La Passione Rosa: Az első pihenőnap

Elérkezett az első pihenőnap, Ha nem is minden de több dolog eldőlt. A sportág nagy közhelye, hogy az első szakaszokon nem lehet megnyerni a versenyt csak elveszíteni ismét beigazolódott Dan Martin esetében. A mezőny legjobb sprintere is megmutatta magát és markáns különbségek alakultak ki az esélyesek között, ami meg fogja határozni a verseny további alakulását.

Arról, hogy sikeres volt-e a szigetországi rajt megoszlanak a vélemények. Dan Martin, Nairo Quintana és Joaquim Rodriguez valószínű másképpen látják, mint például Cadel Evans vagy Rigoberto Uran. Az írek mindenesetre kitettek magukért a rossz idő ellenére rengetegen álltak az utak mellett, és amit lehetett rózsaszínűre festettek a zöld szigeten. Látszott, hogy szeretik a sportot és reméljük, hogy elért hozzájuk a Giro és a kerékpársport üzenete, azaz hamarosan még több ír tehetség kerül elő és a szponzorok is elgondolkoznak, azon, hogy érdemes egy ennyi embert megmozgató sportba pénzt fektetni.

Az első három szakasz eredményét tekintve az összetettben már most jelentős különbségek alakultak ki az esélyesek között. A két favoritnak kikiáltott versenyző, Quintana és Joaquim Rodriguez a tavalyi két dobogóshoz képest már most olyan hátrányban vannak, amit nem lesz gyerekjáték ledolgozni. A tavalyi második Uran, aki idén nem segítő szerepre készült, hanem ő a támogatott versenyző, a kapitány, már több mint egy percet előnyt tudhat magáénak, úgy hogy a verseny érdemi része szinte el sem kezdődött. Cadel Evans, a tavalyi harmadik, aki idén lényegesen erősebb csapatot kapott szintén előnyben van a két favorittal szemben. A szerdai és csütörtöki szakaszokon, ahol már emelkedik a befutó kétszer tíz másodperc jóváírás vár a győztesre. Noha szombat vasárnap jönnek az igazi hegyek, lehet, hogy már itt elkezdődik a tesztelés, hogy az igazi hegyekre már ismerjék egymás állapotát az összetettért hajtók. Egy meglepetésszerű támadás, amilyet Contador mutatott be 2011-ben Tropea-ba hozhat egy kicsi különbséget és pár másodperc jóváírást. A tropeai befutó ráadásul nem volt ennyire „hegyes”. A lehetőség adott, a kérdés pedig nyitva marad, hogy élnek-e majd vele azok, akiknek a hátrányukat faragni kell?

A pontversenyben kiderült, hogy kit kell idén a sprinteknél megverni. A német Marcel Kittel fantasztikus formában a mezőny fölé nőve, a saját osztályában játszik, a többiek nem tudták megszorítani sem. Komoly formahanyatlásnak kell bekövetkezni, hogy Kittelt legyőzzék a vetélytársai. Az idei Giro szabályváltoztatása miatt, nehéz elképzelni, hogy nem ő nyeri a sprinter trikót. Könnyedén 200 pont körül zárhatja az első hetet. Eddig a maximális 100 pontból, 100-at begyűjtött.

A hegyi trikóért folytatott verseny, még alig kezdődött el, a holland Maarten Tjallingii vezet, de az olaszoknak kell a részsiker, Tjallingii-nak nehéz dolga lesz. Nagy valószínűség szerint a következő hetet már nem ő fogja a hegyi trikóban megkezdeni. Eddig két versenyző adta fel a versenyt a szerencsétlenül eső Dan Martinnak kulcscsont törése van. Martin csapattársa Koldo Fernandez pedig limitidőn kívül ért be az első szakaszon, szintén bukás miatt, ráadásul mint utólag kiderült az Ő kulcscsontja is hasonlóan járt. Így a tavalyelőtti győztes Hesjedal csapata hét főre apadt. A mai pihenőnap után a mezőny kedden folytatja a versenyzést. Giovinazzo és Bari között 112 kilométer vár a mezőnyre.

86 éve ezen a napon rajtol el a 16. Giro d’Italia. A rajtnál 298 fő sorakozott fel a 3044 kilométeres megmérettetésre. Ez a valaha volt legnagyobb Giro mezőny.  A tizenkét szakaszból hatot Alfredo Binda, ötöt Domenico Piemontesi nyert. Közéjük csak Albino Binda tudott éket verni, aki Alfredo Binda testvére volt. A Giro-t Alfredo Binda nyerte, ez volt a harmadik győzelme az Olasz Körön.

77 éve ezen a napon rendezték a Giro-k történetének első csapatidőfutamát. A Viareggio - Marina di Massa közötti 60 kilométert a Bartali-t is foglalkoztató Legnano csapata nyerte meg 1 óra 22 perces idővel, mindössze 18 másodperccel a Ganna gárdája előtt. Bartali átvette a vezetést az összetettben, de még aznap délután elvesztette az osztott szakaszú nap második felében.

61 éve ezen a napon indult útjára a 36. Giro d’Italia. A háború utáni gazdasági fejlődés lehetővé tette, hogy a verseny szakaszainak a befutóját az Olasz Kör történetében először élőben közvetítsék a televízióban. Addig is voltak közvetítések, de sosem élőben. Ez a „Giro”, de inkább a mezőnye kelt át először a Stelvio hágón.

35 éve született Joaquim Rodríguez, a spanyolok kiváló hegyi és klasszikus versenyzője, az idei Giro egyik fő esélyese.

Képek forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes