Az előző évben ráadásul 12 év után történt meg az a szégyen a taljánokkal, hogy nem olasz, hanem külföldi versenyző állhatott fel a pódium tetejére Milánóban, és ha máskor nem is, a centenáriumi évben különösen fontos volt a hazai menőknek a jó szereplés. A három hetes őrület végén aztán egy olyan versenyző ünnepelhetett, aki a Vueltán korábban már kétszer is diadalmaskodni tudott, és a Touron is voltak említésre méltó eredményei, a Giro viszont eddig, leszámítva az előző évet, kimaradt az életéből.
2009-et írunk. A címvédő Contador inkább a Tourt választotta, így az 1-es rajtszámot a korábbi évek egyik legnagyobb egyénisége, az Acqua e Sapone csapat színeiben versenyző Stefano Garzelli viselheti a centenáriumi Giron. Az AG2R kapitánya Tadej Valjacec, a Barloworld pedig ezúttal is a kolumbiai párosával érkezett a viadalra, Soler és Cardenas duójával. A Caisse csapatában szerepel a korábbi években már oroszlánkörmeit többször is megmutató David Arroyo és Purito Rodriguez, az előző évben erősen megrostált Fuji Servetto csapatát (korábbi Saunier Duval) pedig Iker Camano vezeti. A Garmin színeiben feltűnik Danielson, Wiggins és Vande Velde is, az ISD csapat vezére pedig az előző évi verseny egyik nagy felfedezettje, Giovanni Visconti. A Lampre két kapitánya Damiano Cunego, illetve az előző évben élete legjobb Giroját teljesítő Marzio Bruseghin, a Liquigas színeiben pedig feltűnik az előző évben remeklő Franco Pellizotti, illetve két éves eltiltása után a "gázosok" színeiben tér vissza Ivan Basso is. Az LPR csapat kapitánya a két évvel korábbi győztes Danilo Di Luca, aki visszavágásra készül, a Rabobank színeiben pedig megtaláljuk Denis Mencsovot, aki Berzin és Tonkov győzelme után a harmadik orosz szeretne lenni, aki hazaviheti a Maglia Rosát. A Serramenti PVC Diquigiovanni csapat kapitánya a veterán Gilberto Simoni, mellette azonban már ott van az egyre jobb formát mutató Michele Scarponi is, a Saxo Bank színeiben pedig a centenáriumi év miatt tiszteletét teszi a versenyen a sokszoros időfutam-világbajnok Fabian Cancellara. A verseny két nagy sztárja azonban két olyan egyéniség, akikre elég kevesen számítottak előzetesen, hogy betoppannak a rajtnál, de a 100 éves viadal meghozta a kedvüket ehhez. A Tour címvédője, Carlos Sastre a Cervelo csapattal a háta mögött áll a startvonalnál, az ebben az évben visszatérő hétszeres Tour győztes világsztár, Lance Armstrong pedig az Astana csapat és Levi Leipheimer támogatásával indulhat útnak.
A centenáriumi Giro egy igazán impozáns helyszínen rajtolt el, mégpedig Velence városában a Lidón egy 20,5 km hosszú csapat-időfutammal, amelyen a Columbia-High Road diadalmaskodott a Garmin és az Astana előtt, a Maglia Rosát így Mark Cavendish húzhatta magára az első nap után. A második szakaszon Triesztben a nagy öreg Alessandro Petacchi aztán megtréfálta a britek sztárját, és egy korán indított hajrával ügyesen megnyerte a sprintbefutót. A második szakaszon Valdobbiadene-ben ismét Petacchi tudott diadalmaskodni, aki a nap után a rózsaszín trikót is elvette a második csoportban megérkező angoltól. A negyedik napon a San Martino di Castrozza emelkedő tetején következett az első olyan szakasz, ahol komolyabb változásokra lehetett számítani összetettben. Komoly támadásokat nem láthattunk, a menők csak egymást figyelték, annyi azonban kiderült már ekkor is, hogy kik közül kerülhet ki a majdani győztes. Soler volt az egyetlen a nagyobb nevek közül, aki próbálkozott, a kis kolumbiait alig 50 méterrel a vége előtt ette meg a horda. Az emelkedő tetejére végül egy 15 fős csoport érkezett meg együtt, a sprintben pedig Danilo Di Luca győzött Stefano Garzelli és Franco Pellizotti előtt, az LPR csapat így négy nap után már a harmadik szakaszgyőzelmét aratta! Az első csoporttal érkezett meg az esélyesek közül többek között Simoni, Soler, Leipheimer, Basso, Mencsov, Arroyo, Cunego, Sastre vagy Bruseghin is, Scarponi, Purito Rodriguez vagy Armstrong viszont néhány másodperc hátrányt kaptak. A rózsaszín trikót végül a hetedik helyen beérő Thomas Lövkvist vehette át, Di Luca két másodperc hátránnyal a második, Rogers pedig hat másodperccel a neve mellett a harmadik helyen követte a svéd menőt az összetettben.
Az ötödik napon aztán már nem lehetett tovább bujkálni a mezőnyben, az 1844 méter magas Alpe di Siusi emelkedőn rendezték ugyanis az első komolyabb hegyi szakaszt, ahol már mindenkinek elöl kellett lennie azok közül, akik az összetettre pályáztak. A Liquigas és a Diquigovanni dolgoztak a legtöbbet ezen a napon, és az egész emelkedőn rengeteget güriző Sylvester Szmyd-nek köszönhetően 7 km-rel a vége előtt már csak körülbelül 30-35 versenyző maradt az első csoportban. 6 km-nél Garzelli volt az első a nagyobb nevek közül, aki nem bírta a monoton tempózást, nem sokkal utána pedig Armstrong is leszakadt, akit ezután a fél Astana támogatott a célig. Kicsivel később aztán Cunego is megadta magát. 5 km-nél már alig húszan voltak csak elöl, a Liquigas pedig továbbra is nagyon erősnek tűnt, Bruseghin volt az egyre komolyabb sebességi fokozatba kapcsoló Szmyd következő komolyabb áldozata. 4 km-nél szállt ki a lengyel, majd nem sokkal később Pellizotti is félreállt, így Ivan Basso állt az élre, amivel az addig is igen erős tempó érezhetően még tovább fokozódott. Sastre és Mencsov is megadták magukat, ekkor már csak kilencen maradtak a főmezőnyben. A szívósságáról ismert spanyol persze szokásához híven ezúttal is visszaküzdötte magát az élcsoportba, és hozta magával az orosz medvét is. Basso fantasztikus erőben volt, hasonló stílusban versenyzett, mint a 2006-os Giron, nem ritmust váltva támadott, hanem brutális átlagtempót tartott, aminek köszönhetően sorban őrölte fel az ellenfeleit, Simoni majd Arroyo voltak a következő áldozatai Rettegett Ivánnak. 3 kilométerrel a vége előtt Basso mellett már csak Di Luca, Leipheimer, Horner, a hátulról felzárkózó Sastre és Menchov, illetve a Maglia Rosát hősiesen védő Lövkvist tartottak ki, de a svéd versenyzőn már egyre inkább látszódtak a kifulladás jelei. 2 km-nél Di Luca egy rövid időre az élre állt, Basso azonban pillanatok alatt visszavette a kezdeményezést, és folytatta tovább, amit elkezdett, igaz, ekkor már úgy tűnt, fogyni kezd az ereje, amit bizonyított az a tény is, hogy Arroyo és Rogers egyre közelebb tudtak kerülni az élmezőnyhöz. Az utolsó kilométer előtt újra Di Luca állt az élre és próbálta meg fokozni a tempót, ilyen közel a célhoz azonban már számítani lehetett rá, hogy valaki el fog indulni. Sastre volt az első próbálkozó 500 méterrel a cél előtt, rá azonban azonnal ugrott Di Luca és Mencsov, akik pillanatok alatt el is hagyták a spanyolt, Basso pedig némileg meglepő módon megrogyott. A végén Mencsov brutálisan erős volt és ellentmondást nem tűrően nyerte meg a szakaszt, a második helyen beérő Di Luca 2 másodperccel jött be mögötte, a harmadik és a negyedik helyen pedig öt másodperc hátránnyal érkezett meg a hősiesen küzdő Lövkvist, illetve az egész nap domináló Basso. Leipheimer 9, illetve Sastre 19 másodperces hátrányával még nem veszítették el a reményt az összetett győzelemre, Pellizotti és Simoni 47 másodperce viszont már elgondolkodtató volt. Bruseghin és Cunego jóval két perc fölött kaptak, Armstrong pedig közel 3 percet, így őket ezek után ki lehetett venni az összetettre esélyesek közül, nem beszélve a végül 5 és fél perc hátrányt összegyűjtő Garzelliről. A szakasz után Di Luca vette át a vezetést, a nagyot küzdő Lövkvist követte őt a második helyen 5 másodperc hátránnyal, a dobogó harmadik fokára pedig a másik Columbiás, a meglepően jó teljesítményt nyújtó Rogers állhatott fel 36 másodperc hátránnyal. Mögöttük Leipheimer, Mencsov, Basso, Sastre, Horner, Pelizotti és Arroyo álltak a legjobb tízben az első komolyabb erőpróba után.
Az első nagyobb vihar után aztán csendesebb napok következtek. A 6. szakaszon Mayrhofen-ben Michele Scarponi megnyerte élete első szakaszát a Giron egy epikus szökés után, másnap Chiavonne-ban ismét egy szökés ért haza, ezúttal Boasson-Hagen volt a legerősebb. Bergamóban egy újabb Columbiás diadalmaskodott Kanstantsin Siutsou személyében, aki egy magányos szökés után tudott diadalmaskodni, a harmadik helyet pedig Di Luca szerezte meg, aki a jóváírásnak köszönhetően 8 értékes másodpercet tudott szerezni ellenfeleivel szemben. Ez a nap azonban egy borzasztó baleset miatt maradt emlékezetes, a Rabobank baszkja, Pedro Horillo a Culmine di San Pietro emelkedőről lefelé jövet elvétett egy kanyart, és mintegy 70 métert zuhant lefelé a fák közé. Pedrót kritikus állapotban szállították kórházba, az orvosok napokig mesterséges kómában tartották, de végül kitartott, és csodával határos módon túlélte a balesetet. Szerencsére azóta a baszk versenyző teljesen felépült, ma is teljes életet élhet, karrierje azonban véget ért ezen a szörnyű napon. Másnap a mezőny tiltakozott a verseny veszélyes útvonala miatt, végül azonban megrendezték a szakaszt, a milánói körözésen pedig Mark Cavendish volt a leggyorsabb. Az első pihenőnap előtt továbbra is Di Luca viselhette a Maglia Rosát, őt Lövkvist és Rogers követték a pódiumon, 13 illetve 44 másodperc hátránnyal.
A pihenőnap után aztán a következő komolyabb hegyi szakasszal folytatódott a viadal, a Moncenisio, a Sestriére és a rövid, de igen meredek Prá Martino emelkedőt is le kellett gyűrnie a mezőnynek, a végén pedig egy rövid lejtmenet után Pinerolóban volt kijelölve a cél. A hasonló profilú szakaszok pedig igazán kedveznek az olyan jól sprintelő versenyzőknek, mint amilyen Di Luca. A Gyilkos ezen a napon azonban nem bízta a véletlenre, és már a Prá Martino emelkedőn támadott Pellizotti társaságában, akit lefelé el is hagyott, és végül magabiztosan nyerte meg a szakaszt. A Pellizotti, Sastre, Mencsov hármas végül a jóváírást nem számítva 10 másodpercet veszítettek el Di Lucával szemben, a lefelé keveset kockáztató Basso viszont közel fél percet hagyott elveszni. Összetettben Di Luca ezzel tovább növelte az előnyét, a második helyre Mencsov lépett előre 1:20 hátránnyal, Michael Rogers pedig 1:33-mal megőrizte a harmadik helyét.
Másnap Arenzanóban ismét Cavendish nyerte a mezőnyhajrát, majd a 12. szakaszon következett a következő komolyabb erőpróba, egy több, mint 60 kilométer hosszú egyéni időfutam várt ugyanis a mezőnyre Sestri Levante és Riomaggiore között, amelyen az olaszok nagy szerencséjére két kisebb emelkedő is tarkította az útvonalat. Ekkora táv azonban már bőven elég ahhoz, hogy a lokomotívok komolyabb időket osszanak ki a hegyi zergéknek, így már szinte előre borítékolni lehetett, hogy a szakasz komoly változásokat fog hozni összetettben. Denis Mencsov űridőt teljesítve magabiztosan nyerte meg a szakaszt, a második helyen 20 másodperc hátránnyal érkezett meg Levi Leipheimer, a harmadik helyet pedig némi meglepetésre Stefano Garzelli szerezte meg kerek 1 perc hátránnyal. Az összetett esélyesei közül Pellizotti az ötödik lett 1:27-et veszítve, Di Luca magához képest hatalmas időt teljesítve a hatodik helyen érkezett meg 1:54 hátránnyal, Basso és Sastre pedig a 11. és a 12. helyen jöttek 2:17-et veszítve. Rogers hatalmas meglepetésre csupán a 14. helyet kaparintotta meg. A szakasz után megérdemelten vette át a vezetést Mencsov, mögötte 34 másodperccel lemaradva Di Luca állt a második helyen, a kronón remekül teljesítő Leipheimer pedig 40 másodperc hátrányával egészen a dobogó harmadik fokáig lépett előre. Utánuk Pellizotti, Sastre, Rogers, Basso, Simoni, Bruseghin, és a korábbi éllovas Lövkvist alkották a top10-et, a 4:38 hátránnyal álló nyolcadik Simonival bezárólag még mindenkinek volt esélye a végső diadalra.
Ezután ismét csendesebb napok következtek, másnap Firenzében Cavendish nyerte a mezőnyhajrát, a 14. szakaszon Bolognában pedig Simon Gerrans győzött egy egész napos szökés után. A következő etapon aztán ismét elengedett a mezőny egy hosszú szökést, Faenzában pedig végül Leonardo Bertagnolli diadalmaskodott.
A második hetet aztán egy újabb hegyi szakasz zárta, a 16. napon több kisebb emelkedő után az 1101 méter magas Monte Petrano tetején írták ki a célt, a 10,4 km hosszú, 7,9%-os átlag meredekségű emelkedő pedig kiváló alkalmat kínált a támadásra. A Petrano lábáig az eredetileg 18 fős szökésből mindössze két ember maradt elöl, Popovics és Cunego, akik alig 9 perc hátránnyal álltak ekkor összetettben, így a mezőny nem engedhette el őket túlságosan messzire. A Petrano lábában Popo elhagyta a Szöszit, 4:23 volt az ukrán előnye ekkor a rózsaszín trikós csoportjával szemben. Az Alpe di Siusi szakaszhoz hasonlóan ezúttal is a Liquigas diktálta hátul a tempót. 10 kilométernél Basso állt az élre, aminek köszönhetően pillanatok alatt szétszóródott a sor, elsőre csak Di Luca és Mencsov tudtak vele tartani, és többek között Sastre és Leipheimer is leszakadtak, de Ivan részéről ez egyelőre csak egy erőfelmérő volt, és hamarosan mindenki visszazárkózott, akinek kellett. 8 kilométernél aztán folytatta a Liquigas, és megindult Pellizotti, ezúttal is Mencsov és Di Luca indultak utána, maguk után húzva Bassót is. Leipheimer megint megadta magát, de egyelőre Sastre is csak az élmezőny mögött szenvedett és próbált visszakapaszkodni, ami végül sikerült is neki. A megint elképesztő tempót diktáló Basso mellett ekkor mindössze Di Luca, Mencsov, Garzelli és Sastre maradtak, illetve némileg meglepő módon felzárkózott Armstrong is. Di Lucának aztán váratlan segítsége érkezett, amikor 7 kilométernél utolérte a csoport a szökésből elől ragadt Bosisiót, aki néhány száz méter tudott a Gyilkos előtt tempózni, ami kétségtelenül jól is jött neki. Ekkor Popovics előnye már 1 perc fölött volt Cunegóval szemben. Hogy Bosisiót leszakítsa, megindult Sastre, akire Basso rögtön ugrott, a tempó pedig érezhetően fokozódott, Bosisio mellett Armstrong és Garzelli is leszakadtak. Éppen a hat kilométeres kapunál aztán a csapattársa árnyékában új erőre kapó Di Luca próbálkozása következett, akire Mencsovnak tapadnia kellett, rajtuk kívül pedig már csak Sastre és Basso maradtak versenyben a szakaszgyőzelemért, akik hamarosan vissza is zárkóztak rájuk. Ezután újra Sastre állt az élre, ami kellemetlen pillanatokat okozott a korábban ficergő Di Lucának, de végül nem bomlott fel a nagy négyes. 5 és fél kilométernél aztán ismét Sastre pillanatai következtek, aki harmadszorra végre sikeresen el tudott szakadni a többiektől, egyedül Basso eredt utána, elhagyva az egymással foglalkozó Di Lucát és Mencsovot, akikre nem sokkal később felért hátulról Garzelli és Valjavec is, akik aztán párszáz méteren keresztül vitték is a tempót nekik. 5 kilométernél aztán Di Luca ismét megtámadta Mencsovot, amire az orosz ugrott, így ismét ketten maradtak. Nem sokkal a négy km-es kapu előtt Sastre utolérte Cunegót, aki mellett úgy ment el, mintha szemből jött volna, majd Basso és a Di Luca-Mencsov páros is bedarálták a Szöszit, így ekkor már csak Popovics maradt elöl a szökevények közül. 3 kilométerhez közeledve az erejével teljesen elkészülni látszó Popovics előnye 1:20-ra olvadt a fantasztikus tempóban hajtó Sastréval szemben, azt gyanítani lehetett, hogy hátulról már nem nagyon fogják utolérni a spanyolt, miután a sokáig szívósan küzdő Basso is kipukkadni látszott, az egyetlen kérdés az maradt tehát, hogy az ukrán meg tud-e őrizni valamennyit a kiharcolt előnyéből. 3 kilométernél a hullafáradt Popovics előnye mindössze 40 másodpercre olvadt a más dimenzióban közlekedő Sastréval szemben, Basso egy perccel, a Di Luca - Mencsov páros pedig 1:10 hátránnyal követte őket ekkor. És megtörtént a dráma, alig több mint 2 kilométerrel a vége előtt Sastre megette az ukránt, akit később még többen utolértek, így a spanyol magabiztos előnnyel hajtott élete első Giro szakaszgyőzelme felé! Az utolsó kilométeren belül ráadásul tovább fokozódtak az izgalmak, a Mencsov-Di Luca páros bedarálta ugyanis a végére teljesen széteső Bassót. A szakaszt végül magabiztosan nyerte meg Sastre. A második helyen a szintén remekül versenyző Mencsov érkezett meg, aki az utolsó métereken elhagyta az egész szakaszon csak vele foglalkozó Di Lucát, így imponáló magabiztossággal őrizte meg a Maglia Rosát. A negyedik helyen a végére teljesen kipukkadó Basso érkezett meg, aki az eltiltása után egyre jobb erőbe került. A nap hőse, Popovics végül csak a 18. helyen gurult be, 3:21 hátránnyal. Ez a szakasz Sastre nagy győzelme mellett Gilberto Simoni fekete napjaként vonult be a történelembe, a korábbiakban a dobogóra is esélyesnek tartott Gibo kerek 20 percet veszített, így elszállt minden reménye egy tisztességes összetett eredmény kivívására. Pedig milyen jól tartotta magát eddig szegény... A szakasz után továbbra is Mencsov viselte a Maglia Rosát, Di Luca 39 másodperc hátránnyal állt a dobogó második fokán, a harmadik helyre pedig a szakaszgyőztes Sastre lépett előre, aki ekkor 2:19-re volt az orosztól. A nagyok közül Basso az ötödik, Garzelli a nyolcadik, a médiahős Armstrong pedig a tizenkettedik helyen állt.
A második pihenőnap után aztán egy újabb hegyi szakasszal folytatódott az egészen remek verseny, a harmadik hét első napján egy mindössze 83 kilométeres szakasz várt a mezőnyre, a végén a Blockhaus néven ismert rettenettel, ami Di Luca számára szinte hazai pályának számított, így joggal reménykedett a Gyilkos abban, hogy ezúttal végre fordul majd a szerencse. A hegy lábáig az őrült tempóban közlekedő mezőnyt a már megszokott Liquigas mellett a Cervelo csapat vezette, úgy tűnt ekkor, hogy a Tour címvédő Sastre komolyan gondolja az összetett megnyerését, miután az egész napos szökés előnye már szinte a hegy lábáig elolvadt. 15 kilométernél Sylvester Szmyd indította meg az első komolyabb támadást, akit csapattársa Pellizotti, illetve Armstrong próbált meg követni. Pello hamar felért a társára, és 14 kilométernél el is hagyta a lengyelt, így ekkor a Delfin tekert az élen, a főmezőny pedig körülbelül 20 fősre olvadt, miután Di Luca az élre állva igen erős tempót kezdett el diktálni, amit később tovább fokozott az Acqua e Sapone remek hegyi segítője, Masciarelli, aki Garzelli hegyi trikójáért dolgozott. 12 kilométernél továbbra is Pellizotti haladt az élen 20 másodperc előnnyel Armstrong előtt, a Maglia Rosás csoportjával szemben pedig bőven fél perc fölött volt az előnye a Delfinnek, a Ten Dam vezetésével küzdő sort ekkor már alig 25 ember alkotta. 10 kilométernél aztán Di Luca és Garzelli támadtak, amire Mencsov egyből ugrott, az orosz ezen a napon is szinte végig csak a Gyilkossal foglalkozott, rajta kívül pedig csak Basso tudott csatlakozni a támadáshoz, a sokáig kitartó Simoni mellett Leipheimer és Sastre is leszakadtak ekkor, a sor pedig pillanatok alatt utolérte Armstrongot, aki egy rövid ideig még be tudott állni az őrült tempót diktáló Di Luca mögé, kicsit hátrébb pedig Sastre és Simoni próbáltak felzárkózni. 9 kilométernél 35 másodperc előnye volt Pellizottinak, Di Lucával, Garzellivel, Bassoval és Mencsovval szemben, nem sokkal később azonban Garzelli is leszakadt egy rövid ideig az ezen a napon minden követ megmozgató Di Luca tempójának köszönhetően. Hátrébb ekkor Sastre küzdött, aki mögött Armstrong, Szmyd, illetve némi meglepetésre a veterán Simoni kapuzott. 4 kilométernél Pelizotti előnye 42 másodpercig nőtt Di Luca csoportjával szemben, a Sastre vezette sor pedig 1:18 hátrányban volt ekkor. 3 kilométernél aztán Di Luca támadott, amit egyedül csak Mencsov tudott átvenni, Basso és Garzelli is leszakadtak, a Kopasz azonban alig 1 kilométerrel a vége előtt fel tudott zárkózni. A szakaszt végül egy epikus támadás után Pellizotti nyerte meg, teljesen megérdemelten, a második helyen a szintén nagyszerű Garzelli érkezett meg 42 másodperc hátránnyal, a legerősebbnek tűnő Di Luca pedig végül csak a harmadik helyet csípte el 43 másodperccel a neve mellett, mindössze 5 másodpercet kiosztva a magát egészen jól tartó, végül negyedik helyezett Mencsovnak. A szakasz után összetettben továbbra is Mencsov vezetett, Di Luca alig 26 másodperccel elmaradva tőle a második helyen tanyázott, Pellizotti pedig a kereken két perces hátrányával egészen a harmadik helyig kapaszkodott fel. Basso 3:28, Sastre pedig 3:30 hátránnyal követték a nagy hármast ekkor összetettben a negyedik és az ötödik pozícióban.
Másnap Beneventóban Michele Scarponi második szakaszát is megnyerte egy szökés után, majd a 19. napon következett az utolsó hegyi szakasz, a Vesuvio emelkedő várt ugyanis a mezőnyre, ami a Blockhaushoz hasonlóan fergeteges csatát tartogatott a szurkolóknak. Ahogy már a korábbiakban megszokhattuk, ezúttal is a Liquigas és az LPR mozgatták a mezőnyt, a Vezúv lábánál pedig Valerio Agnoli indította az első akciót, akit a Lamprés, Paolo Tiralongo vett üldözőbe, 10 kilométernél ez a páros haladt az élen, hátul pedig az LPR vitte a tempót, Mencsov ellenben Ten Damot leszámítva az összes segítőjét elveszítette, így kellemetlen percekre számíthatott. 9 kilométernél Basso lendült támadásba, ezúttal nem a megszokott monoton stílusában, hanem ritmust váltva indult meg, Garzelli volt az egyetlen, aki vele tudott tartani, illetve később a meglepően jó Simoni is felért a duóra, igaz, nem sokkal később már Basso egyedül haladt az élen. 8 kilométernél aztán Di Luca is megindult, nyakában a szerelni próbáló Pellizottival és Mencsovval, aki ezúttal is csak a legnagyobb riválisával foglalkozott, kicsivel később pedig Leipheimer és Sastre is vissza tudott zárkózni Mencsovék mellé. 7 kilométernél aztán Sastre és Arroyo eredt Basso nyomába, az éllovas csoportja pedig körülbelül 15 főre duzzadt fel. A spanyol pillanatok alatt felért egykori CSC-s csapattársára, és átvette tőle a kezdeményezést. Hátul a két nagy öreg nem bírt magával, Simoni, majd Garzelli is a támadásban lévő páros után eredtek, őket Arroyo vette üldözőbe. 6 kilométernél Sastre és Basso haladtak az élen, őket Simoni és Arroyo, majd valamivel lemaradva Garzelli üldözték. 5 kilométernél az addig is erősebbnek tűnő Sastre megtámadta Bassot, hátul pedig Garzelli után Simoniékat is beérte az Armstrong vezette horda. Ezután 4 kilométernél Di Luca támadott, amire ezúttal is ugrott Mencsov és Pellizotti is, hiába küzdött a Gyilkos, az orosz nagyon szívósan védekezett, ráadásul nem sokkal később többen is visszazárkóztak hátulról, és újra összezárt a sor. 3 kilométernél kétszer egymás után is megpróbálta Di Luca, Mencsov és Pellizotti azonban ezúttal is a nyakában voltak. 2 kilométernél továbbra is a fantasztikus tempóban hajtó Sastre haladt az élen, őt 54 másodperccel követte a Maglia Rosás csoportja Mencsovval, Di Lucával és Pellizottival, ahová ekkorra már kevés híján visszaszakadt Basso, illetve hátulról felzárkózott Leipheimer. Pellizotti nem is szarozott, amikor már majdnem utolérték a csapattársát, azonnal támadásba lendült 1700 méterrel a cél előtt, Basso pedig bevárta és beállt elé tempót menni! 1500 méternél sokadszor is megindult Di Luca, Mencsov azonban ezúttal is ragadt rá. A végén Sastre csodálatos győzelmet aratott, ezzel megszerezte második diadalát is a Giron. Érdekesség, hogy a spanyol az első igazán nagy győzelmét 2003-ban aratta, amikor megnyerte a centenáriumi Touron a Plateau de Bonascre szakaszt, utolsó nagy sikereit pedig a centenáriumi Giron szerezte ezzel a két nagyszerű győzelmével, amivel gyakorlatilag keretbe foglalta a csodálatos pályafutását. A második helyen a Blockhaus hőse, Franco Pellizotti érkezett meg 21 másodperc hátránnyal, a harmadik helyet pedig fél perc hátránnyal Di Luca csípte el Mencsov előtt, ezzel a Gyilkos legalább a 8 másodperces jóváírást magáénak tudhatta, az ötödik helyen pedig 35 másodperces hátránnyal az egész szakaszon nagyszerűen teljesítő, és a végén magát a csapattársáért szó nélkül feláldozó Basso érkezett meg. Összetettben Mencsov megőrizte a vezetést, a harmadik hét hegyei között nagyszerűen védekező, csak Di Lucára figyelő orosz ezzel méltán érdemelte ki a "Mencsov gazdaságos" becenevet. A második helyen alig 18 másodperc hátránnyal Di Luca állt az utolsó hegyi szakasz után, a harmadik pozícióig pedig az utolsó héten nagyszerűen teljesítő Pellizotti kapaszkodott előre 1:39 hátránnyal, a két szakaszt is bezsebelő Sastre, illetve a legszebb napjait idéző Basso álltak ekkor a negyedik és az ötödik helyen.
Másnap Anagniban egy ügyes akció után a Lotto sztárja, Philippe Gilbert megszerezte karrierje első szakaszgyőzelmét a Giron, a 21. napon pedig már csak a mindent eldöntő időfutam volt hátra, ezúttal a szokásoktól eltérve nem Milánóban, hanem Rómában a Colosseum lábában. A szakasz előzetesen nem ígért már sok izgalmat, tekintve hogy az élen állók közül messze Mencsov volt a legjobb tempómenő, és ennek megfelelően az elejétől kezdve erősebb volt, mint Di Luca. A Gyilkos végül magához képest kimondottan jó idővel érkezett meg a célba 45 másodperc hátránnyal az addig magabiztosan vezető Konovalovas mögött, az orosz azonban virtuálisan nem kevéssel volt előtte, csak be kellett volna gurulnia a célba. A centenáriumi Giro azonban még az utolsó pillanatokban is komoly izgalmakat tartogatott, ugyanis eleredt az eső, Mencsov pedig alig 900 méterre a céltól elesett! A kétségbeesetten kapkodó orosz teljesen megzavarodott, de hála a szerelő éberségének pillanatokon belül kapott új kerékpárt, aminek köszönhetően igen hamar folytatni tudta a versenyzést. Az eseményeket már a célban követő Di Luca arca egy tanulmány volt, aki legalább annyira feszült volt, mint a Maglia Rosát kétségbeesetten megvédeni próbáló vetélytársa. Mencsov ezzel elveszítette a lehetőséget, hogy megnyerje az utolsó szakaszt, de végül a nagy riadalom ellenére is be tudott jönni a tizedik helyen, amivel biztosan maga mögött tudta tartani ellenfelét. A célban aztán kitört belőle a 3 hét alatt felhalmozódó összes feszültség, és hatalmas üvöltéssel ünnepelte meg a diadalát.
A centenáriumi Girot így Denis Mencsov nyerte meg, a nagyok közül összességében ő nyújtotta a legegyenletesebb teljesítményt, így diadala teljesen megérdemelt volt. Berzin és Tonkov után Mencsov lehetett tehát a harmadik orosz versenyző, aki hazavihette a Maglia Rosát! A kétszeres Vuelta-győztes klasszis ezzel harmadik GT-jét is bezsebelte, Indurain visszavonulása óta ezt a bravúrt rajta kívül mindössze csak Lance Armstrong, Roberto Heras és Alberto Contador tudták véghezvinni. Big Mig visszavonulása óta ráadásul két különböző GT-n diadalmaskodni szintén csak három ember tudott, Marco Pantani, Jan Ullrich, és a már említett Contador, igaz, a spanyol mindhármat behúzta már. A második helyen a két évvel korábbi győztes Di Luca végzett, aki fantasztikusan versenyzett, és az utolsó csepp véréig küzdött, minden tőle telhetőt megtett a győzelemért, így igazán nem lehetett csalódott ő sem. A dobogó harmadik fokára Franco Pellizotti kapaszkodott fel, aki a harmadik héten ihletett formában versenyzett, és ezzel élete eddigi legjobb eredményét érte el 3 hetes körversenyen. A hegyi trikót a legszebb napjait idéző Stefano Garzelli vihette haza, aki 2000-es győzelme és a 2003-ban kiharcolt második helye után pályafutása során harmadszor állhatott fel a győzelmi pódiumra, megkoronázva ezzel páratlanul sikeres karrierjét. A ciklámen színű trikót Danilo Di Luca szerezte meg, aki legalább ezzel vigasztalódhatott.
Az összetett végeredménye:
1. Denis Menchov (Rus) Rabobank 86.03.11
2. Danilo Di Luca (Ita) LPR Brakes - Farnese Vini + 41 mp
3. Franco Pellizotti (Ita) Liquigas + 1:59
4. Carlos Sastre (Spa) Cervelo Test Team + 3:46
5. Ivan Basso (Ita) Liquigas + 3:59
6. Levi Leipheimer (USA) Astana + 5:28
7. Stefano Garzelli (Ita) Acqua & Sapone - Caffe Mokambo + 8:43
8. Michael Rogers (Aus) Team Columbia – Highroad + 10:01
9. Tadej Valjavec (Slo) AG2R La Mondiale + 11:13
10. Marzio Bruseghin (Ita) Lampre - N.G.C. + 11:28
Győri Tamás írása nyomán...
