Jonathan Tiernan-Locke szeretne felejteni

Még fiatal vagyok, bőven kínál számomra lehetőségeket az élet.

Jonathan Tiernan-Locke eltiltása megosztja a közvéleményt. Van, aki jogosnak tartja a brit kiválóság eltiltását, van azonban olyan is, aki felháborodik azon, hogy lényegében tényleges bizonyítottság nélkül meszelték el a Sky egykori kerekesét. Arról már nem is szólva, hogy mennyi ideig húzták a meghallgatást, illetőleg a végső döntést.

Tiernan-Locke belefáradt a bizonyítgatásba, és úgy döntött, hogy eltiltásának lejártát követően sem kíván már többé kerékpározni.

Mint ismeretes a 2012-es Brit Körverseny győztesének Biológia Útlevelében találtak anomáliákat, amelyek csak 2013-ban kerültek a közvélemény elé, amikor már a Sky csapatában tekert.

„Én azért versenyeztem, mert szerettem versenyezni és nem azért, hogy ebből éljek meg. A történtek után sajnos már nem tudom úgy folytatni ahogyan eddig, egyszerűen elvették tőlem azt, amit annyira szerettem,” – kezdte mondandóján Tiernan-Locke.

„Rengeteg lehetőséget kínál számomra még az élet, talán egy utazási irodánál fogok elhelyezkedni mint idegenvezető.”

„A nemzetközi kerékpársport lassan már semmi másra nem hasonlít mint egy nagy tivornyára. Egyetlen egy dolgot tudtam meg ebből az egészből mégpedig azt, hogy kik is az igazi barátaim. Szerencsére van belőlük még néhány,” – folytatta.

2012-ben még a kontinentális Endura csapatának színeiben nyerte a Mediterrán Körversenyt, a Tour de Haut Vart, az Alsacei Kört, majd hazája legfontosabb viadalát a Brit Körversenyt is. Ezt követően szeptember 19-én részt vehetett a Valkenburg-i Világbajnokságon.

A 2013-as év immáron a Sky színeiben viszonylag csendesen telt, ám a Firenze-i Világbajnokság előtt szivárgott ki a hír miszerint nagy fokú eltérést tapasztaltak a Biológiai Útlevelében, amely a szakértők véleménye alapján EPO használatra esetlegesen vérátömlesztésre utalhat.

Nagy-Britannia Doppingellenes Ügynöksége bűnösnek ítélte, így elvették az azévi eredményeit és két éves eltiltást léptettek érvénybe ellene, amely 2015. december 31-én jár el.

Tiernan-Locke-ról köztudott volt, hogy nem veti meg az alkoholt, így a védelme is arra épített, hogy a minta levételét megelőzően egy kissé felöntött a garatra.

A ügynökséget azonban ez nem igazán győzte meg.

Egy ígéretes pályafutás a kukában…  

Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes