La Passione Rosa: 7. szakasz Fiuggi

Egyelőre kérdéses az éllovas Alberto Contador (Tinkoff-Saxo) rajthoz állása a Giro d’Italia mai 7. szakaszán. A tegnapi horrorisztikus bukásban Daniele Colli (Nippo-Vini Fantini) a felkarcsontját törte.

Grosseto - Fiuggi 264 kilométer

Az Olasz Körverseny leghosszabb szakaszával folytatódik a viadal, amely etap Fiuggiban a Bardiani-CSF csapatának egyik szponzorának székhelyén ér véget. Az olasz Pro-Kontinentális sor ennek kapcsán vélhetően igen aktív lesz a mai nap folyamán. Habár kisebb emelkedők lesznek a penzumban ennek ellenére mezőnyhajrá várható, még akkor is, ha a befutó inkább a klasszikus egynaposokat is jól bíró gyorslábúaknak kedvezhet. A szakasz egyetlen 4. kategóriás emelkedője a Monterotond (2.5km, 5.1%) is a táv közepén helyezkedik el. Az emelkedős befutót legutóbb 2011-ben Francisco Ventoso nyerte a mezőnyben most is itt tekerő Alessandro Petacchi előtt.

A szakasz legnagyobb favoritja egyértelműen Michael Matthews (Orica-GreenEDGE), aki a tegnapi nap folyamán próbálta magáról elhárítani a terhet. Rajta kívül mindenféleképpen érdemes figyelni az eddig nem sokat mutató Juan Jose Lobato (Movistar) valamint Fabio Felline (Trek Factory Racing) kettősére. További nevek, akik jók lehetnek a hajrában: Philippe Gilbert (BMC), Grega Bole (CCC Sprandi Polkowice), Francesco Gavazzi (Southeast), Sonny Colbrelli (Bardiani-CSF).   

104 éve Giro d’Italia ezen a napon rajtol el. A rajt és a cél Olaszország egyesítésének 50. évfordulójának alkalmából Róma volt. Ez volt az a Giro, amikor átkeltek a magas hegyeken, ekkor szerepelt először például a Sestriere.

84 éve a pescarai befutón Alfredo Binda és Learco Guerra sprintjében nem tudták eldönteni, pontosan ki is nyert. A szurkolók Guerra-t, a bírák Bindát hozták ki győztesnek. A célfotóra egy teljes napot várni kellett, amikor elkészült egyértelmű volt, hogy Binda nyerte a szakaszt. A fotót ki is függesztették egy pescarai üzletbe, ám az elvakult Guerra rajongók betörték az ablakot és széttépték a fotót.

62 éve ezen a napon San Benedetto del Tronto – Roccaraso között a negyedik szakaszon Hugo Koblet egy kislánnyal ütközött, aki virágot szedett, hogy azt a versenyzők közé dobja üdvözlésképpen. Szerencsére a gyermeknek nem lett semmi baja, ám Koblet és a kerékpárja is megsérült. Amikor erről a mezőny elején tovakerekező versenyzők és esélyesek értesültek, meglepő módón lelassítottak, hogy bevárják a szerencsétlenül járt svájcit. Egészen eddig általában a kerekesek könyörtelenül kihasználták vetélytársaik bukásait, defektjeit, sőt még a természet hívásának eleget tévő kerékpárosokat is megtámadtak olykor, olykor. Ez volt talán az első eset, amikor a Giro-n szolidaritást és sportszerűséget gyakoroltak egy másik összetett esélyes irányába. Pár nap múlva Koblet megnyerte a verseny egyelten egyéni időfutamát és felvehette a rózsaszínű trikót. A mezt egészen az utolsó előtti szakaszig meg tudta védeni, végül Fausto Coppi a Stelvio-n vette le azt róla.

50 éve ezen a napon rajtolt először a Giro Olaszországon kívülről. A San Marino-ból induló szakaszt Michele Dancelli nyerte. Az 1965-ös Giro-n vezették be Fausto Coppi emlékére a Cima Coppi-t, ami a mindenkori Giro legmagasabb pontja. A Giro-n nincsenek kiemelt kategóriájú hegyek, viszont a Cima Coppi-ért külön pénzdíj és extra pontok járnak. 2014-ben a Passo Stelvio az előre kijelölt Cima Coppi, ha az időjárás nem szól közbe. A Cima Coppi-n az első kilenc versenyző kap pontokat (40, 28, 21, 15, 10, 7, 4, 2, 1).

30 éve született Tom Stamsnijder a Team Giant-Alpecin versenyzője.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes