Lefújva: 2015-ben nem lesz Tinkov-féle akció

Hosszas huzavonát és véleményözönt követően Oleg Tinkov kijelentette, egyelőre nem valósulhat meg nagy terve, így a "Big four" tagjai nem kapnak egymillió eurót fejenként, de nem is vesznek részt az összes háromhetesen jövőre. 

Talán érdekes, talán nem, mindenesetre Oleg Tinkov egymillió eurós ajánlata és ötlete a nagy négyes 2015-ös GrandTour-részvételeivel kapcsolatban még a szezon végi érzéseket, versenyeket is elnyomta, annyi mindenki nyilvánított véleményt ezzel kapcsolatban. 

Mint ismeretes, a Tinkoff-Saxo orosz mágnása nem is oly rég azzal állt a nyilvánosság elé, hogy fejenként egymillió eurót fizet Vincenzo Nibalinak, Chris Froome-nak, Nairo Quintanának, valamint saját legjobbjának, Alberto Contadornak, ha mind a négyen részt vesznek az összes háromhetesen. Mindezzel a kerékpársport népszerűsítését akarná elérni, fogalmazott.

Természetesen elsőre is elég merésznek tűnt az ötlet, hisz már két GrandTour és az arra való tökéletes felkészülés is igen-igen nagy megpróbáltatás, nemhogy mindhárman ott legyenek Olaszországban, Franciaországban és Spanyolországban is. Kivétel persze Adam Hansen esete, de róla tudjuk, kivételes eset, és nem mellesleg az összetett győzelem olyan távol van tőle, mint Tinkovtól a Kilimandzsáró 5895 méteres csúcsa - egyelőre.

Aztán sorra jöttek a nyilatkozatok, volt aki így, volt aki úgy vélekedett. Nicolas Portal, a Sky csapatvezetője a "másodrangú" versenyek (a Tirreno-Adriatico, a Párizs-Nizza, valamint egyéb egyhetesek) háttérbe szorulását emlegette, míg Gérard Guillaume, a FDJ.fr csapatorvosa egyenesen pénzprovokációról és doppingösztönzésről beszélt.

Az érintettek közül Giro-győztes kolumbiai azt mondta, ő képes lenne az összesen hatvanhárom nap kemény menetre, az előző két Tour de France bajnoka hasonló elvvel meghagyna egy háromhetest csapattársainak, továbbá mentálisan, lelkileg alapból annyit erőt venne ki egy ilyen belőlük, hogy már az első napokkal gondjaik lennének.

Tinkov és Vuelta-csapata

Minden csoda három napig tart, mondani szokás, Tinkov pedig úgy tűnik, belátta a dolgokat: a Sky Sportsnak és a L'Équipé-nek is arról nyilatkozott, mégsem eléggé átgondolt az ajánlata, azaz az elképzelés gyakorlatilag megvalósíthatatlan 2015-ben.

"Most azt gondolom, már az egy kisebbfajta győzelemmel érne fel, ha ők négyen bevállalnák a Giro-Tour duplát. Kezdésnek megfelelne. Nálam a később egyenlő a jobbal, azaz jövő ilyenkor konkrétabban beszélhetnénk a Giro-Tour-Vuelta megoldásról."

"Chrisszel beszélgettünk a Vuelta végén, felvetettem a lehetőséget, erre azt válaszolta: mindennek megvan az ára. No, pont ezért az egymillió eurós összeg. Olyan fizetést kapnának, mint a futballisták, hiába nehéz az egész teljesítése. Egy nagy csekket kapnának. Ugyanakkor véleményem szerint rövidíteni kéne a háromheteseket. A Giro a legőrültebb verseny, míg a Tourt is lehetne redukálni" - fogalmazott.

Ki tudja? Ha egyszer egy üzlet beindul, őt nem lehet megállítani...

A kép forrása: közösségi média

 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes