Marymoor Crawl az új pálya őrület?

Új pályaszám hódít a Marymoor Crawl személyében, amely ezen a hétvégén már a brit Revolution Series sorozatába is bekerült.

Először 2005-ben hallhattunk a versenyszámról amelyet az Egyesült Államokban a Washington állambeli Marymoor nyitott pályáján találtak ki. A tengerentúlon neves viadalnak számít az évente megrendezendő Marymoor GP.

A verseny lényege, hogy 4 perccel a csengő megszólalása előtt elindulnak a versenyzők, akik az idő leteltéig nem haladhatnak át a rajtvonalon illetőleg nem tehetik le a lábukat sem. Ezen felül nem érinthetik meg versenyzőtársaikat valamint az oldalsó korlátba sem kapaszkodatnak. A jó pozíciók elfoglalása révén így lényegében egy négyperces egyensúlyozásról van szó, amely kifejezetten nehéz úgy, hogy mint tudjuk a pályakerékpárokon nincsen fék.

„Természetesen már ennek a versenyszámnak is vannak különböző formái. Van, ahol csak 3 perc ez az időtartam, de van, ahol nem mondják meg, hogy mikor szólal majd meg az a bizonyos csengő,” – mondta Amara Edwards a Marymoor-i pálya igazgatója.

A csengő megszólalása után aztán az addigra versenyben maradt 5-6 kerekes nekivág az 1-2 körös sprintnek, amely végül a helyezések eldöntéséről szól.

Néhány hete került fel a fenti videó a netre, melynek következtében világszerte egyfajta Marymoor Crawl őrület tört ki Ausztráliától egészen Nagy-Britanniáig.

Ez addig fajult, hogy az Egyesült Királyság egyik legkomolyabb versenysorozatában a Revolution Seriesben bevezették a számot, amelynek első felvonásán olyan kerekesek mérték össze a tudásuk mint Ben Swift, Ian Stannard, Alex Dowsett, Adam Blythe vagy éppen Ed Clancy.

„Úgy gondolom, hogy a Marymoor versenyszám bevezetése egyfajta forradalmat indíthat el a pályasportban, a szám könnyen válhat a szakág legpopulárisabb számává. Viszont figyelni kell arra, hogy a pályasport megtartsa a komolyságát, mivel a Marymoor Crawl egyben egyfajta móka is. Már most felvetődött annak a lehetősége, hogy esetlegesen a Világbajnokság és az Olimpia programjába is bekerüljön ez a versenyszám,” – nyilatkozta James Pope a Revolution Series főszervezője.

A tegnapi brit versenyen érdemes Ben Swift egyensúlyozási technikáját figyelni, a számot azonban toronymagasan nyerte Adam Blythe.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes