Giro d Italia 2008: Contador a semmiből

Di Luca sokak számára meglepő, de annál meggyőzőbb diadalának felidézése után folytassuk képzeletbeli időutazásunkat a következő évben. 2008-ban nagyon érdekes verseny zajlott a menők között, amelyen a több, mint egy évtizede a versenyt domináló olasz versenyzők egy korszakos zsenivel találták szembe magukat, aki egészen váratlanul jelent meg a rajtnál azok után, hogy a Tour szervezői nem hívták meg a csapatát a viadalra.

1996-ban fordult elő utoljára, hogy külföldi versenyző vihette haza a Maglia Rosát, akkor az orosz Pavel Tonkov győzött. 2008-ban ismét jó esély mutatkozott erre, és a verseny végül egy olyan klasszis diadalát hozta, akinek a nevét csak a legnagyobbakkal együtt lehet megemlíteni.

2008-ban járunk. A címvédő Danilo Di Luca év elején az LPR-Brakes csapatához szerződött, és a Gyilkos az utolsó Girójára készülő, egykori kétszeres győztes Paolo Savoldellivel az oldalán jelent meg a viadal rajtjánál. A Liquigas Di Luca elvesztése ellenére is erős sorral érkezett, a veterán Andrea Noé mellett két ifjú titán, Franco Pellizotti és Vincenzo Nibali is jó szereplésre számíthatott. A korábbi évek egyik legnagyobb egyénisége, Gilberto Simoni a szép nevű Serramenti PVC Diquigiovanni-Androni Giocattoli csapat színeiben volt ott a rajtnál, a csapata a korábban Selle Italia néven futó istállót takarja. A Saunier-Duval kapitánya így az előző évi verseny egyik nagy felfedezettje, Riccardo Ricco volt, aki többek között Leonardo Piepoli vagy Iker Camaño segítségére is számíthat. A korábbi Panaria csapat ezúttal már CSF Group Navigare néven fut, a gárda kapitányai azonban továbbra is Emanuele Sella és Julio Perez Cuapio voltak. A Caisse d'Espargne színeiben tűnik fel a rajtnál a 2005-ös Giro hegyi királya, Rujano Guillen, oldalán olyan sokat próbált harcosokkal, mint Vladimir Karpets vagy "Purito" Rodriguez. A Barloworld is királyokkal a fedélzetén rajtolt el, a csapat tagja az előző évi Tour pöttyös trikósa, Mauricio Soler, illetve a Vuelta kétszeres hegyi királya, Rafael Cardenas. A Lampre csapat kapitánya Marzio Bruseghin, a Quick-Step pedig Paolo Bettini és Juanma Garate sikereiben bízik. A Rabobank csapat élén feltűnik a kétszeres Vuelta-győztes klasszis, Denis Menchov, aki Berzin és Tonkov sikerei után arra készült, hogy harmadik orosz versenyzőként is elhódítsa a Maglia Rosát. A legnagyobb durranás azonban kétségtelenül az Astana csapat váratlan megjelenése, akik azután kerültek képbe, hogy végül nem kaptak indulási jogot a Tour de France-on. A törpök így a Giroval akartak vigasztalódni, a Tour címvédője, Alberto Contador, illetve Levi Leipheimer és Andreas Klöden is a Maglia Rosa esélyesei voltak.


A verseny ezúttal Palermóban rajtolt egy 23,6 kilométeres csapat-időfutammal, amelyet némi meglepetésre a Slipstream Chipotle csapata nyert meg a CSC és a High Road előtt, az első nap után a Maglia Rosát így az amerikai Christian Vande Velde húzhatta magára. A második napon egy dombosabb szakasz következett, ahol némi meglepetésre rögtön előkerültek az összetett esélyesei. Agrigentóban Ricco győzött Di Luca és Rebellin előtt, a rózsaszín trikót pedig a negyedik helyen célba érő Franco Pellizotti vehette át. A következő két szakasz aztán mezőnyhajrát hozott, Milazzóban Daniele Bennati, Catanzaróban pedig Mark Cavendish diadalmaskodott. Az ötödik napon ért haza az első hosszabb szökés, a négytagú csoportból pedig a Tinkoff orosz reménysége, Pavel Brutt volt a legerősebb. Összetettben ekkor továbbra is Franco Pellizotti vezetett, mögötte a második helyen Vande Velde állt egyetlen másodperc hátrányban, a dobogó harmadik fokán pedig a címvédő Di Luca tanyázott 7 másodperc hátránnyal a neve mellett. Az első hegyesebb szakasz előtt aztán elengedett a mezőny egy újabb hosszú szökést, amely végül 11 perc előnnyel érkezett meg a célba Peschici városába, és így a szökevények kerültek összetettben a legjobb pozíciókba. A hatodik nap Matteo Priamo diadalát hozta, összetettben pedig Giovanni Visconti vette át a vezetést Matthias Russ, Daniele Nardello és Alan Perez előtt, Pelizotti a hetedik, Di Luca pedig a nyolcadik helyig esett vissza.

A hetedik szakaszon aztán már végre következtek az emelkedők, Pescocostanzo városa előtt több meredek dombot is le kellett küzdenie a mezőnynek, és a szakasz vége is igen nehéznek ígérkezett. A nap az LPR csapat számára sikerült a legjobban, a fiatal Gabriele Bosisio nyerte meg ugyanis a szakaszt, az ötödik helyen célba érő Di Luca pedig nagyszerű erődemonstrációt tartott, az esélyesek közül egyedül Ricco tudta vele tartani a tempót, Contador 6 másodpercet veszített, Pellizotti, Menchov, Klöden, Simoni, Savoldelli, Leipheimer csoportja ellenben 51 másodperccel érkezett csak meg a címvédő után, a Gyilkos így hatalmasat lépett előre összetettben. Nem volt azonban megállás, másnap Tivoliban hasonló jellegű szakasz következett, ahol végül Ricco tudott győzni Bettini és Rebellin előtt, így a Kobra második szakaszgyőzelmét is megszerezte a versenyen. A 8. napon San Vincenzóban aztán mezőnyhajrá döntött, ahol ezúttal is Bennati volt a leggyorsabb. Az első pihenőnap előtt továbbra is Giovanni Visconti viselhette a Maglia Rosát, a dobogó második és harmadik fokán pedig Matthias Russ, illetve Gabriele Bosisio osztoztak, 0:34 illetve 5:53 hátránnyal. Az esélyesek közül Di Luca 7:27 hátránnyal a negyedik, Ricco 7:33 hátránnyal a hatodik, Contador pedig 7:56 hátránnyal a nyolcadik helyen vonulhatott el az első pihenőnapra.

A második hét előzetesen hatalmas tűzijátékot ígért, olyan monstrumokkal, mint a Fedaia, a Pampeago vagy éppen a Plan de Corones. A pihenőnap után azonban egyelőre "csak" az első hosszú egyenkénti időfutam következett, a tizedik szakaszon Pesaro és Urbino között 39,4 kilométert kellett teljesítenie a versenyzőknek. A nap végül jelentős változásokat hozott összetettben, a szakaszgyőztes Marzio Bruseghin hatalmasat lépett előre, de a krono igazán nagy nyertese az Astana csapata volt, a törpök Contador és Klöden révén a második és a harmadik helyet is besöpörték, míg Leipheimer a kilencedik helyen gurult be a célba. Az esélyesek közül Menchov hatodik helyezése is figyelemre méltó. A hegyimenők azonban fontos másodperceket veszítettek. Simoni és az 1:02 hátránya még talán elfogadható kategória, Ricco viszont több mint 2 percet kapva csak a 16., Di Luca pedig 2:11 hátránnyal mindössze a 19. helyen ért be a célba. Összetettben Visconti tovább őrizte a Maglia Rosát Russ és Bosisio előtt, Contador ellenben egészen a negyedik pozícióig lépett előre, amivel a viadal egyik nagy esélyesévé vált. A korábban a dombosabb szakaszokon erősnek tűnő Ricco és Di Luca közel másfél perces hátránnyal álltak ekkor a spanyol sztár mögött a kilencedik, illetve a tizedik helyen, köszönhetően a számukra igen gyengén sikerült időfutamnak.

A következő szakaszokon aztán csendesebb napok következtek a "nagy vihar" előtt. Cesenában egy egész napos szökés után Bertolini győzött, majd következett két mezőnyhajrá, Carpiban Bennati, Citadella városában pedig Cavendish volt a leggyorsabb.

A három nyugodtabb nap után aztán következett végre az eddigi legnehezebb szakasz, a Passo Manghen, illetve az Alpe di Pampeago állta ugyanis a mezőny útját. A szakasz egy ifjú reménység diadalát hozta, Emanuele Sella egy egész napos szökés után epikus győzelmet aratott, mögötte a Tinkoff meglepetésembere, a fehérorosz Vasili Kiryienka lett a második, a harmadik és a negyedik helyen a Caisse két menője, Purito Rodriguez és Rujano Guillen osztoztak, az ötödik helyen pedig némi meglepetésre az elnyűhetetlen Paolo Bettini érkezett meg, ők mindannyian a szökésből maradtak elöl. A főmezőnyben sokáig csak kóstolgatták egymást a menők, de a végén ott is elszabadult a pokol. 3 km-rel a vége előtt Simoni támadott, Ricco, Menchov és Pelizotti tudtak Giboval tartani, akik közül Menchov volt a legerősebb, és rendkívül értékes másodperceket gyűjtve a hatodik helyen érkezett meg. Di Luca és Contador voltak a nap nagy vesztesei, a Gyilkos közel fél percet veszített az orosszal szemben, a spanyol pedig 45 másodperc hátránnyal érkezett meg Menchovhoz képest. A Maglia Rosát 8 nap után veszítette el Visconti, a szakasz után a fiatal Bosisio vette át a vezetést összetettben, az ezen a napon gyengébben teljesítő Contador mindössze 5 másodperc hátránnyal követte őt a második helyen, az első időfutamon diadalmaskodó Bruseghin pedig a harmadik helyig lépett előre, 28 másodperc volt ekkor a Csacsi hátránya. Ricco 1:02 hátránnyal a negyedik, Di Luca 1:07 hátránnyal az ötödik, a két olaszt Klöden, Menchov, Simoni és Pellizotti, illetve a vezető helyet elveszítő Visconti követték.

Nem volt azonban megállás, másnap ugyanis a királyszakasz várt a mezőnyre, benne a Passo Pordoi, a Passo San Pellegrino, a Passo Giau, a Passo Falzerago, illetve végül a Passo Fedaia, ez így együtt leírva is több, mint brutális. A szakasz elején a Pordoi emelkedőn némi meglepetésre ugyanazok az arcok támadtak, akik előző nap is szökésben voltak, Emanuele Sella mellett feltűnt az akcióban Purito Rodriguez és Bettini is, hozzájuk később pedig olyan remek hegyimenők csatlakoztak, mint Cardenas, Pozzovivo vagy Karpets. A főmezőnyben sokáig az LPR diktálta a tempót, a fehérek a Maglia Rosát viselő Bosisio, illetve a címvédő Di Luca sikeréért dolgoztak. A Falzeragón 40 km-rel a vége előtt a szökésből Sella, Pozzovivo és Purito Rodriguez maradtak csak elöl, a főmezőny pedig eddigre már alig 20 főre olvadt. A Falzeragón aztán Perez Cuapio támadott, akihez lefelé tudott csatlakozni a kiváló ereszkedő Vincenzo Nibali, a Fedaia lábáig a mexikói és az olasz a két sor között a "senki földjén" tanyázott. Azonban a Falzeragóról lefelé jövet a csúszós úton hatalmasat bukott a Quick-Step kísérőkocsijával ütköző Piepoli, az előző évi viadal hegyi királya emiatt kénytelen volt idő előtt feladni a versenyt, Ricco így elveszítette legjobb segítőjét. A Fedaia lábánál Sella faképnél hagyta addigi társait, és irgalmatlan tempóban hajtott a csúcs felé. A főmezőnyben ekkor továbbra is az LPR és a Lampre vitték a tempót, támadásra azonban egyelőre senki sem mert vállalkozni. 5 kilométernél indította meg az első komolyabb akciót Franco Pelizotti, a Delfin támadására pedig rögtön ugrott Ricco, akik egy időre el is tudtak szakadni Contador csoportjától. Később a Kobra lerázta magáról ellenfelét, és mintegy fél perc előnyt tudott összegyűjteni üldözőivel szemben. 3 kilométernél Sella és a továbbra is elöl küzdő Pozzovivo után már Ricco vágtatott a harmadik hely felé, mögötte alig 20 másodperc hátránnyal a teljesen magára hagyott Contador küzdött az emelkedővel és a szemerkélő esővel, a spanyol mögött pedig a Di Luca, Menchov és Simoni hármasa kapaszkodott néhány méter hátránnyal. Két kilométerrel a vége előtt a remekül összedolgozó Simoni-Di Luca kettősnek köszönhetően utolérték előbb Contadort, majd Riccót is, 2 km-nél így újra együtt voltak a nagyok. Riccot persze nem olyan fából faragták, aki csak úgy feladta volna, 1 kilométerrel a vége előtt ismét megindult, és előbb Simoni, majd Menchov is leszakadtak. A Kobrát a Gyilkos vette üldözőbe, és Di Luca is sikeresen támadta meg Contadort, aki mellé végül mégis vissza tudott kapaszkodni a korábban leszakadó Simoni. A szakaszt egy epikus szökés után Emanuele Sella nyerte meg. A második helyen Sella csapattársa, Pozzovivo érkezett meg, akinek alig néhány másodperc maradt csak meg az előnyéből a harmadik helyen megérkező Ricco előtt, a CSF Navigare csapat nagy napja volt ez. A negyedik helyen Riccohoz képest mindössze 7 másodperc hátránnyal Di Luca érkezett (jóváírással együtt ez már 15 másodperc volt), Simoni és Contador a jóváírást is számolva 24  másodpercet veszítettek a Kobrával szemben, Menchov pedig több, mint fél percet. Nagyszerű szakasz volt, igazi klasszikus! A királyszakasz után összetettben az első időfutamon nagyon jól teljesítő, de a hegyek között sebezhetőnek tűnő Contador vette át a vezetést az erejével teljesen elkészülő Bosisiótól, a második és a harmadik helyen pedig Ricco, illetve Di Luca álltak ekkor 33 és 55 másodperc hátránnyal. A Dolomitok hőse címet kiérdemlő Sella egészen a tizedik helyig jött előre a két nagyszerű győzelmének köszönhetően.


Két brutális hegyi szakasz után sem érkezett azonban el a pihenés ideje, a 16. napon ugyanis a Plan de Corones nevű retteneten rendeztek hegyi időfutamot. 2005-ben a Finestre makadámútján zajló csata Simoni és Savoldelli között minden idők egyik legnagyszerűbb szakaszaként vonult be a történelembe. A szervezők talán emiatt, de igyekeztek valami hasonlót becsempészni az útvonalba, és a Kronplatz néven is ismert monstrum földes makadámútja ideális választásnak bizonyult. Két évvel korábban a szakadó hóesés miatt végül törölték ezt az emelkedőt az útvonalból, ebben az évben azonban semmi akadálya nem volt annak, hogy végre ismét a hamisítatlan retro-hangulat vegye át az uralmat, a mostani legjobbak pedig hasonló útviszonyok között mérhették össze tudásukat, mint amilyen utakon Binda, Coppi vagy Bartali legendává váltak. A Kronplatz útvonalba kerülése nem aratott elsöprő siker a versenyzők körében, de az egészen biztos, hogy egy igazán emlékezetes hegyi időfutamot rendeztek meg ezen a napon. A nap hőse Franco Pellizotti volt, aki alig 19 km/órás időt teljesítve megnyerte a karrierje második szakaszát a Giron, a Delfint megérdemelten koronázták királlyá a teljesítménye után. A második helyen a Dolomitok hőse, Sella ért fel a csúcsra 6 másodperc hátránnyal, a harmadik helyet pedig a nagy öreg Simoni szerezte meg. A nap igazi nyertese azonban a negyedik helyet kiharcoló Alberto Contador volt, aki mind az ötödik időt teljesítő Riccon, mind a kilencedik helyen megérkező Di Lucán fontos másodperceket tudott hozni, és ezzel megerősítette vezető pozícióját. A második hét végén tehát Contador vezetett összetettben, őt Ricco követte a második helyen 0:41 hátránnyal, a dobogó harmadik fokára pedig a hegyi időfutamon nagyszerűen teljesítő veterán Simoni kapaszkodott fel 1:21 hátránnyal. Di Luca egészen a hatodik helyig esett vissza összetettben, akit a Plan de Coronesen, Pellizotti és Bruseghin is megelőzött.

A három brutális hegyi szakasz után végre következett a második pihenőnap, amit már nagyon megérdemeltek a versenyzők. A harmadik héten aztán Svájcba kalandozott át a mezőny, a 16. szakaszon Locarnóban André Greipel győzött mezőnyhajrá után. Másnap a következő évi világbajnokság helyszínén, Mendrisióban rajtolt a verseny, és egy másik világbajnokságnak helyt adó városban, Varésében ért véget. A 17. szakaszt egy egész napos szökés után a veterán Jens Voigt nyerte meg. 

A 19. napon aztán újra a hegyek felé vette az irányt a mezőny, a Passo del Vivione, majd a végén a Passo del Presolana és a Monte Pora emelkedők vártak a versenyzőkre. A szakasz végül az előzetes várakozásokkal ellentétben csodálatos csatát hozott, elsősorban annak a Danilo Di Lucának köszönhetően, aki 19-re lapot mert húzni, és több mint 50 kilométerrel a vége előtt a Passo del Vivionén megtámadta a Maglia Rosát viselő Contadort. A Gyilkos elsöprő erejű akciót indított, amire senki sem számított, és a Pressolana lábáig virtuálisan át is vette a vezetést összetettben! Contador mellett ekkor Klöden és Colom maradtak csak, akik fantasztikusan dolgoztak a kapitányukért, és hatalmas érdemeik vannak abban, hogy elfogadható szinten tudták tartani a különbséget, és hogy végül a spanyol meg tudta őrizni a vezető pozícióját összetettben. A szakaszt a szökésből elöl maradó Vasili Kiryenka nyerte meg teljesen megérdemelten, a második helyen pedig a nap  hőse, Danilo Di Luca érkezett meg, aki a jóváírással együtt több mint másfél percet tudott hozni az ötödik helyen célba érő Riccon, aki a vége előtt nem sokkal szintén megtámadta a spanyolt, és közel fél percet visszahozott ő is a hátrányából. A nap után Contador megőrizte ugyan a vezetést, az őt folyamatosan támadó Ricco azonban mindössze 4 másodperc hátránnyal állt mögötte a dobogó második fokán, a harmadik helyre pedig a korábban esélytelennek tűnő Di Luca kapaszkodott vissza 21 másodperc hátránnyal a fantasztikus támadásának köszönhetően. 

A 20. napon rendezték az utolsó hegyi szakaszt a versenyen, ahol az előző napi epikus csata után páratlan izgalmakra volt kilátás, a 2600 méter magas Gavia nevű rettenet (természetesen a Cima Coppi!) mellett ugyanis meg kellett mászni a mezőnynek a Mortirolót, illetve a szakasz végén az Aprica emelkedőt is. A vihar előtt csendesen indult el a szakasz, az első két órában mindössze 33 km/órás átlagot teljesített a mezőny. A Gavia megkezdése után indult el komolyabban a verseny, Di Luca csapattársa, a korábban a rózsaszín trikót is viselő Gabriele Bosissio indult, akit azonban nem akart elengedni az Astana, nehogy elöl maradjon a Gyilkos egyik embere. Ezután viszonylag simán el tudott szakadni egy kimondottan jó hegyimenőkből álló sor, Julio Perez Cuapio, José Rujano Guillen és Jevgenyij Petrov léptek meg a főmezőnytől, őket többen elszórva követték, többek között Contador egyik csapattársa, Toni Colom. A Gavia tetejére az egykori hegyikirály, Perez Cuapio ért fel elsőként, Contador számára azonban nem alakult eddig szerencsésen a nap, legjobb segítője, Andreas Klöden ugyanis korán leszakadt, és végül fel is adta a versenyt. A monstrumról lefelé ráadásul eleredt az eső is, ami tovább nehezítette a mezőny dolgát. A Mortirolóhoz érve szerencsére elállt a vihar, a mezőnyben pedig az Astana helyett az élre állt az LPR és a Diquigiovanni, Di Lucának és Simoninak dolgozva. A veterán Gibo volt az első, aki támadni próbált, Ricco és Contador azonban könnyedén szerelték a próbálkozását, majd Ricco és Sella is megpróbálták szétszórni a sort, aminek az lett az eredménye, hogy az előző nap hőse, Di Luca leszakadt. A Gyilkos hiába teljesített erején felül a Passo del Vivionén, törvényszerű, hogy egy több mint 50 kilométeres magányos szökést megérzett másnap a lába. Az Apricán aztán Sella támadott először, és több mint fél percre el tudott szakadni a Contador csoportjától, később a nagy öreg Simoni is elindult, és az ő tempóját sem tudta senki sem átvenni. Contadornak persze nem is volt érdeke, hogy utánuk eredjen, Di Luca elszórása után Ricco maradt az egyetlen ellenfele, akire figyelnie kellett, a Kobra azonban meglepően passzív volt ezen a napon, így a spanyolnak nem volt annyira nehéz dolga, mint amilyenre az előző nap alapján számítani lehetett volna. A szakaszt végül a Dolomitok hőse, Sella nyerte meg, Simoni pedig egy perc hátránnyal a második helyen gurult be. Az öreg becsületesen megpróbált legalább egy szakaszt megnyerni, azonban ebben az évben sajnos már nem róla szólt a Giro, érezhetően erősebbek voltak már nála a fiatalok. Ricco egyetlen esélye a harmadik helyért járó 8 másodperc jóváírás megszerzése maradt, Joaquim Rodriguez azonban nem volt vele szolidáris, és a PT rangsorban előkelő helyen álló Purito elvitte a Kobra elől az annyira vágyott másodperceket, aki mindössze a negyedik helyen érkezett meg, nyakában a Maglia Rosát védő Contadorral. Összetettben a spanyol megőrizte a vezetést, Ricco maradt a második helyen továbbra is 4 másodperc hátránnyal, a harmadik helyre pedig az időfutamon kiváló Marzio Bruseghin lépett előre 2 perccel lemaradva. A nap nagy vesztese Di Luca volt, aki közel 4 percet veszített a Pisztolyossal szemben, és egészen a hetedik helyig zuhant vissza összetettben.

Az utolsó időfutam volt már csak hátra Milánóban, Contador tehát már páholyban érezhette magát, mivel sokkal jobb kronómenő, mint Ricco, Bruseghinnel szemben pedig elegendőnek tűnt a spanyol előnye, hiszen alig 28,5 km-t kellett csak teljesítenie a versenyzőknek az utolsó napon. A szakasz végül a High Road csapat nagy napját hozta, az első négy helyből ugyanis hármat is elhoztak sárga-fehérek, ami igazán tiszteletre méltó teljesítmény. A verseny folyamán a Maglia Rosát is viselő Marco Pinotti győzelmével feltette a koronát három hetes remek teljesítményére, mögötte a második helyen egy fiatal tehetség, bizonyos Tony Martin végzett, a negyedik pozíciót pedig a britek menője, Bradley Wiggins csípte meg. A High Roados brigád közé egyedül Mikhail Ignatiev tudott befurakodni a harmadik helyre. Contador mindössze csak a tizenegyedik helyen érkezett meg a célba, öröme azonban így is felhőtlen lehetett, hiszen mind a 28. Bruseghint, mind a csupán csak a 68. (!!!) helyen beérő Riccot abszolút magabiztosan tudta maga mögött tartani a spanyol, és ezzel teljesen megérdemelten védte meg a Maglia Rosát.

A viadalt tehát Alberto Contador nyerte meg végül, aki egész tavasszal bombaformában versenyzett, a Giro előtt azonban már több hete a jól megérdemelt pihenőjét töltötte, amikor jött a hír, hogy a szervezők szívesen látnák az Astanát a versenyen. Emiatt nem is annyira meglepő, hogy az összes győztes három hetes versenye közül ezen a Girón teljesített magához képest talán a leggyengébben, ezt figyelembe véve pedig igazán elgondolkodtató, hogy ha nem is könnyen, de maga mögé utasította a teljes olasz élmezőnyt! Ezzel 12 év után tört meg az olaszok uralma hazai pályán, Tonkov 1996-os diadala után Contador volt az első külföldi, aki hazavihette a rózsaszín trikót. A második helyet a hatalmas reménységnek kikiáltott Riccardo Ricco szerezte meg, aki azonban néhány hét múlva a Touron pozitív doppingtesztet produkált, így az olasz földön nyújtott teljesítményére is erős árnyék vetül. A harmadik helyezett Bruseghin karrierje legnagyobb sikerét érte el, a Csacsi életében először állhatott Milánóban a pódiumon. A hegyi király a Dolomitok hőse, a három szakaszt is bezsebelő Emanuele Sella lett, ő azonban Riccohoz hasonlóan nem sokkal a verseny után szintén a vámpírok áldozatává vált. A ciklámen színű trikót Daniele Bennati nyerte el, aki Cavendish korai elvérzésének köszönhetően lehetett a legjobb sprinter.

Az összetett végeredménye:

1. Alberto Contador Velasco (Spa) Astana 89.56.49

2. Riccardo Ricco (Ita) Saunier Duval – Scott + 1:57

3. Marzio Bruseghin (Ita) Lampre + 2:54

4. Franco Pellizotti (Ita) Liquigas + 2:56

5. Denis Menchov (Rus) Rabobank + 3:37

6. Emanuele Sella (Ita) CSF Group Navigare + 4:31

7. Jurgen Van Den Broeck (Bel) Silence – Lotto + 6:30

8. Danilo Di Luca (Ita) LPR Brakes + 7:15

9. Domenico Pozzovivo (Ita) CSF Group Navigare + 7:53

10. Gilberto Simoni (Ita) Serramenti PVC Diquigiovannii + 11:03

Győri Tamás írása nyomán…

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes