Matthias Brandle sikeres csúcsdöntése

Matthias Brandle nem sokkal ugyan, de megdöntötte Jens Voigt nem régiben felállított világrekordját.

A 24 esztendős osztrák Matthias Brandle volt a második, aki nekivágott a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség új szabályai alapján az egy órás világrekord kísérletnek.

A svájci Aigle 200 méteres fapályáján Brandle több mint 700 métert vert a német legenda Jens Voigt 51,115 kilométeres eredményére.

Brandle végül 51,852 métert teljesített a 60 perc alatt.

„Úgy érzem, hogy nagyon jól bírtam ezt a 60 percet, összességében nem volt annyira nehéz mintahogy arra előzetesen számítottam. Nagyon jó érzéssel töltött el, hogy ennyi ember támogatott a rekordkísérlet során. Az elején egy kissé kiestem ugyan a ritmusból, de örülök, hogy sikerült a kísérlet,” – kezdte mondandóját az IAM Cycling kerekese.

„Minél közelebb a vége annál könnyebb, hisz ilyenkor az ember már sokkal jobban tudja kezelni a fájdalmat. Úgy féltávnál már tudtam, hogy sikerülni fog,” – tette hozzá.

Matthias szinte végig 52 kilométer/órás átlagsebességet repesztett, ami a végére ugyan egy kissé visszaesett, de így is nagyon simán meglett a csúcsdöntés.

Az eddigi csúcstartó Jens Voigt sem volt túlságosan elkeseredve azt követően, hogy a fiatal kerekes megfosztotta a címétől, hisz kilenc esztendő után mégis csak Ő volt az első, aki megdöntötte Ondrej Sosenka csúcsát.

„Le a kalappal Matthias előtt. Letette a névjegyét, nagyon keményen dolgozott azért, hogy ezt a sikert elérhesse. Bíztam benne, hogy Karácsonyig megtarthatom a rekordom, bár tisztában voltam vele, hogy az én eredményem vélhetően nem lesz hosszú életű,” – vélekedett Voigt.

A visszavonult német legenda jelenleg az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodik a Trek egy eseményén, ahol egyértelműen kijelentette, hogy nem kíván visszatérni a profi kerékpársport világába.

„Soha többé! Semmiféle visszatérésre sem fog sor kerülni. Aki egyszer eldönt valamit, ahhoz tartsa is magát, ellenkező esetben általában a negatív oldalára fordul a dolog. Úgy érzem, hogy mind szellemileg, mind pedig fizikailag kipréseltem magamból mindent. Perpillanat nem akarok kerékpárt sem látni,” – mondta Voigt.    

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes