Majdnem 60 km kockakő az idei Roubaix-n

Mint minden évben, úgy idén is a Paris-Roubaix az országúti kerékpáros idény egyik legjobban várt versenye, amelyről kiderült, 52,7 kilométernyi kockaköves szektorral várja idén a versenyzőket. 

A Paris-Roubaix szervezői csütörtökön tették közzé az idei verseny útvonalát. 

Ebből kiderül, hogy a versenyzőkre összesen 27 szektornyi pavé, azaz kockaköves szektor vár, ezek hossza pedig 52,7 kilométert tesz majd ki, szemben a tavalyi évvel, amikor csak 51,1 kilométernyi rázató várt a mezőnyre. 

A pavék közül természetesen idén sem hiányozhatnak majd a leghíresebbek, köztük a pavék pavéja, az Arenberg, valamint a Mons-en-Pévélé és a Carrefour de l'Arbre. Utóbbi 12 kilométerrel a cél előtt rostálhatja majd meg a mezőnyt. 

A Paris-Roubaix 113. kiírására április 12-én kerül sor, a peloton által bejárt pavék közül pedig néhánnyal pár hónappal később, a Tour de France negyedik szakaszán is találkozhatunk majd. 

Fotó: Photo Pin 

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes