Millar egy kiállással zárta le pályafutását

18 évnyi pályafutását négy körrel a Ponferrada-i Világbajnokság vége előtt zárta le David Millar.

David Millar 1977. január 4-én született a máltai Mtarfa településén, mivel vadászpilóta édesapja akkor éppen itt állomásozott. Később visszaköltöztek Nagy Britanniába, majd később Hong Kongba tette át a család a székhelyét.

A jó tanuló hírében álló David tinédzserkorában édesanyjával visszatért Wycombe városába, ahol a kis Millar kerékpározni kezdett. 18 esztendősen egy nemzetközi versenyt követően Franciaországban ragadt és a St. Quentin utánpótláscsapatához igazolt.

1997-ben a Cofidis gárdájánál lett profi, nyert szakaszt a Tour de France-on, a Vuelta Espanan és nyert Dán Körversenyt is.

2003-ban időfutam világbajnok lett, ám 2004-ben épp Franciaországban egy étteremben ebédelt, amikor letartóztatták EPO használat miatt. Két éves eltiltást kapott, a világbajnoki címét pedig elvették.

2006-ban a Saunier Duval csapatában tért vissza és alig pár nappal az eltiltását követően már rajthoz is állt a Touron. 2007-ben megnyerte a brit országos bajnokság mezőnyversenyét és egyenkénti kronóját is.

2008-tól a jelenleg Garmin-Sharp néven futó csapat kerekese, ahol Jonathan Vaughters-el, elhívatottan küzdenek a tiszta kerékpársportért. Egyes hírek szerint Millar résztulajdonosa is a csapatnak.

2011-ben szakaszt nyert a Giro d’Italian is ezzel mindhárom nagy körversenyen győzelmet szerezve.

Idén kissé zokon esett neki, hogy a Francia Körversenyen nem lehetett ott, ellenbe teljesítette a Vueltat és a Világbajnokságon is a brit csapat egyik kapitányaiként tündökölt.

Millar keményen dolgozott a VB első felében, négy körrel a vége előtt azonban leszakadt, ami számára a verseny befejezését jelentette.

„Az időjárási körülmények nem igazán kedveztek nekem, mondtam is Geraintnak, hogy nem éppen így terveztem az utolsó versenyem.” Geraint Thomas, Millarral együtt adta fel a viadalt.

„Másrészről viszont egyfajta megkönnyebbülést éreztem, többé nem kell már szenvednem a kerékpárom nyergében. Szerettem azt amit csinálok, de eljutottam arra a pontra, hogy azt mondjam elég volt,” – zárta a mondandóját Millar.

A brit csapatra még közel négyórányi buszozás várt Madridig, mielőtt hazatérhettek volna.    

Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes