Kwiatkowski Lengyelország első világbajnoka

Kilenc évvel azután, hogy látta Tom Boonent Madridban világbajnokságot nyerni a fiatal lengyel kiválóság felért a csúcsra.

Michal Kwiatkowski 1990. június 2-án született a lengyelországi Dzialynban. Első ízben akkor került a kerékpáros közvélemény látószögében, amikor 2007-ben junior Európa Bajnok lett. Ezt követően az olasz MG Kvis-Trevigiani akkor még dilettanti csapatához került majd 2010-ben a spanyol Caja Rural kínált profi szerződést számára. Középszerű idényt futott, ám potenciálját meg meg csillogtatta, így egy évvel később a RadioSchack szerződtette. Abban az évben három nevesebb szakaszverseny összetett dobogójára is felállhatott, ám az amerikai csapat ennek ellenére sem tartotta meg, így az Omega Pharma-Quick Step nem habozott sokáig leszerződtetni. Szépen fejlődve 2014 volt számára az áttörés, hisz nyerte a Volta ao Algarve szakaszversenyét, a Strade Bianche egynaposát illetőleg a hétvégén a Világbajnokság Elit mezőnyversenyét is.

Kwiatkowski 24 évesen lett Világbajnok pontosan annyi idősen, mint anno jelenkori csapattársa Boonen. 15 évesen éppen a madridit VB-t nézve döntötte el, hogy belőle bizony komoly kerékpáros lesz.

Zbigniew Spruch 2000-ben ezüstérmes lett Plouay-ben a lett Romans Vainstens mögött, ami a tegnapi napig a legkomolyabb lengyel világbajnoki szereplésnek bizonyult. 

Lengyelország végig a világbajnoki címért küzdött. Irányították a versenyt, rengeteget dolgoztak, legfőképpen Maciej Paterski, aki legalább kilenc körön keresztül vitte Kwiatkowskit. Persze a többiek sem elhanyagolhatóak: Maciej Bodnar, Michal Golas, Bartosz Huzarski, Bartlomiej Matysiak, Przemyslaw Niemiec, Michal Podlaski és Pawel Poljanski.  

„A csapat valami eszméletlenül nagy munkát végzett, Egész nap kontroll alatt tartottuk a mezőnyt. Nem terveztem előzetesen, hogy ott és akkor fogok támadni, de magam előtt láttam a lehetőséget és meg akartam próbálni,” – kezdte a mondandóját Michal.

Kwiatko támadásánál még négyen voltak elől Vasil Kiryenka (Fehéroroszország), Alessandro De Marchi (Olaszország), Cyril Gautier (Franciaország) és Michael Valgren Andersen (Dánia).

„Úgy gondoltam, hogy felérek rájuk, megpihenek egy kicsit és azonnal megyek is tovább. Kilenc másodperc bolt a Mirador tetején az előnyöm, de láttam az U23-as versenyt és úgy véltem, hogy lehetséges a haza érés. Ha együtt érkezem Simon Gerrans és Alejandro Valverde kettősével, akkor biztos, hogy nem én győzök,” – folytatta.

A gyengébb Tour de France-ot követően a lengyel kerekes a GP Plouay majd a Brit Körverseny alkalmával került újra csúcsformába.

„Szerdán két órát edzettem a belga csapattal, majd négyet az enyéimmel. Igazából még mindig felfoghatatlan ez az egész. Most 12 hónapig én viselhetem a szivárványszínű trikót. Egy dologra fogok nagyon figyelni, hogy ugyanaz maradjak, aki eddig is voltam,” – zárta a mondandóját Kwiatkowski.

Ráadásul az Omega Pharma-Quick Step csapatának becsületét is a lengyel kerekes mentette meg, így Patrick Lefevere csak nem maradt világbajnok nélkül. 

Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes