Laiseka a baszk legenda – II. rész

Manapság a profi sportban szinte mindent a pénz, illetve ezzel összefüggésben a siker minden áron való kergetése határoz meg. Hogy ennek mi az ára, az nem számít.

Lai elmúlt 30 éves, amikor első profi győzelmét ünnepelhette, ami egyben a csapat addigi történetének a legnagyobb diadala volt, nem is találhatott volna jobb helyszínt ehhez, mint amilyen az Abantos. 5 év után tudta meghálálni azt a bizalmat, amit a csapat vezetésétől kapott, nem is akárhogyan. Ha Lai itt befejezte volna a pályafutását, akkor is élő legenda lenne még ma is, mint az Euskaltel első Vuelta szakaszgyőztese, de ezek után már nem volt megállás, ennél csak még komolyabb sikerek vártak rá!

A következő évben mind Laiseka, mind a csapat sokkal jobb előjelekkel készülhetett a Vueltára, mint 1999-ben. Lai első nagy győzelmének évében mindössze 4 diadalt aratott a csapat, 2000-ben viszont nem kevesebb, mint tizenötször diadalmaskodtak az ettől az évtől kezdve narancssárgában pompázó baszk srácok. Ami ezen túl bizakodásra adott okot, az az a tény, hogy feltűnt egy tehetséges fiatal srác a csapatban, aki a következő években korszakos egyéniséggé nőtte ki magát, és a későbbiekben hosszú éveken keresztül megbízhatóan szállította a top10-es helyezéseket a baszkoknak a nagy körversenyeken. Haimar Zubeldia valósággal berobbant a nemzetközi élmezőnybe 2000-ben, előbb megnyerte az Euskal Bizikleta királyszakaszát és a verseny összetettjét is, majd a Dauphine Liberén második lett a királyszakaszon, és a második helyen végzett összetettben is. A Vuelta előtt Madariaga a fiatal Zubeldiát és a rutinos Laisekát nevezte ki kapitánynak. Zubi feltűnésével lekerült a többiekről a győzelmi kényszer, személyében végre ismét volt a csapatban egy olyan versenyző, aki idővel képes lehet betölteni a Gonzalez Galdeano távozásával keletkező űrt a Vueltán, és összetettben jó esélyei vannak. Laiseka pedig már rutinos versenyzőként, háta mögött egy nagy győzelemmel, mindenféle nyomás nélkül vághatott neki a viadalnak.

A csapaton belüli pozitív impulzusok és az a szerencsés helyzet, hogy egy minden korábbinál sikeresebb év után különösebb nyomás nélkül versenyezhetett a gárda az év legfontosabb versenyén, meglátszott a fiúk teljesítményén, és 2000-ben, megkoronázva a szezont, a csapat történetének egyik legsikeresebb Vueltáját teljesítették a narancsosok. Zubeldia szorgos versenyzéssel beküzdötte magát a legjobb 10 közé élete első Vueltáján. Laiseka pedig egész pályafutása legjobb 3 hetes versenyét futotta, a hatodik helyen végzett összetettben, végig tartva a lépést a hegyeken a legjobbakkal, és ha az időfutamon nem lett volna annyira reménytelenül elveszett, akár a dobogó sem lett volna elérhetetlen. De ha mindez nem lenne elég, Lai megismételte előző évi bravúrját, és az Abantos után ismét megnyert egy legendás hágót, ezúttal Andorrában diadalmaskodott az Arcalison. Az, hogy az első Vueltáját megnyerő Roberto Heras sem tudta tartani vele a tempót ezen a napon, mindent elmond Lai teljesítményéről. Fantasztikus győzelem volt, Laiseka és a csapat végre ráléptek egy olyan útra, ami nagyon magasra vezetett.

2000-ben igen magasra került az a bizonyos léc mind az Euskaltel-Euskadi, mint Roberto Laiseka életében, de a kiemelkedő szereplés csak még komolyabb sikereknek lett az előfutára. A korábban sokszor lesajnált kis regionális csapat, nagyrészt Laiseka két nagy győzelmének köszönhetően komoly tényezőjévé vált a sportágnak, olyannyira, hogy a 2001-es Tour de France-ra is meghívást kaptak a baszkok, és a szabad kártyának köszönhetően történetük során első ízben elindulhattak a viadalon. Az év elején a csapatba szerződő, korábban az ONCE színeiben 2 Tour szakaszon is diadalmaskodó David Etxebarria vezetésével indultak neki a srácok a 2001-es Tournak, de természetesen ott volt a csapatban a nagy reménység Zubeldia, az egyre meggyőzőbb teljesítményt nyújtó Inigo Chaurreau (Mikel Astarloza unokatestvére), de a csapat legfontosabb embere az ekkor már élő baszk legendának számító Roberto Laiseka volt.

Ahhoz képest, hogy az első Tourján indult a csapat, kimondottan jól szerepeltek a srácok, az első héten Etxebarria kevés híján szakaszt is nyert, Aix-les-Bains városában a második helyen végzett Szergej Ivanov mögött. Aztán az Alpokban hengereltek. A legendás Alpe d'Huez befutón - amikor Armstrong jól megnézte Ullrichot a hegy lábában - a korábban a csapatot erősítő Beloki harmadik, Igor Gonzalez de Galdeano pedig a nyolcadik helyet szerezte meg, Laiseka pedig kilencedikként ért át a célon. Az első 10-ben 3 baszk volt, nem semmi... A Chamrousse hegyi időfutamon Laiseka a negyedik lett Armstrong, Ullrich és Beloki mögött, IGdG pedig hatodik, ez a szakasz megint a baszk kerékpársport nagy napja volt. Ha ez nem lenne elég, az Ax-les-Thermes szakaszon Laiseka már a második, Armstrongot és Ullrichot is megelőzve, ki gondolta volna, hogy mindezt még mindig tudja majd fokozni. Igaz, másnap a Plat d'Adet-n nem erőltette a dolgot, és laza 30 perces hátránnyal grupettozott be, de ezzel csak 2 célja volt: hogy másnap pihent legyen, és hogy elengedjék szökni. Nem is választhatott volna alkalmasabb napot egy komolyabb támadásra, egyfelől a Luz-Ardiden kimondottan feküdt neki, másrészt több tízezer fanatikus baszk szurkoló gyűrűjében akkor is számíthatott plusz támogatásra, amikor már szinte teljesen elkészült az erejével. Laiseka az egész napot szökésben töltötte, és ugyan a Luz-Ardidenen többször is megrogyni látszott, őrjöngő honfitársai rendre átsegítették a holtpontjain, és végül karrierje legnagyobb győzelmét aratta. Ha valaki 32 évesen, élete első Tourján kiemelt hegyi szakaszt nyer a Pireneusoknban, mindezt Armstrong és Ullrich előtt, mit mondjak, nem éppen rossz ajánlólevél. Végül a 28. helyen zárt összetettben.

A későbbi években Laiseka még többször indult a Touron és a Vueltán, illetve 2005-ben debütálhatott a Giron is. Ekkoriban azonban már nem elsősorban miatta, hanem a fiatal baszk reménységek miatt figyeltek inkább a csapatra. Zubeldia után feltűnt a nála is sokkal tehetségesebb Iban Mayo, aki 2003-ban megnyerte a legendás Alpe d'Huezi befutót a Touron (Lai kilencedik lett ezen a szakaszon), és utána számos nagy győzelmet aratott még, de Mayon kívül 2003-2004 környékén már olyanok is bontogatták a szárnyaikat, mint Igor Anton vagy Samuel Sanchez. Laiseka pedig, mint a csapat rangidőse a védelme alá vette a fiatalokat, és nagy része van abban, hogy a srácok közül többen is felül tudták múlni később az ő eredményeit. Lai, Mayo nagyszerű Alpe d'Huezi győzelmének az ifjú titán szobatársaként volt részese 2003-ban. Samuel Sanchez pedig 2005-ben éppen azon a Vueltán aratta első komoly győzelmét, amelyiken Laiseka az utolsót. Samu a Alto La Bien Aparecida szakaszon győzött hihetetlen komikus körülmények között, miután Ardila Cano és Pereiro Sio lelkesen sprinteltek a hegyi hajráért, azt gondolván, hogy az már a cél, a legyőzöttnek hitt Samu pedig kihasználva a remek alkalmat megelőzte őket. Laiseka pedig, a Cerleren megkoronázva pályafutását, 36 évesen még egyszer utoljára megmutatta a fiataloknak, hogyan kell hegyen támadni. Samu és Lai sorsa amúgy nem csak ezen a ponton kapcsolódik össze, a nagy utód, aki később mindenben felülmúlta Laiseka teljesítményét a későbbiekben győzni tudott az Abantoson és a Luz-Ardiden-en is Lai hegyei közül, a Cerler és az Arcalis még egyelőre várat magára, de ami késik... Igor Antonnal pedig a 2005-ös Giron versenyeztek együtt, ahol az első pihenőnapon Lai elvitte az akkor még ifjú reménységet példaképe, a tragikusan fiatalon elhunyt Marco Pantani emlékművéhez. Anton saját bevallása szerint rengeteget köszönhet Laiseka támogatásának.

Laiseka utolsó hivatalos versenye a 2006-os Giro volt, ahol végül egy brutális bukás vetett véget nagyszerű pályafutásának, amely után eltörte a térdét. Fanatizmusát mutatja, hogy 37 évesen is végigcsinálta a rehabilitációt, és a 2007-es szezonra való felkészülést együtt kezdte el a csapattal, de végül sajnos nem tudott megfelelően felépülni a sérüléséből, így a visszavonulás mellett döntött. 2006 őszén, érdemei elismeréseként, sérüléséből lábadozva ő végezhette el a San Mamesben az Athletic Bilbao - Osasuna baszk derbi előtt a kezdőrúgást, baszk sportolót, aki nem labdarúgó, nem érhet nagyobb megtiszteltetés, minthogy felmehessen a Katedrális szent gyepére egy mérkőzés előtt. Ha más nem is, ez fényesen mutatja, mennyire elismerték a baszkok, hogy micsoda fantasztikus sportember volt Laiseka.

Megmondom őszintén, nekem nagyon hiányoznak az olyan régi vágású hegyimenők a mai mezőnyből, mint amilyen Laiseka volt. És nagyon hiányoznak az olyan példaképek is, akire felnézhet egy ifjú tehetség, mert nem csak hatalmas küzdő és remek hegyimenő, hanem emberileg is méltó arra, hogy a példáját kövessék. Ha belegondolok, hogy a mai világban 5 győzelem nélküli év után hogyan küldenek el versenyzőket némelyik csapattól, akkor nagyon elszomorodom. Nem mindenki lehet olyan szerencsés, hogy baszk versenyzőként 11 évet tölthessen el az Euskaltel-Euskadi csapatban. És abban is biztos vagyok, hogy nem mindenhol van olyan csapatvezető, mint amilyen Miguel Madariaga, és nem minden csapatnak van olyan legendája, mint amilyen Roberto Laiseka volt.

Győri Tamás írása nyomán...

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes