Mégsem vált csapatot a balhés Betancur

Az utóbbi időszakban felröppent hírek ellenére a jelek szerint mégsem hagyja el az AG2R-La Mondiale országúti kerékpáros csapatát a kolumbiai Carlos Alberto Betancur.

A kiváló hegyimenőt még 2016-ig szerződés köti együtteséhez, amit a csapat menedzsere szerint ki is fog tölteni. Vincent Lavenu a L'Equipe-nek nyilatkozva cáfolta meg a sztár távozásáról szóló pletykákat.

„Az egész Olaszországból ered – utalt rá Lavenu, hogy Betancur ügynöke, Giuseppe Acquadro a hónap elején a Cyclingnews szaklapnak nyilatkozott először a kolumbiai távozásáról, a hír pedig természetesen azóta bejárta a sportsajtót. -  2016-ig szerződés köti a csapathoz és maradni is akar. Ez a helyzet. Beszéltünk a problémákról és megoldottuk őket, ezek után tiszta lappal indulhatunk tovább.” - fogalmazott az AG2R csapatmenedzsere.

Betancur jelenleg a Vuelta a Espanán szerepel a francia együttessel, ám az eddigi szakaszokon csak az árnyékát mutatta annak a kiválóságnak, aki megnyerte idén a Párizs-Nizzát és a Tour de Haut Vart is. A 24 éves kerekes az utolsó előtti az összetettben, több mint 52 perccel lemaradva a piros trikóban feszítő Michael Matthews-tól.

Az utóbbi időszak cseppet sem volt felhőtlennek mondható Betancur és az AG2R között. A kolumbiai a kelleténél hosszabbra nyújtotta otthon tartózkodását a Tour de France előtt, ráadásul ezután egy vírusos megbetegedés miatt ki is kellett hagynia a világ legfontosabb kerékpáros versenyét.

Már ez sem váltott ki nagy tetszést a csapatvezetés körében, ám ezt követően még Lavenu elmondása szerint a bringás nem jelent meg egy előre megbeszélt eseményen sem, ám ennek ellenére új esélyt kapott a vezetőségtől a bizonyításra.

„A megbeszélésünk során láttam rajta, hogy hajlandó együttműködni. Nyitnunk kell egy új fejezetet, tiszta lappal. Ismerem őt és tudom, hogy elég nehéz egyéniség. Nem könnyű vele együtt dolgozni. Egy igazi tehetség, de muszáj úgy viselkednie, mint egy élsportoló. Tudom, hogy honvágya is van, nagyon fiatalon került Európába, de muszáj megtanulnia együtt élni ezzel, azonosulnia a filozófiánkkal, nem pedig nekünk az övével. Ha arra van szükség, közelebb hozzuk hozzá a családját és a barátnőjét, hogy ne érezze magát annyira egyedül.” - beszélt Betancur helyzetéről Vincent Lavenu.

A jelek szerint tehát megoldódni látszik a kolumbiai hegyimenő helyzete, pedig egyes pletykák szerint a Team Sky-nál szívesen látták volna.  

Fotó: Photo Pin

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes