Mathias Frank kiugró szezonja következhet

Mathias Frank remek formában kezdte a 2014-es idényt, aztán sajnos egy sérülés keresztülhúzta a számításait.

A svájci kiválóság első ízben tündökölt, mint az IAM Cycling kapitánya, amit megbecsülve nyert szakaszt a Criterium International illetőleg a Bayern Rundfahrt alkalmával is. Mindemellett remekelt a Svájci Körön valamint a Romandiai Körversenyen, amelyeket egyaránt az összetett előkelő helyein zárt.

„Az első fele az idénynek nagyon jól sikerült. Teljes mértékben elégedett voltam a teljesítményemmel, egészen a Tour de France-ig minden a terveknek megfelelően zajlott,” – mondta Frank.

A Francia Körverseny hetedik szakaszán aztán elhagyta a szerencséje. Egy bukás következtében eltörte a combcsontját, ami hosszú kihagyást és hosszadalmas rehabilitációt eredményezett.

„Egész pályafutásom során két komolyabb sérülésem volt, sajnos mindkettő a Tour de France alkalmával,” – konstatálta röviden az esetet visszautalva a 2010-es bukására is, amikor szintén a combja sérült meg.

Frank a történtek ellenére is pozitívan gondol vissza az idei évre, hisz épp a Svájci Körverseny alatt született meg a kislánya, s mivel csak 5 percnyire volt a szállásuktól a kórház, így többször meglátogathatta a szeretteit.

„Nagyon intenzívek voltak azok a napok, mivel csak 5 percre volt a kórház, így fel alá rohangáltam. Gondoltam, hogy feladom a versenyt, de olyan jó formában voltam, hogy végül nem tettem meg,” – ennek kapcsán Rui Costa mögött végül az összetett második pozícióját kaparintotta meg.   

Az immáron a World Tour vonalba fellépő IAM cycling csapatában természetesen 2015-ben is a Tour de France az elsődleges célkitűzés.

„2013 óta részt vehetünk a legkomolyabb versenyek nagy részén, de így már minden World Tour viadalon biztosított a szereplésünk. A célkitűzés változatlan szeretnék a Tour de France-on az első tízben zárni. Minden más eredmény csak másodlagos emellett,” – zárta gondolatait Mathias Frank.    

Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes