La Passione Rosa: 3. szakasz, Dublin

Elmaradtak az izgalmak a második szakaszon, mindössze Wilco Kelderman hozott a többieken három másodpercet, míg az élen Kittel leiskolázta a mezőnyt a sprintben. Ma is hasonló körülmények lesznek, azaz lehet szél, lehet eső és nagyon valószínű egy újabb sprintbefutó. Kittelre kiemelten figyelni fognak a többiek, egy fokkal nehezebb dolga lesz, de a formáját elnézve nehéz lesz az ellenfeleinek. Pláne, hogy ma van Marcel Kittel 26. születésnapja, amit a piros mez mellett még egy szakaszgyőzelemmel szeretne majd ünnepelni.

3. szakasz Armagh - Dublin 187 km

A vizibiciklizés után a szétázott mezőny ma Dublin felé veszi az irányt. A tegnapi paraméterek tartósak lesznek a mai napon is. A szakasz vége ismét a tengerpart vonalvezetését követi, így ugyanúgy, mint tegnap ma is lehet számítani szélre és esőre is. Bár a mezőny és a házigazda, szervező írek is megérdemelnének egy kis napsütést. A forgatókönyv is hasonló lehet, mint tegnap, egy háromfős vagy nagyobb szökést elengedhetnek, hogy elvigyék a jóváírást. Az etap elején szereplő két hegyi hajráig talán még együtt maradnak, ha a Belkin úgy akarja. Az Orica ismét számíthat majd a sprinter csapatok segítségére elsősorban a szakasz vége felé. A top tíz nagyon hasonló lehet a tegnap befutóhoz. A születésnapos Marcel Kittel a jeles évforduló és formája miatt is első számú esélyes. Meg kell emlékeznünk a dublini születésű Seamus Elliottról. Ő volt az első ír profi kerékpáros, aki meg tudott maradni az elit mezőnyben. A helyi templom csapatában kezdett el kerékpározni 16 évesen. Sorra nyerte az ír versenyeket, majd a kontinensre került. Francis Pelissier tanácsára nem tért vissza szülőföldjére és hamarosan profi szerződést kapott. Az 1962-es Vuelta a Espanán harmadik helyen zárta az összetettet, és kilenc napig vezette a versenyt. Élete legnagyobb sikere egy Tour de France szakaszgyőzelem volt Roubaix-ban, ahol a sárga trikót is felvehette, majd három napig meg is tudta tartani azt. Ő volt az első ír, aki vezette a Tourt. Jascques Anquetil segítőjeként az 1960-as Girón megnyerte a Trieste – Belluno szakaszt. Elliot 36 évesen hunyt el, édesapja halála után két héttel találtak rá egy puska mellett, amiből Elliot a halálos lövést kapta. Halála megosztotta a közvéleményt, hogy öngyilkosság volt vagy esetlegesen baleset. A Seamus Elliot emlékverseny a mai napig az egyik legrangososabb ír viadal a szülőhazájában.

12 éve ezen a napon rajtolt el a Giro d’Italia. Különleges első szakaszok voltak, hiszen Hollandia, Németország, Belgium, Luxemburg, Franciaország érintése után érkeztek meg a Giro hazájába. Ez volt az utolsó Giro, ahol nem volt kötelező a kerékpáros sisak használata. A 85. Girót Paolo Savoldelli nyerte.

9 éve ezen a napon vették el Paolo Bettinitől az első helyet a Giffoni Valle Piana-Frosinone közötti szakaszon. A mindössze második Giro szakaszgyőzelmét (majdnem) megszerző Bettini szabálytalanul sprintelt és miatta esett el Baden Cooke. A rózsaszínű trikóban tekerő Bettinit az utolsó helyre sorolták. Ezen a napon egyébként is rengeteg bukás történt a 211 kilométeres etapon.

33 éve született Adam Hansen, a második ausztrál, aki teljesítette mindhárom nagy körversenyt, jelenleg sorozatban a nyolcadik nagy körét készül befejezni a Lotto Belisol versenyzője. A tavalyi Giro pescarai győztese 2002-ben megnyerte a Bécs-Lassnitzhöhe versenyt, ahol Garamszegi László az előkelő negyedik helyen végzett.

26 éve ezen a napon született a németek kiváló sprintere Marcel Kittel, aki a tavalyi Touron a sárga és a zöld trikót is viselhette négy szakaszgyőzelme mellett.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes