Rosát, igaz, csak egyetlen szakaszra, másnap visszakerült az ereklye az ukránra Saltarában a Rik Verbrügghe győzelmét hozó etap után. Hét szakaszt követően a versenyben tehát Goncsar vezetett, a második helyen Savoldelli állt 6 másodperc hátránnyal, Basso pedig a dobogó legalsó fokán tanyázott 11 másodperccel a neve mellett. Az esélyesek közül Di Luca 1:07-tel, Cunego 1:21-gyel, Simoni pedig 1:56-tal volt elmaradva.
Az első komolyabb hegyi szakaszt a 8. napon rendezték meg, az 1306 méter magas Passo Lanciano várt a versenyzőkre. A CSC irgalmatlanul nagyot dolgozott ezen a napon, különösen Sastre volt elemében, aki sorban egymás után szórta el a jobbnál jobb neveket. Rujano, majd kicsivel később Cunego is megpróbáltak támadni, Sastre azonban pillanatok alatt szerelt mindent. A Szöszi akciója után ráadásul Basso időszerűnek látta, hogy maga is meginduljon, és végül irgalmatlan mészárlást rendezett. Az előző évben már nagyot robbantó olasz magabiztosan nyerte meg a szakaszt, és megérdemelten húzta magára a rózsaszín trikót. Cunego és Gutierrez 30 másodperc hátránnyal érkeztek, Simoni viszont csak Piepoli nagyszerű támogatásának köszönhetően tudta valamennyire tartani magát, és úszta meg végül 1:15-tel a szakaszt Di Luca több, mint másfél percet kapott, Savoldelli pedig közel két és fél percet veszített. Basso nagyszerű támadása után bejelentkezett tehát az összetettre, igaz, az előző évi verseny is hasonlóan kezdődött, gondolhatták a riválisok. Kétszer azonban nem követi el az ember ugyanazt a hibát, mondhatta magában Ivan. A hét további részében szakaszt tudott nyerni Vaitkus és Pelizotti is, majd némileg meglepő módon, már a 10. szakasz után másodszor is egy nap pihenőre vonulhatott a mezőny. A pihenőnap előtt Basso viselhette a Maglia Rosát, mögötte a pódiumon Gutierrez és Cunego álltak, 1:34, illetve 1:48 hátránnyal.
A 11. napon az egyetlen hosszú egyenkénti időfutammal folytatódott a verseny, a Pontedera melletti körpályán 50 kilométert kellett teljesítenie a versenyzőknek. Ezen a napon végre előkerült a "barlangjából" az addig semmit sem mutató Jan Ullrich, aki űridőt teljesítve rommá vert mindenkit. A második helyen Basso érkezett meg, aki perceket osztott ki minden riválisának, és ezzel hatalmasat lépett előre karrierje első Giro győzelme felé. A szakasz után összetettben Savoldelli volt az egyetlen a nagyobb nevek közül, aki még úgy ahogy, de tartani tudta magát 3 és fél perc lemaradásával, Cunego, Simoni és Di Luca viszont már 7 perc fölötti hátrányban voltak, amit visszahozni, látva Basso a Passo Lancianon mutatott formáját, szinte lehetetlen küldetésnek tűnt.
A lehetőség persze mindenki előtt adott volt, egy csendesebb nap után, ahol Horrach győzött szökésből. Elérkezett a következő hegyi szakasz, a 13. napon ugyanis a Colle San Carlo várt a mezőnyre, igaz, a hegytető után néhány kilométert lejtőzni kellett még a versenyzőknek, így ez a szakasz nem minősült klasszikus hegyi befutónak. Ez persze nem zavarta Bassót abban, hogy az amúgy is tetemes előnyét tovább növelje riválisaival szemben, igaz, az etapot nem tudta megnyerni, a szakadó esőben ugyanis nem vállalta a veszélyes ereszkedést, és inkább elengedte a lefelé sokat kockáztató Leonardo Piepolit, akit ezúttal Matxin felmentett az alól, hogy Simonit támogassa. Apropó Simoni. Ha Bassóval szemben nem is volt esélye, ezen a szakaszon nagyot lépett előre összetettben és egészen az ötödik helyig kapaszkodott vissza. Évek óta mindig eljátszotta ezt Gibo, a verseny első felében rendre hátrányba került, a második hét végén, harmadik hét elején viszont, köszönhetően szívósságának, mindig vissza tudta küzdeni magát a legjobbak közé. Hihetetlen kitartó, igazán szeretni való versenyző volt, és nem csak a fénykorában!
Másnap Domodossolában Laverde Jimenez győzött szökésből, Bresciában pedig a ciklámen színű trikóért küzdő Bettini volt a legjobb egy mezőnyhajrá után, majd a 16. napon ismét befészkelte magát a mezőny a hegyek közé, a Monte Bondone tetején következett az újabb hegyi befutó. Az emelkedő érdekessége, hogy szinte csak egy köpésnyire található Simoni szülővárosától, a népszerű Gibo gyakorlatilag itt tanult meg kerékpározni fiatal korában, fogadkozott is a szakasz előtt, ahogy tőle megszokhattuk. És ezúttal is megpróbálta a lehetetlent, és Piepoli segítségével megtámadta Bassót, de amit a Mosolygós Gyilkos bemutatott ezen a versenyen, az ellen egyszerűen nem volt ellenszer. Ivan, a rettenetes ellentmondást nem tűrően nyerte meg a szakaszt, újabb másfél percet adva a második helyezett Gibonak, aki összetettben ezzel a negyedik helyre lépett előre, néhány másodperc hátránnyal Savoldelli mögött, igaz, a második helyezett Gutierrez több, mint 4 perccel volt már előtte. Simonit persze nem olyan fából faragták, aki bármikor is feladná, és aki egy dobogós helyezést igazán értékelni tudna, ő mindig a győzelemre tört, és ennek megfelelően állt hozzá a versenyekhez.
Ha Simoni nem is, csapattársa és jó barátja, Leo Piepoli legalább le tudta győzni Bassot a 17. napon, egy kurta-furcsa szakaszon. Eredetileg a Plan de Corones nevű rettenet várta volna a versenyzőket a nap végén, amelynek tetejére az előző évben nagy sikert aratott Finestréhez hasonlóan földút vezet, ezt a monstrumot azonban a szakadó hóesés miatt végül törölték a szervezők, így a szurkolóknak meg kellett elégedniük egy rövidített szakasszal a Furkel Pass tetején. Az ismét "szabadon engedett" Piepoli pedig élt a lehetőséggel, és a végén le tudta sprintelni a nem a gyors lábáról ismert Bassót, így a kopasz olasz második hegyi szakaszát is megnyerte a Giron, amivel a verseny egyik nagy hősévé vált.
Már csak a finálé volt hátra, ami igazán emlékezetesre sikeredett. Friuliban a szökésből hazaérő Schumacher is duplázott, a Passo di San Pellegrinón pedig a hegyi trikóért küzdő Juanma Garate győzött, nem is akármilyen körülmények között. A baszk versenyző Jens Voigt társaságában volt szökésben egész nap, és a hegytetőre együtt érkeztek fel. Már az csodaszámba ment, hogy a német egyáltalán végig kibírta az emelkedőt, igaz, ezt a teljesítményt csak úgy sikerült hoznia, hogy egy centimétert sem vezetett ellenfele előtt, csak kapuzott mögötte és a túlélésért küzdött. A végén aztán előbújt Voigtból az úriember. Már csak 300 méter volt hátra a szakaszból, és a sprint előtt a baszk görcsösen figyelte ellenfelét, amikor az egyébként erősebbnek tűnő német szólt neki, hogy nem fog sprintelni, mert nem érdemelné meg a győzelmet. Garate átsuhant a célvonalon, és utána hátrafelé mutatott a másodikként beérkező Voigtra, megköszönve neki ezt az igazán sportszerű gesztust. Úriemberhez méltó viselkedés volt ez mindkét fél részéről, le a kalappal Jens papa előtt, nem sokan cselekedtek volna hasonlóan sportszerűen ebben a szituációban.
Egyetlen, az összetett szempontjából is fontos szakasz volt már csak hátra, az utolsó szombaton az Aprica emelkedő tetején várt hegyi befutó a versenyzőkre. Simoni számára különösen fontos volt ez a nap, hiszen a verseny Trentóban rajtolt, az Aprica pedig a Bondonéhoz hasonlóan különösen közel állt a szívéhez. Simoni megint megpróbálta, és ezúttal is minden tőle telhetőt megtett a győzelemért, de amint az már a korábbiakban is bebizonyosodott, Bassóval ezen a versenyen képtelenség volt bármit is kezdeni, Ivan a harmadik hegyi szakaszát is megnyerte. Simoni lett a második, aki ezen a napon már inkább Gutierrez ellen harcolt, és a célja az összetett második hely megszerzése volt, a Bölény azonban jól tartotta magát, és ugyan nagynevű riválisával szemben másfél percet elveszített, még mindig maradt több mint két perce a korábbiakban kivívott előnyéből. Hiába volt Bassót leszámítva Simoni a legerősebb a harmadik héten, az élete legjobb versenyét teljesítő Gutierreznek helyén volt a szíve, és nem adta a második helyet. Simoni a szakasz után teljesen kifakadt, nem elég, hogy Basso ellen esélye sem volt, és ráadásul a Bondone után az Apricán is legyőzte őt Ivan, amely hegyek pedig oly' kedvesek Gibonak, még egy korábban teljesen esélytelennek hitt versenyző is megelőzte őt összetettben, és így meg kellett elégednie végül harmadik hellyel.
A trentói pedig nem arról volt híres, hogy bármikor is lakatot tenne a szájára, és ezúttal minden haragját Basso felé zúdította. "Földöntúli erők hajtották, az ördöggel cimborált", mondta vetélytársáról Simoni, de facto doppingolással megvádolva Bassót. Persze Gibbo nem a levegőbe beszélt, a háttérben már javában zajlott az Operacion Puerto ügy, amely beárnyékolta a verseny második felét, és amiben Basso és Gutierrez is érintettek voltak, mint a későbbiekben kiderült. Ez alapján akár jogosnak is mondható Simoni csalódottsága. Ezzel együtt, a kokainos cukorkái után sokkal elegánsabban tette volna, ha inkább hallgat. A szervezőbizottság is hasonlóan vélekedett, és a félreérthető nyilatkozata miatt végül pénzbírsággal sújtotta. A milánói befutón végül a naplói miatt ismertté vált Robert Förster győzött.
Ivan Basso magabiztosan nyerte meg karrierje során első alkalommal a Girót, végül több, mint 9 percet vert Gutierrezre, 11 percet pedig Simonira. Lehengerlő volt, a győzelme teljesen egyértelmű és megérdemelt. A második helyezett Gutierrez élete legjobb három hetes versenyét teljesítette. A harmadik helyezett Simoni a korábbi években nem egyszer ért el ennél jobb eredményt, így Gibo összességében csalódottan, ráadásul szakaszgyőzelem nélkül zárta a versenyt. A hegyi trikót a baszk Juanma Garate vihette haza, aki a harmadik héten egy igen emlékezetes szakaszgyőzelemmel koronázta meg újabb remekül sikerült Giroját. A ciklámen színű trikót ezúttal is Paolo Bettini szerezte meg, akinek ugyan összességében gyengébben sikerült a versenye, mint előző évben, de egy kiemelt trikó megnyerése után nem kell magyarázkodni.
Az összetett végeredménye:
1. Ivan Basso (Ita) Team CSC 91.33.36
2. José E. Gutierrez Cataluna (Spa) Phonak Hearing Systems + 9:18
3. Gilberto Simoni (Ita) Saunier Duval-Prodir + 11:59
4. Damiano Cunego (Ita) Lampre-Fondital + 18:16
5. Paolo Savoldelli (Ita) Discovery Channel Pro Cycling Team + 19:22
6. Sandy Casar (Fra) Française des Jeux + 23:53
7. Juan Manuel Garate (Spa) Quick Step-Innergetic + 24:26
8. Franco Pellizotti (Ita) Liquigas + 25:57
9. Victor Hugo Pena Grisales (Col) Phonak Hearing Systems + 26:27
10. Francisco J. Vila Errandonea (Spa) Lampre-Fondital + 27:34
Győri Tamás írása nyomán...
