Ha az ember megvizsgálja azokat a beceneveket, amelyet a bringások viselnek, rájön, hogy akkor jár a legjobban, ha maga keres magának nicknevet, mint Ricardo Ricco, a Kobra. A szurkolók által adományozott nevek már igen változó mértékben méltóságteljesek, mert például a Kisherceg, vagy a Tommeke kifejezetten kedves, a Toledói Sas, vagy Hegyek Angyala tiszteletre méltó, de a Borz vagy a Kannibál már kevésbé tűnik annak. Legrosszabbul azonban azok járnak, akiknek a csapattársak választanak becenevet, gondoljunk csak a Majomra, a Mézborzra, vagy éppen Jose Angel Gomez Marchantera, akit kadét kora óta Paprikának hívtak. A vékonydongájú, szőke hegyimenő feje ugyanis társai szerint minden hegymenetben szép pirospaprika színűvé vált. Marchante éppen 34 évvel ezelőtt, 1980. május 30-án született a Madridhoz tartozó elővárosban, Alcobendasban, amit a szurkolók a Clasica Alcobendasról, a Madrid körüli hegyekben rendezett klasszikus versenyről ismerhetnek. Az egykori bringás így vallott születése körülményeiről: "Gyorsan, nagyon gyorsan jöttem a világra. A szüleim, Angel és Sabina még csak 17 illetve 16 esztendősek voltak, amikor megszülettem. Ezt követően nyolc évig éltünk a nagyszüleim házában Alcobendasban." Az „idősebbik” Angel Gomez, aki a közös fényképeken inkább néz ki idősebb testvérnek, mint apának, a madridi közlekedési vállalat buszvezetőjeként dolgozva ezalatt a nyolc év alatt önálló egzisztenciát teremtett a családjának, és saját otthonba költöztek egy másik elővárosban, San Sebastian de Los Reyesben.
Angel Gomez imádta a kerékpározást, és mind a mai napig indul amatőr versenyeken. Természetesen első dolga volt, hogy beírassa a fiát a helybéli kerékpárcsapatba. Marchante első edzője Miguel Martin Perdiguero édesapja volt. A kezdeti évek alatt nemcsak Perdigueroval kötött barátságot, hanem Ruben Lobatoval is. Marchante céltudatosan tört előre az amatőr versenyzők között. Utolsó évében megnyert egy szakaszt a rangos Circuito Montañes versenyen. 2004-ben a kitűnő hegymászó képességű, szőke madridit leszerződtette egy andalúziai kiscsapat, a Costa de Almeria – Paternina. Hősünk pályafutása üstökösszerűen indult, ő volt az egyik leggyorsabb karriert befutó kezdő a spanyol kerékpársportban. Az első profi évében bekerült a legjobb száz bringás közé, aratott egy profi győzelmet és 8. lett a Vuelta Espanán. Kiváló teljesítményét hegyimenő képességének köszönhette. Az első GT-jén a hatodik helyet szerezte meg a rettegett Covatillán, és a Calar Alton, a legendás sierra nevedai hegyi időfutamon pedig a hetediket. A képességei és eredményei hamar népszerűvé tették az átigazolási piacon. Az első terv az volt, hogy Perdiguero magával viszi a Phonakba. A második, pedig az, hogy Lobato beviszi a Saunier Duvalba. Végül a kispulykások nyertek, és 2005-től megkezdődött Joxean Fernandez Matxin és Marchante sok örömöt, és sok fájdalmat megélő együttműködése.
Marchente igen meggyőzően kezdett az új csapatban. A Párizs-Nizza negyedik, Mont Faron-ba vezető szakaszán sokáig vezette a pelotont, sőt egy ideig még az élete egyik legszebb győzelmét arató Simonival is lépést tudott tartani. Végül a negyedik helyett érte el nála lényegesen tapasztaltabb Pro Tour versenyzők között. Marchante úgy tartotta, hogy ő és Franciaország nem jöttek ki egymással. Valami folyton történ vele. Egyetlen olyan versenye volt, ami valóban álomszerűen sikerült számára, a 2005-ös Critérium du Dauphine Liberé. A szakmai sikert az jelentette, hogy második lett a Mount Ventaux-i szakaszon, hetedik az összetettben, és ötödik a hegyi pontversenyben. A magánéletét pedig az, hogy a versenyen találkozott élete szerelmével, Cindy Nicolas-val. Cindyt annyira lenyűgözte az angyalarcú spanyol fiú, hogy még ennek az évnek a végén Madridba költözött hozzá, és a szilvesztert már a jó kedvű madridi bringások körében ünnepelhette. Nagyjából ezzel végeztünk is mindazzal a jóval, amit Franciaország Marchantének adott. A 2005-ös Touron a Párizs-Nizzán és Dauphinén mutatott teljesítménye alapján mindenki a fehér trikó komoly esélyesének tartotta, egészen addig, amíg a kilencedik szakaszon fejre állt, ripityára törte a kulcscsontját, és a szezonnal kapcsolatos további álmait. Az immár francia barátnővel büszkélkedő ifjú 2006-os terveinek középpontjába ismét a Tourt helyezte. Emellett szerette volna, ha csapat jó benyomást tesz a közönségre a Baszk Körversenyen, és ha utána indulhat az ardenneki klasszikusokon. Nos a Baszk Körversenyen valóban lenyűgöző benyomást tett mindenkire. Marchante szinte minden szakaszon, minden hegyen támadott. A nagymenők persze mindig leszerelték a támadásait a brávóikkal, de az izgága hegyi bolha ezzel együtt is az érdeklődés központjába került. Marchante az utolsó percig nem adta fel, és végül a végső időfutamon a rendkívül technikás, dimbes-dombos terepen megrendezett kronón megszerezte élete legnagyobb győzelmét. Az újságok tele voltak a nevével, mindenki vele akart riportot készíteni. A dicsőség azonban nem szállt a fejébe. A következő nagyszerű alakítására a Svájci Körön került sor. Egyszer arról beszélt egy újságírónak, hogy volt egy sajátos rituálé, amit a társaival minden rajt előtt végigjátszottak, hogy szerencséjük legyen. Hogy mi volt ez, azt nem árulta el. A fotók alapján, nyomon követhető, hogy akárcsak Mark Cavendish, ő is oda volt a férfipusziért. Csakhogy amíg a brit csodasprinter a célvonalon kapja le gyanútlan csapattársait, Marchante ezt a rajtnál tette. Mindenesetre Koldo Gilre olyan ösztönzőleg hatott a múzsa a csókja, hogy a körverseny 6. szakaszán megszerezte a leadertrikót. Marchante persze nemcsak múzsaként, hanem nagyon értékes hegyi rabszolgaként is segítette a barátját. Koldo Gil végül egy drámai időfutamon elvesztette a versenyt, méghozzá az utolsó sikerét arató Jan Ullrich-kal szemben. A Saunier Duval. Simoni vezetésével, jó előjelekkel indult neki a Tournak. Marchante ezúttal nem törte össze magát a nagy hurkon. Majdnem háromheti kínlódás után a 17. szakaszon feladta, és lázas betegen tért haza Madridba.
Következett a 2006-os Vuelta. A szurkolók számára ez a verseny általában Vinokurov és Valverde hihetetlen párharcáról emlékezetes, számomra azonban arról, hogy ez volt Marchante legcsodálatosabb versenye. Bár itt nem győzött, még szakaszgyőzelmet se szerzett, véleményem szerint élete formáját futotta, olyan lenyűgöző, rendkívüli hegyimenő teljesítményt nyújtott végig a három héten, ami csak a legnagyobbak jellemzője. Az utolsó hét utolsó napjaiban, a Sierra Panderán az ellenállhatatlanul robogó kazah kettős, Vino és Kash már mindenki akaratát megtörte, mindenki feladta, Valverde, Sastre, Danielson, egyedül csak El Muchaco követte levakarhatatlanul a megvadult kazahokat. Sipos János így kommentálta hősünk harmadik helyét a Sierra de Panderán: „Marchante nagyon erős, de olyan, mintha fent a varázsgömb nem lenne nála kicentrírozva. A legerősebb az egész mezőnyben, de soha nem akkor megy, amikor kellene." Végül az ötödik helyen végzett, ami egy 26 éves versenyzőnél igazán nem rossz teljesítmény. Az év végén Jose Angel és Cindy összeházasodtak, majd egy dominikai nászút után az ifjú férj újult reményekkel nézett az új szezon elé.
A vékonydongájú madridi nagyra törő tervei azonban szinte szó szerint léket kaptak. A Baszk Körverseny ötödik szakaszán Koldo Gil és ő elszakadtak a favoritok csoportjától és rendkívüli erőfeszítéssel próbálták utolérni a Cobo által vezetett szökevényeket a vizes, kanyargós úton. Egy rossz pillanatban Koldo Gil elvesztette az uralmát a kerékpárja felett, és mindkét hegyimenő beborult egy vízzel telt árokba. Marchante összetörve, koszosan, sárosan került elő abból az oiartzuni árokból, és valamilyen rejtélyes okból a sárosan hömpölygő esővíz örökre elragadta a szerencséjét. Azon a napon elvesztette a magabiztosságát, egyetlen egy kivételtől eltekintve soha többet nem láttam a Sierra Pandera sziklakemény hősét. Mintha azon az esős tavaszi napon elvesztette volna a hitét önmagában. Júniusban visszatért előző évi sikerük helyszínére, a Svájci Körversenyre, ahol nem is végzett rosszul, de ahol a karrierjére végzetes következményekkel járó események vették kezdetüket. Első profi évében már jelentkezett nála főként fiatal férfiakat veszélyeztető stressz betegség, a fekélyes vastagbélgyulladás. Az akkor gyógyszeres kezeléssel megszüntetett kórság drámai tünetekkel, egész napos, véres hasmenéssel tért vissza. Marchante ezúttal alulmúlta önmagát, nem elesett, vagy megbetegedett a Touron, hanem el se tudott rajta indulni.
2007. augusztus ötödikén, a Subida Urkiola nevű legendás baszk klasszikus versenyen még egyszer, utoljára láthattuk a régi Marchentét. Imponáló, lehengerlő magbiztossággal nyerte meg a hegyi befutót, győzelmét, pedig születendő gyermekének ajánlotta. Marchante rajthoz állt a Vueltán, de nem volt jó formában. A hosszú, szeles, monoton zaragozai időfutam túl sokat vett ki a betegségtől legyengült vékonydongájú fiúból, és elvesztette az összetettel kapcsolatos reményeit. Végül a szakaszgyőzelem sem jött össze, és a kiábrándító 40. helyen zárta a versenyt. Az év végén azonban nagy öröm érte, novemberben megszületett a kislánya, Angelina. Marchante 2008-as évéről a legjobb lenne elfelejtkezni, mert jót nem lehet mondani róla, rosszat meg minek. A legjobb eredménye egy összetett 10. hely a Romadiai Körversenyről. A Dauphine Liberét feladni kényszerült és betegsége abban is megakadályozta, hogy ott legyen a Touron. Ha 2008. nyarán Marchante egészséges, és Ricco helyett ő indul a Touron, lehet, hogy a Saunier Duval még mindig működő csapat lenne.
A „ha”-val kezdődő mondatoknak azonban nincs értelme. Marchante késő ősszel még 5. lett a Vuelta Chihuahuan, majd elszerződött az alakuló Cervelo csapatba, Sastre hegyi rabszolgájának. „Sastre bátorított, hogy írjak alá a Cérvelohoz. Számomra hatalmas lehetőség, hogy egy Tour győztes mellett versenyezhetek. Egy olyan nagy versenyző, mint s Sastre, rengeteg tapasztalatot tud átadni és sokat tanulhatok tőle. Úgy éreztem eljött az idő a váltásra és bíztam benne, hogy be is következik.”- magyarázta akkor a döntését. Marchante hősiesen végigharcolta a kapitánya oldalán a szezont, de változatlanul kísértette a franciaországi átok. Összetörte magát a Párizs-Nizzán, és bár a Touron egyenletes, megbízható teljesítményt nyújtott, a 17. szakaszon ismét bukott, és fel kellett adnia a versenyt. A Vueltán sokat próbálkozott, de nem volt elég erős a támadások végig viteléhez. Az összetettben javított az utolsó teljesítményéhez képest, a 22. helyen végzett. Marchante az év végén a 221. helyen állt a világranglistán, ennek ellenére nem kapott szerződést a Cervelonál. A magánéletben azonban nem hagyta el a szerencse, a háztetőre újra megérkezett a gólya, ezúttal egy kisfiúval, akit a szülők nevének anagrammájával Andynak neveztek el.
Pályafutásának utolsó évében visszatért a gyökereihez. Egy andalúziai csapatnál kezdte, és 2010-ben itt is fejezte be. Utolsó szezonját nagyon családias, baráti légkörben töltötte, már nem is az eredményekre törekedve, hanem segítve a csapatot tudásával, tapasztalataival, a nevével. Még végigment az utolsó Vueltáján, ahol a legnagyobb öröme az volt, hogy az alicantei szakaszon Cindy meglátogatta a gyerekekkel. 2011-re már nem kötött szerződést, és márciusban bejelentette a visszavonulását. Jelenleg Lyon közelében él a családjával, és főállású kispapa, a gyermekeit neveli, amíg a felesége folytatja az egyetemi tanulmányait.
Rácz Vanda írása és engedélye nyomán
