La Passione Rosa: 1. szakasz, Belfast

A Giro d’Italia alatt a rövid szakaszismertetések és esélylatolgatások mellett olvashattok a verseny korábbi történelméből, hogy aznap épp mi történt a viadal előző 96 kiadásának valamelyikén. Mivel a Giro a 2000-es évek és a II. világháború között csak egyszer indul május 9-e előtt, a kezdeti szakaszok alatt elsősorban a közelmúlt történéseiből kaptok ízelítőt.
 

1. szakasz Belfast - Belfast, 21.7 km csapat-időfutam

A belfasti nyitány során újra csapat-időfutammal rajtol a verseny. A rajt a tragikus sorsú hajó, a Titanic „szülőhelyén” lesz, ami ma már múzeum, emlékmű és persze Belfast egyik nevezetessége. A 21,7 kilométeres pálya nagy része a Newtonnards sugárúton halad oda és vissza. A fordító az egyik legnagyobb belfasti parkban lesz, a Stormont Estate-ben. Itt a pálya legmagasabb pontján (60 méter) lesz az első időmérő. Visszafelé a Newtonnard útról letérnek az Oxford útra, ahol a cél előtt mintegy hat kilométerrel jön a második időmérőpont. Innen még érintik az egyetemi negyedet, majd a Belfasti Városháznál érkeznek célba. A két fő esélyes -Quintana és Rodiguez- által vezetett Movistarnak és Katushának kulcsfontosságú lesz, hogy kapitányaik hol végeznek majd egymáshoz képest. A csapat-időfutam már akár itt meghatározhatja a verseny jellegét, ha egy perc lesz Quintana és Rodriguez között, már korán támadnia kell annak, aki hátrányban lesz. Ha alig lesz köztük pár másodperc, akkor akár nagy egymásra figyelésre is számíthatunk. A Movistar ráadásul két nagyon erős időfutam specialistával áll rajthoz Adriano Malori és Jonathan Castroviejo személyében. Rigoberto Uran, aki szintén dobogóesélyes, a kronó világbajnok klubjában szerepel, így akár ő egy győzelemmel már az elején közel kerülhet a Maglia Rosához. Meg kell még említeni a majdhogynem hazai pályán szereplő SKY-t, akik szintén a győzelemre fognak hajtani még Richie Porte nélkül is. Az olasz csapatok szintén ki fognak tenni magukért, figyelni kell az Cannondale-re és az Astanára. De a BMC, a Garmin Sharp és az Orica-Greenedge is esélyesként áll rajthoz. Ír versenyző mindössze három van a mezőnyben, Nicolas Roche, Dan Martin és Philip Deignan, az ő csapataik megkettőzött erővel fognak hajtani, hogy írjeik rózsaszínben zárják a napot a hazai pályán (noha egyedül Deignan született ír földön). Roche és Martin akár a végelszámolásnál is jók lehetnek és annak ellenére, hogy szinte kizárt egy rajt-cél győzelem, szép ajándék lenne az ír rajongóknak egy hazai versenyzőt a Giro élén látni. A születésnapos Svein Tuft és az Orica is minden meg fog tenni, hogy versenyzőjüknek felejthetetlenné tegyék a 2014-es Giro rajtját. Ráadásul, az Orica-Greenedge a tavalyi Touron is megnyerte a csapat-időfutamot. Döntően fogja befolyásolni a szakasz eredményének az alakulását az időjárás. A megszokott éghajlat helyett a Giro idén az óceáni éghajlati övből indul. Május elején akár komoly eső is lehet.

5 éve történt: A 2009-es Giro szintén ezen a napon kezdődött és szintén csapat-időfutammal, amit az azóta megszűnt Team Columbia-Highroad csapata nyert meg Velencében. A centenáriumi Giro számos szakasz a start- és célállomása tisztelgett a 100 éves verseny emléke és nagyjai előtt. Ezen a Girón tért vissza Lance Armstrong, a rendkívül erős mezőnyben rajta kívül hét korábbi Grand Tour győztes volt, ami ritkaság számba megy (Basso, Cunego, Garzelli, Menchov, Sastre, Simoni, Di Luca). A 2009-es versenyen részt vett még, Chris Froome, Bradely Wiggins, Chris Horner és Michele Scarponi is. Velük együtt tizenkét korábbi vagy későbbi, vélt vagy valós Grand Tour győztes szerepelt a viadalon.

3 éve történt: Wouter Weylandt három éve éppen ezen a napon hunyt el. A mezőny Reggio Emilia és Rapallo között tekert, amikor a Leopard Tek fiatal kerekese olyan szerencsétlenül bukott, hogy szemből, egy kőfallal ütközött lejtmenetben. Az újdonsült édesapa életét már nem tudták megmenteni (barátnője öt hónapos terhes volt) Rajtszámát (108), amit a 2011-es Girón viselt, azóta nem adják ki a versenyen. A 108-as szám Weylandt emlékére és mára már szimbólumként ott lóg a városokban, hegyeken, valamint megjelenik a felfestett feliratokon is.

2 éve történt: A 2012-es Girón szintén ezen a napon került sor a csapat-időfutamra. A 33,2 kilométeres etapot a későbbi győztes, Ryder Hesjedal csapata, a Garmin nyerte. Az idei kiíráshoz hasonlóan egy Olaszországtól nagyon távoli rajtot (Dánia, Herning) követően egy korai, a hosszú transzfer miatt beiktatott szünnap után került megrendezésre a csapat-időfutam Veronában. A szakasz végén csak 5 másodperc volt a későbbi első Hesjedal és az összetett második Joaquim Rodriguez között. Az utolsó etap végére a különbség mindössze 16 másodpercre rúgott. Ez a Girók történetének második olyan sikere, amikor a győztes az utolsó etapon vette át a Maglia Rosát. Továbbá Hesjedal az első kanadai és mindössze a második nem európai győztese az Olasz Körnek, Andrew Hempstein 1988 sikere után. A végső 16 másodperces különbség és a szoros kiélezett verseny nem ritka a Girókon. Hesjedalnál kisebb különbséggel tudott nyerni Fiorenzo Magni (1948, 1955, 11 és 13másodperc) és Eddy Merckx (1974, 12 másodperc). A II. világháború óta a megemlített különbségeken kívül tizenegyszer volt percen belül az összetett első és második.

37 éve ezen a napon született Svein Tuft, az Orica-Green Edge versenyzője, aki nyolcszoros kanadai időfutambajnok.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes