Heinrich Haussler pályafutása legszebb napja

Sokak meglepetésére Heinrich Haussler nyerte az ausztrál nemzeti bajnokság mezőnyversenyét, pedig Ő nem is teljesen ausztrál.

Heinrich Haussler 1984-ben született az ausztráliai Inverellben. 14 éves korában a család azonban Európa felé vette az irányt és Németországba költözött, ahol az ifjú kerékpáros hamarosan az állampolgárságot is megkapta.

Immáron német színekben versenyezve lett profi 2005-ben a Gerolsteiner csapatának színeiben, ahol nem is sokat vesztegette az idejét, hisz első idényében rögtön szakaszt nyert a Vuelta Espanan.    

2009-ben a Cervelo Test Teamhez szerződött és ezt a csapatot is egy nagy körverseny szakaszgyőzelmével tisztelte meg miután az az évi Tour de France szerencsés 13. etapját orozta el.

Mivel a német válogatott színeiben nem igazán volt esélye odakerülni a Világbajnokságra, így 2010 augusztusában visszavette az ausztrál állampolgárságát, innentől kezdve magyarán ausztrál UCI kóddal versenyez.

2013-ban igazolt jelenlegi kenyéradójához a svájci IAM Cycling gárdájához.

„2009 óta igazából a karrierem egy nagy hullámvasúthoz hasonlít. Ezen a télen azonban úgy döntöttünk, hogy megpróbálok Ausztráliában felkészülni a szezonkezdetre, amely így utólag nagyszerű ötlet volt,” – kezdte mondandóját Haussler miután megnyerte az ausztrál nemzeti bajnokság mezőnyversenyét.

„Komolyan, nem is tudom, mit mondjak, ez az egyik legszebb nap az életemben,” – tette hozzá érthető módon felfokozott állapotban.

„Örülök, hogy tudtam tartani a lépést az emelkedőn a legjobbakkal. Nagyon kemény volt ez a verseny és maga a sprint is. Úgy érzem perpillanat, hogy tejsav lassan kifolyik a fülemen. Hasonló volt ez a pálya, mint egy Milánó-SanRemó,” – folytatta.

„Most már nincs megállás, szeretnék legalább egy szakaszt megnyerni a Tour Down Underen, nyilvánvaló, hogy ez nagyon nehéz lesz, de jelen pillanatban egyértelműen ez a célom.”

És, ha már szóba került a Milánó-SanRemó, akkor természetes, hogy Európába visszatérve az olasz Monumentum lesz az egyik legfőbb cél.

„Alapvetően nem szoktam a célokról dönteni, csak néhány nappal a klasszikusok előtt, de a SanRemó már most a fejemben jár, pláne, hogy vélhetően egy ehhez hasonló sprint várható majd ott is,” – zárta gondolatait Haussler.   

Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes