Joe Dombrowski: Megfelelően döntöttem

Az amerikaiak nagy tehetsége Joseph Dombrowski két év után elhagyja a Sky csapatát. Véleménye szerint megfelelő döntést hozott.

Jonathan Vaughters kockáztatott és szerződést ajánlott az idei esztendőben egészségügyi problémákkal küzdő fiatal kerékpáros Joe Dombrowski számára. Joseph így a következő évben biztos, hogy a Cannondale és a Garmin-Sharp fúziójából létrejövő csapatban teker majd.

Mint ismeretes az ezernyi problémája kapcsán a brit csapat a nyár elején úgy döntött, hogy egy londoni klinikán átfogó kivizsgálásnak vetik alá. A vizsgálatok során kiderült, hogy a bal lábában nem megfelelő a vérkeringés, így szükségessé vált egy combartériás beavatkozás.

„Volt más megkeresésem, egyéb lehetőségem is, ám ez a kontraktus volt a legkedvezőbb számomra, így értelemszerűen ezt is fogadtam el,” – kezdte mondandóját Dombrowski.

„A Svájci Körversenyt követően Londonba utaztam, ahol kiderítették, hogy gond van az erekkel a lábamban. A műtétet követően azonban ez a csapat még mindig érdeklődött irántam, sőt mások is,” – folytatta.

Jonathan Vaughters és Dombrowski régóta jó kapcsolatban vannak, Joseph pedig szeretett volna újra amerikai csapatban tekerni, így kapóra jött neki ez a lehetőség.

„Már akkor is kapcsolatban voltam Vaughtersszel, amikor a Sky-hoz igazoltam, de abban az időben sok ideget megettem, hogy egy ilyen komoly csapatba kerültem. Akkor lesz majd igazán jó gárda a Garmin, ha legalább a keret fele amerikaiakból áll majd. A Sky kétségkívül egy nagyon jó hely, de túlságosan is nagy a differencia az összetett menők illetőleg a keret többi tagja között. Vonzó volt a Garmin, mivel ez egy kényelmes és vidám hangulatú környezet, ahol könnyebben lehet majd boldogulni,” – zárta a mondandóját a fiatal kerékpáros.

Joseph Lloyd Dombrowski 2008-ban került a Trek-Livestrong csapatához, amelynek színeiben 2012-ben megnyerte a GiroBio-t, majd remekelt a Utahi Körverseny illetőleg a USA Pro Cycling Challange viadalain is. Ennek hatására 2013-ban két éves szerződést kötött a Sky gárdájával.

2013-ban viszonylag jól szerepelt az Osztrák Körverseny, a Pekingi Kör és a Japán Kupa alkalmával is.

Idén azonban lényegében csak a Kaliforniai Körversenyen valamint a Svájci Körön mutathatta meg magát.

Bízzunk egy jobb folytatásban.

Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes