Kolumbiában megőrülnek a kerékpársportért

Az elmúlt években a kolumbiai kerékpársport látványosan fejlődik. A nagy versenyeken kerekeseik rendre ott vannak az esélyesek között. Ennek okán mi sem szaladhatunk el, csak úgy mellettük.

A Movistar csapatának buszát kolumbiai szurkolók vették körbe, zászlókkal felszerelve és az ország messiását Nairo Quintanát éltették. A kis csoport vezére Gilberto Chocce, a 63 esztendős sportújságíró, aki jó néhány évtizede már Európában él. Itt ragadt, amikor annak idején a Tour de l’Avenír versenyeire érkezett tudósítani.

„A 80-as években még Lucho Herrera és Fabio Parra voltak a legendáink. Nagyon nehéz összehasonlítani a mai kerékpárosokat a régiekkel. Egy biztos, mégpedig, hogy Lucho ma is csak támadna, támadna és támadna. Nem várna egy percig sem arra, hogy vajon mi történik majd. Nairo nagyon közvetlen, mintahogy a legtöbb kerekesünk. Akár fel is hívhatom telefonon, hisz készségesen áll rendelkezésünkre. Imádják az emberek. Boldogok vagyunk, hogy támogathatjuk őt. Hősként fogják ünnepelni odahaza, akkor is, ha csak második lesz a verseny végén,” – vélekedett Chocce.  

A kolumbiai kerékpársport a második világháború előttről mindössze pár amatőr versenyt tud felmutatni, amit gyakran kihordófiúk, futárok szerveztek a saját maguk szórakoztatására. Az első komoly megmérettetés a Vuelta a Colombia hellyel-közzel a profi kerékpársport kezdetének számít a Dél-amerikai országban. Az első Vuelta a Colombiát 1951-ben rendezték. Szervezésében részt vett a verseny első győztese Efrain Forero Triviño is. Forerot kérték meg, hogy tesztelje a szakaszokat és véleményezze az útvonalat. Forero miután 1950-ben végigment pár tervezett szakaszon és részt vett az útvonal kialakításában, egy évre rá megnyerte az általa is létrehozott versenyt. A Vuelta a Colombia a mai napig az egyik legrangosabb többnaposnak számít a kontinensen.  Az első kolumbiai, aki Európában is érvényesüli tudott Martín Emilio Rodríguez, becenevén Cochise volt. Cochise eredménylistája (négyszeres Vuelta a Colombia győztes, nemzeti bajnok) és az általa felállított nem hivatalos egyórás világrekord miatt hamar szerződésre lelt Európában. A Felice Gimondi nevével fémjelezett Bianchi csapatban kapott lehetőséget, amivel élt is és versenyzői pályáját egy szépnek mondható Tour de France szerepléssel zárta. 1975-ben 27. lett. Mivel Cochise bevált, a kolumbiai kerekesek kezdtek átszivárogni az európai csapatokba. A tehetségek rendre szerződést kaptak, segítők lettek illetve kisebb versenyeken vezető szerepkörhöz is juthattak. De számuk és jelenlétük nem volt mérvadónak nevezhető.

A változást Jacques Goddet 1982-es ötlete hozta el. A spanyolországi labdarugó világbajnokság hatására Goddet írt egy cikket a L’Equipe-ben, hogy a labdarúgás mintájára a Tour de France is vissza fog térni négyévente a nemzeti csapatok versengéséhez. Goddet azt is megemlítette, hogy ezek a Tourok a globalizálás jegyében kilépnek majd a kontinensről, például az USA-ba, de Kelet-Európában is lesznek szakaszok és mindössze kilenc etap lesz Franciaországban. Emellé Goddet tervezte kelet-európai és amerikai csaptok meghívását is. Ebből az ötletből a következő évben annyi valósult meg, hogy az első kolumbiai csapat meghívást kapott a Tour de France-ra. A kolumbiai válogatott, amely erre a Tourra érkezett még nem tudott kiemelkedően szerepelni, de pár szép helyezéssel megmutatták magukat és elérték, hogy a következő években is visszavárják őket. Egy évre rá már szakaszgyőzelmet tudtak szerezni és a továbbiakban komolyan kellett számolni a kolumbiai versenyzőkkel elsősorban a hegyi szakaszokon. A sikerek hatására az 1990-es évekig a szerves részévé váltak a kerékpársportnak és Kolumbiában is elindult egy folyamat, aminek eredményeként sorra alakultak a kisebb-nagyobb kolumbiai bejegyzésű csapatok. Az európai alakulatok vadásztak a kolumbiai kerekesekre, sőt néha-néha átjártak versenyezni és magaslati edzést tartani Dél-Amerikába is. A teljeség igénye nélkül az éra nagy kerekesei: Lucho Herrera aki első és eddig  egyetlen kolumbiaiként nyert nagy körversenyt (Vuelta 1987) és mindössze azon két bringás egyike, akik mindhárom háromhetes körversenyről el tudták hódítani a hegyi király címet. Fabio Parra, Tour de France fehér trikósa, Tour de France harmadik helyezett összetettben. Alfonso Flórez Ortiz, Tour de l’Avenir győztes. Rafel Acovedo, Antonino Agudelo, Samuel Cabrera, Reynel Montoya és Martin Alonso Ramirez mindannyian tudtak top húszas szereplést felmutatni Tour de France-on.

Az 1990-es évekre azonban visszaesett a kolumbiai kerékpársport, aminek az oka elsődlegesen az volt, hogy a nyolcvanas évek nagy generációja kiöregedett és ez ahhoz vezetett, hogy kevesebb kolumbiai képviselte országát az elit mezőnyben. Nem tűntek el teljesen a pelotonból, de számuk jelentősen megcsappant és ezzel egyenes arányban a sikereik is elmaradoztak. A kolumbiai csapatokat nem hívták már meg rendszeresen az európai versenyekre. Ennek következményeként az öreg kontinens csapatainak versenyzési láza is alábbhagyatott a dél-amerikai országban. A nyolcvanas években jól működő kapcsolat kezdet megszakadni Európa és Kolumbia között. A következő említésre méltó versenyző Santiago Botero, aki 2000-ben tudta elhódítani a pöttyös trikót a Tourról és két évre rá időfutam világbajnokságot nyert. Az ő kortársa Felix Cardenas, aki a Touron és a Vueltán szerzett dicsőséget hazája kerékpársportjának. A 2000-es évek nagy kolumbiai versenyzői közé tartozik még Victor Hugo Pena, és Maurico Soler. Ezekben az években rengeteg fiatal tehetség jött át Európába versenyezni – főleg amatőr szinten – mert a kolumbiai csapatokból nem tudtak Európába szerződni. Őket – köztük Victor Hugo Penát – az első profi szerződést kapó kolumbiai és máig Flandriában élő Giovanni Jimenez támogatta. Szállást adott nekik és kisebb csapatokhoz küldte őket, hogy legyen hol elkezdeniük karrierjüket.

A 2000-es évek végére újra olyan csapatok alakultak át vagy meg amiket kisebb európai versenyekre elhívtak. Ezek közül ki kell emelni a Colombia Es Pasion. Innen kerültek ki a jelen legjobb kolumbiai fiataljai, köztük: Nairo Quintana, Sergio Henao, John Atapuma, Jarlinson Pantano, Fabio Duarte, Esteban Chaves.

Ha kolumbiai kerékpársportról beszélünk, mindenképp meg kell említeni az ország földrajzi adottságait. Az éghajlati öv miatt a kerékpárszezon januártól, decemberig tart, a kolumbiai versenynaptár így egész évben lehetőséget ad a versenyzőknek a felkészülésre és a teljesítésre. Ugyanígy az edzés is szinte bármikor ideálisnak mondható kerékpáros időben végezhető. Az éghajlat mellett a topográfiai adottságok is rendkívül kedvezőek. Nehéz úgy kerékpározni, hogy ne ütközzünk előbb vagy utóbb egy nagyobb hegybe. Szinte nem is lehet olyan kolumbiai kerékpárosról beszélni, aki ne tudott volna hegyre menni. Ehhez, ha hozzávesszük, hogy gyakran laknak a versenyzők 2000 méter felett, ami rendkívül jó hatással van a szervezet kerékpársportban nagyon sokat számító oxigén felvevő és hordozó képességére, azt mondhatnánk, hogy az ország a kerékpárosok paradicsoma.

Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes