La Passione Rosa: 15. etap Montecampione

Folytatódik a megemlékezés Marco Pantanira. Újabb hegyi befutó következik ma, oda ahol a Kalóz 1998-ban rózsaszín trikóban nyerte meg a szakaszt. Holnap pihenőnap, minden adott egy agresszív, látványos versenyhez az etap egyetlen, de kemény hegyén.

Valdengo-Plan Di Montecampione 225 kilométer

Tegnap, kisebb de talán sokatmondó különbségek voltak az összetettmenők között. Ahogy közeledik a mezőny Trieszt felé, úgy fáradnak egyre jobban a lábak. A mai szakasz hosszú lesz, ráadásul a végén magasodik a Plan Di Montecampione. A 19 kilométeres kaptatóhoz 205 kilométer nagyjából sík útvonalon érkeznek meg. A szökevények előnye ismét elérheti a tíz perc feletti fórt. Ma is sokemberes elmenés alakulhat ki, kulcsfontosságú lesz, hogy kik kerülnek bele. Az Omega Pharma-Quick Step csapatára és a versenyt vezető Rigoberto Uranra is nehéz nap vár. Öt órás tekerés után érkezik majd az etap legnehezebb részéhez. A hegyet három részre oszthatjuk, a közepén fekvő három kilométeres lankásabb rész előtt és után egyenletes 8-9 százalékos a meredek. Papírforma szerint a támadások az utolsó öt kilométeren várhatóak az esélyesek részéről. A holnapi pihenőnap miatt nagy tempó lehet, amiben páran már a hegy vége előtt megrogyhatnak. A megszerezhető jóváírások is sokaknak kellhetnek, egy erősebb csapat befoghatja a szökevényeket a vége előtt. Kulcsfontosságú lesz a megfelelő frissítés, táplálkozás. Az összetett elsőség mellett a fehér trikóért is nagy csata várható. Sok csapatnak még nincs szakaszgyőzelme és egyre fogynak a lehetőségek.

102 éve ezen a napon az 1912-es Giro mezőnye Pescara és Róma között eltévedt, egy rossz utasításnak köszönhetően. A versenyzők miután 54 kilométert tettek meg rossz irányba, közösen a szakasz lezárása mellett döntöttek. A közeli vasútállomáshoz tekertek és vonattal érkeztek meg Rómába, ahol a velodromba már várták őket a tifosik. A velodromba természetesen csak jeggyel lehetett bejutni. Amikor híre ment, hogy a versenyzők vonattal érkeznek és nem fognak versenyezni, kisebb zavargás tört ki, amit a szervezők a pénz visszafizetésével, a szakasz törlésével és egy újabb etap beiktatásával tudtak megfékezni. Ez volt az első szakasz, amit töröltek a Grand Tour-ok történetében. Az 1912-es Giro-n csapatok küzdöttek a végső győzelemért és nem egyéni versenyzők. A Giro-t az Atala-Dunlop csapata nyerte, ha egyéni díjazású lett volna a viadal, akkor Carlo Galetti zsinórban harmadszor nyert volna.

93 éve a 9. Giro d’Italia ezen a napon rajtol el Milánóból. A verseny ekkor már olyan nagy népszerűségnek örvendett, hogy filmre vették és Olaszország szerte több napos, néhol hetes késéssel vetítették a filmszínházakban. A népszerűség már átterjedt más országokra és a reklámlehetőségekre is. Adolfo Galeppi a svájci Tobler csokigyár milánói irodavezetője az összes függetlenként induló versenyzőnek a verseny teljes időtartama alatt ingyen biztosította a csokit. A Tobler csoki, - mai nevén a Toblerone – Theodore Tobler találmánya, később azért lett Toblerone, hogy szerepeljen benne a gyártó város is Bern. (Toblerone).

48 éve ezen a napon Rocca di Cambio – Nápoly közötti szakaszon a neves olasz versenyzőket üldöző külföldieket a nápolyi szűk utcákon a balkonokról szeméttel dobálták meg, a ’mérges’ olasz szurkolók. Vin Denson, aki Jacques Anquetil és a versenyben akkor vezető Julio Jimenez gregáriója volt, így emlékszik vissza: „Az erkélyekről szemetet dobálták ránk, paradicsomot, spagettit, régi újságokat, bármit ami a kezük ügyébe akadt. Amikor megérkeztem a szállodába még mindig rajtam volt a rám dobált szemét egy része, úgy bűzlöttem, mint egy szemeteskuka”.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes