Mike Turtut érdekes tippjei a Down Underre

A Tour Down Under versenyigazgatója is megtette tippjeit a január 20-án, kedden rajtoló World Tour versenyre.

Az 1984-es Olimpiai Játékok pálya aranyérmese Mike Turtur már 17 évvel ezelőtt a Tour Down Under rajtjánál magához ragadta a stafétát. A verseny 17 esztendő alatt a World Tour naptár egyik legjobb viadalává nőtte ki magát. 2015-ben a sportág szerelmesei tűkön ülve várják, hogy végre elkezdődjön az idény.

Habár idén lesznek nagy hiányzók – Simon Gerrans a viadal egyetlen háromszoros győztese sérülés miatt, míg Andre Greipel, aki a legtöbb szakaszt nyerte eddig versenyprogram változtatás kapcsán – ennek ellenére egy remek versenyre van kilátásunk.

De vajon ki fogja megnyerni a 2015-ös kiírást?

„Ez egy nagyon nehéz kérdés, pláne úgy, hogy sajnálatos módon Simon Gerrans kikerült a képből. Talán a GreenEDGE ennek ellenére is esélyes lehet Daryl Impey révén. Ellenben, ha ténylegesen fogadni kellene, akkor a pillanatnyi formák alapján Richie Porte győzelmére tennék,” – kezdte mondandóját Turtur.

„Persze Cadel Evans is megkülönböztetett figyelmet fog kapni. A nemzeti bajnokság után úgy tűnik, hogy nincs rossz formában. Motivált és nagyon jól ismeri az útvonalat. Ha az európai versenyzőket nézem, akkor az AG2R La Mondiale csapatát mondanám, akik igencsak erős sorral érkeznek. Domenico Pozzovivo és Blel Kadri kettőse akár még meglepetést is okozhat. Ennek ellenére akkor sem lepődnék meg, ha egy nem várt fiatal kerékpáros nyerné meg a versenyt mintahogyan néhány éve Tom Jelte-Slagter tette,” – folytatta.

Ami a sprintereket illeti, mint már említettük Andre Greipel nem lesz ott a mezőnyben, azért jócskán lesznek olyan gyorslábúak, akikre lehet építeni.

„Marcel Kittel általában elég jól kezdi az idényt, amit tavaly is bizonyított a People’s Choice Classic keretében. A negyedik és a hatodik etap egyértelműen a sprintereknek kedvez. Sokat várok a friss ausztrál nemzeti bajnoktól Heinrich Hausslertől is.”  

„Visszatérve az alapkérdésre, nálam egyértelműen Richie Porte a favorit. A Willunga Hill emelkedője kedvez neki, így minden esély megvan arra, hogy hazai győztese legyen a versenynek,” – zárta gondolatait a versenyigazgató.  

Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes