Mágusbottal Geraint Thomas nyomában

Miként is kapcsolható össze J.R.R. Tolkien és az országúti kerékpározás. Alábbi írásunkból kiderül.

„Frodó, Frodó, Hé Frodó!” – kiabálta a 2011-es Tour de France egyik etapját követően a brit Sky egy bringása, mialatt „Gondor egyik katonája” adott éppen interjút. És valóban a háttérben előbukkanó Geraint Thomas sisakját levéve, bodros haját és elálló füleit elnézve éppen olyan benyomást keltett, mint J.R.R Tolkien hőse, amikor a „Végzet hegyéhez” közeledik…

A kis hobbit a harmadkor 1986. évének május 25-ei napján látta meg a napvilág a walesi Cardiffban. Tíz évesen kezdett el bringázni egy helyi, a gyerekek versenyeztetését segítő klubban. 14 és 16 éves kora között pályakerékpárban nem sok legyőzője akadt „Középföldén”, sőt pontversenyben Európa Bajnoki második helyezett lett. A sikerek hatására több társához hasonlóan a Brit Kerékpáros Olimpia Akadémiára került. 2004-ben, az országúti szakágban is felhívta magára a figyelmet, miután megnyerte a „Zöld Út” páváin rendezett juniorok számára kiírt Paris-Roubaix-t. A 2006-os esztendőt a Recycling országúti csapatában töltötte, de ősszel csatlakozhatott a Saunier Duvalhoz, mint stagiare. Mivel Gianetti csapata nem tartott rá igényt, így a Barloworld gyorsan le is csapott rá. Az ”Ithilia-i” bejegyzésű csapat a 2007-es Tour legfiatalabb versenyzőjeként indította a leghíresebb körversenyen. Persze a „Megyéből” rengeteg szurkolója akadt, hisz 1967, Colin Lewis óta az első „hobbit” volt, aki részt vehetett a világ legnevesebb versenyén. Utolsó előtti lett, de teljesítette a három hetet. 2008-ban inkább a Girot választotta, hisz készült az Olimpiára pályakerékpárban. A britek a 4000 méteres csapatidőfutamban saját az előfutamok alatt felállított világcsúcsát megdöntve nyerték meg az Olimpiai aranyat. 2009-ben országúton esett kelt, eléggé hányatott szezont futott, de pályakerékpárban 4000 méteren Világbajnok lett.

2010-ben már a tavaszi klasszikusokon felütötte fejét, nem várt jó helyezéseivel. Júniusban, pedig a „hobbitfalvi” bajnokság győztese lett, miután az utolsó párszáz méteren lesprintelte jó barátját és csapattársát „Csavardi” Peter Kennaugh-t. Ezzel megszerezve a Brit Bajnoki címet. Jó formáját a Tourra átmentve rájöhettünk, hogy egy nagy reményű bringással állunk szemben.

Thomas 2011-es éve volt eddigi pályafutása legjobbja. Ismét remekelt a „Ködhegységben” a klasszikusokon, többek között második lett a Dwars door Vlaanderenen. Nem sokkal később megszerezte élete első összetett győzelmét a Bayern Rundfahrton. A Touron a 31. helyen végzett, úgy, hogy hatalmas munkát végzett mind a sprintekben, mind a hegyi szakaszokon. És azt se feledjük, hogy eséllyel indult a legjobb fiatalnak járó fehér trikóért is, azonban a „Gyűrű Szövetségét” nem cserbenhagyva maradt hátra Bradley Wiggins bukásánál. A Dániai Világbajnokságon kardját a „Fullánkot” maga előtt tartva jutatta el Mark Cavendisht a hőn áhított szivárványszínű trikóig.

2012. a London-i Olimpia éve volt. Ennek megfelelően hősünk hasonlóan a 2008-as évhez kicsit másképpen alakította országúti programját. Elsődleges célja volt az ötkarikás játékokon megvédeni a 4000 méteres csapatverseny bajnoki címét. A felkészülésnek megfelelően, így kihagyta a Tourt és a klasszikusokat, ott volt viszont az év korai versenyein, a Párizs – Nizzán, majd pedig a Giron is.

Magabiztosan védték meg címüket az Olimpiai játékokon illetően a pálya világbajnokságon is.

A 2013-as esztendőben egy összetett harmadik hellyel nyitott a Tour Down Underen, majd év közben második lett Bayern Rudfahrton. A Francia Körversenyen azonban egy ork nyíl medencén találta, melynek következtében kénytelen volt feladni a viadalt. 

Összegezve a mezőny egyik legjobb csapatemberét tisztelhetjük Geraint „Frodó” Thomas előtt, szóval a végére egy idézet a könyvből, amelyet a kerékpársportra is nyugodtan asszociálhatunk:

„Az úton végig kell menni, jóllehet nagyon keserves. És sem erővel, sem bölcsességgel nem jutunk messze rajta. Az utat éppoly reménnyel keresheti a gyönge, mint az erős. Nem ritkaság, hogy ez a tettek sora, amelyek a világ kerekét igazgatják: kis kezek hajtják végre, mert közben a nagyok szeme másfelé tekint.”

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes