La Passione Rosa: 9. szakasz Sestola

Az első hegyi befutót követően ismét a hegyimenőké lesz a főszerep, hisz a Sestola utáni emelkedő is rendesen megrostálja majd a sort.

Lugo – Sestola 172 km

Diego Ulissi (Lampre-Merida) második szakaszgyőzelmét követően újra egy viszonylag nehéz hegyi befutó vár a Giro d’Italia mezőnyére. Lugo városából rajtolva a tengerszint felett mindössze 15 méterről indul a mai penzum. Az első 110 kilométer viszonylag eseménymentesen telik majd, vélhetően a szökevények küzdenek majd azért, hogy az emelkedők előtt minél nagyobb előnyt harcolhassanak ki. Ostenia Vecchia-t elérve jön az első megpróbáltatás, amikor 205 méterről indulva kell meghódítani a 704 méteren fekvő Sant’Antonio harmadik kategóriás emelkedőjét. Ezt követően egy rövid lejtmenet, majd a negyedik kategóriás Rocchetta Sandri következik. 628 méterre visszaereszkedve Fananotól indul az utolsó második kategóriás kaptató a Passo del Lupo, amely ugyan csak második kategóriás, de közel 20 kilométer hosszú. Legmeredekebb része 13 %, az utolsó öt kilométer azonban már csak 4,5 %. A cél 1538 méter magasságban.     

 

74 éve ezen a napon a Giro második szakaszán az esélyes Gino Bartali egy kutyával ütközött lejtmenetben és nagyon súlyos sérüléseket szenvedett. Kificamodott a válla és a térdén hatalmas vérömleny keletkezett. Orvosai tanácsának ellentmondva Bartali folytatta a Giro-t. Végül második lett és elhódította a hegyi király címet.

48 éve volt a Giro-k történetének második külföldi rajtja, egyből az 1965-ös San Marino-i  Grande Partenza után egy évvel, Monte Carlo-ból indult az  Olasz Kör. Monte Carlo alapításának 100. évfordulójának alkalmából. A versenyt a monacoi hercegnő, Grace Kelly indította útjára. Ezen a Giro-n vezették be a pontversenyt és a pontverseny éllovasának járó Maglia Ciclamino-t. A Giro-t és a pontversenyt is Gianni Motta nyerte meg.

22 éve ezen a napon rajtolt el a 73. Olasz Körverseny. A Bari-ban megrendezett időfutamot Gianni Bugno nyerte, aki a Maglia Rosa-t egészen a milánói célig meg tudta tartani. A ponttrikót, amit szintén ő nyert meg, hatszor vette el a verseny során vetélytársaitól. A Maglia Ciclamino-t természetesen egyszer sem viselhette a verseny alatt.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes