Kontinentális szemezgetések: Azerbajdzsán

Új sorozatot indítunk, amelyben végigvesszük azokat az országokat, amelyek kontinentális csapattal (csapatokkal) rendelkeznek. Kezdjük az egyik legérdekesebb projekttel, Azerbajdzsánnal. 

Jeremy Hunt mindössze 18 esztendős volt, amikor megkapta élete első profi szerződését a Banesto csapatától. Az ifjoncnak hatalmas élményt jelentett együtt versenyezni a visszavonulása előtt álló Miguel Indurainnal. Aztán teltek az évek – Cervelo, Garmin - , mígnem Jeremy 2012-ben már utolsó idényét futotta a Skynál, ahol egy bizonyos Mark Cavendish segítőjeként vitte fel a padlásra a bringáját. Miután befejezte sportpályafutását, hazaköltözött Ausztráliába és a civil életben próbált elhelyezkedni. Igen ám, csakhogy hirtelenjében felgyorsultak az események és egyik napról a másikra az azerbajdzsáni Baku Cycling Project vezetésében találta magát.

„Jez”, mivelhogy szinte mindenki így hívja Jeremyt, nagyon keveset tudott az országról. A mai modern technikák segítségével felkapaszkodott a Wikipediára és már rögtön fújta az információkat, miszerint Azerbajdzsán Irán északi szomszédja, a Kaszpi-tenger partján fekszik, lakossága közel tízmillió fő. Az ország fővárosa a 2012-es Euróvíziós dalfesztiválnak is otthont adó Baku, míg a gazdasági bevétele elsősorban az ország területének 75 %-án megtalálható olajból és a földgázból származik.

Pörögtek az események, hisz az idény után Jez feleségével, Nerellevel és hat hónapos fiúkkal Marlinnel hazaköltözött Ausztráliába. Aztán néhány nap múlva Andrew McQuaid (Pat McQuaid unokaöccse) és Daniel Lloyd megkereste őt, hogy nem-e érdekli egy újonnan adódó lehetőség. Mivel Dannel évek óta jó barátok – még a Cerveloban tekertek együtt –, Jeremy nem zárkózott el a lehetőségtől.

A 2012-es év végén Azerbajdzsánba utazott és tárgyalóasztalhoz ült Alexander Averinnel. „Baku lenyűgözött, olyan mintha Párizsban vagy Milánóban lennénk, de belülről egyféle isztambuli feeling öleli körül.” – mondta megérkezése után Jez. Averin az ország szinte nem is létező kerékpársportjának élő legendája. Anno nyert többek között Tour de L’Avenirt és a Béke Versenyen ponttrikót is. Alexander nem kedvtelt sokáig, a cél, hogy egy kontinentális alapokon szervezendő csapaton alapulva a 2016-os Riói Olimpián legalább egy azeri kerekes képviselhesse az országot.

A Baku Cycling Project lényegében egy városfejlesztési terv, amelynek keretében épül egy minden igényt kielégítő fedett velodrom, illetőleg egy városi kerékpáros központ. Ennek csúnyán szólva melléktermékeként jött létre a kontinentális csapat. A fő szponzor egy befektetési nagyvállalat, a Synergy Group.

A versenyprogramban olyan viadalok szerepeltek és szerepelnek, mint a Tour de Langkawi, a Tour de Taiwan, a GP Sochi és természetesen a hazai rendezésű Tour of Azerbaijan. Nem egy rossz versenyprogram, azt leszögezhetjük. „Egy másik álmunk, hogy 2016-ban Pro Kontinentális csapata legyen Azerbajdzsánnak. Jelenleg a tanulási folyamat legelején tartunk. Természetesen csak szépen, lassan szeretnénk haladni.” – mondta Jez.

A csapat 16 kerekesből tevődik össze, akik között természetesen öt azeri is található. A külföldiek közül kiemelkedő név az ír Matthew Brammeier, az osztrák Markus Eibegger illetőleg a német Daniel Klemme. A csapatvezető Jeremy Hunt, a bringákat a spanyol BH biztosítja, kiemelkedő segítő még a Shimano és a HED.

A Baku Cycling Project hasonló utat próbál bejárni, mint a szomszédos Kazahsztán az Astanával. Egy fokkal nehezebb a dolguk, mivel ők az Európai Szövetséghez tartoznak, míg Vinoék az Ázsia Federáció alatt gyűjtögetik a pontokat.

Az elképzelések nagyszerűek, a kezdet reményre adhat okot, de ismerve az ország gazdasági jelentőségét, vélhetően a pénzügyi résszel sem lesz probléma…        

Keret: Mahammad Alakbarov (azeri), Elchin Asadov (azeri), Maksym Averin (ukrán), Matthew Brammeier (ír), Luke Davison (ausztrál), Markus Eibegger (osztrák), Tural Isgandarov (azeri), Agshin Ismaylov (azeri), Samir Jabrayilov (azeri), Daniel Klemme (német), Patrick Lane (ausztrál), Connor McConvey (ír), Christoph Schweizer (német), Michael Schweizer (német), Jan Sokol (osztrák) és Olaksandr Surutkovych (ukrán).       

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes