Minden idők legmagasabb hegyi befutója?

Az előzetesen kiszivárgott hírek szerint újabb történelmi mérföldkőhöz érkezhet jövőre a Tour de France, ugyanis a leghíresebb országúti kerékpáros körverseny mezőnyére minden idők legmagasabb hegyi befutója várhat 2015-ben.

A hírről a dél-franciaországi D!CI Radio nevű rádióállomás számolt be, amelynek információi szerint a befutó helyszíne 2803 méter magasan, a Col de la Bonette hágó csúcsán lehet, amelyen egyébként Európa legmagasabban fekvő hegyi útvonala vezet keresztül.  

A dici.fr értesülései szerint a szakasz Digne-ből indul majd, A Tour történetében nem ismeretlen egyébként a Col de la Bonette, hiszen a mezőny már 1952-ben megmászta a hegyet, majd 1964-ben is ellátogatott ide a francia kör mezőnye.

Ezt követően legközelebb 1993-ban érintette a csúcsot a Tour, ekkor Robert Millar tekert fel a leggyorsabban az emelkedőn. Legutóbb 2008-ban szerepelt a Tour de France programjában a Col de la Bonette, ráadásul igen emlékezetes is maradt, hiszen a Barloworld dél-afrikai versenyzője, John-Lee Augustyn óriásit bukott lejtmenetben, a Jausiers-ben véget érő szakaszt akkor Cyril Dessel nyerte.

A hegyi befutó technikailag kivitelezhető lenne, azonban komoly bökkenője lehet, méghozzá az, hogy a hegy része a Mercantour Nemzeti Parknak, amelynek vezetősége már 2008-ban is tiltakozott az ellen, hogy a mezőny keresztülhaladjon az igen kényes ökoszisztémájú területen, ám a Tour szervezői ekkor megkapták az engedélyt.

Most azonban hegyi befutóról van szó, ami lényegesen jobban megbolygathatná a környék nyugalmát, mint egy „sima” áthaladás.

Amennyiben a hegyi befutó valóban bekerül a jövő évi Tour programjába, kétség kívül az utóbbi évek egyik legkegyetlenebb megpróbáltatása elé állítja majd a mezőnyt.

A kerekesek vélhetően Digne felől támadhatják majd meg a hatalmas hegyet, amelyre 26 kilométer hosszú út vezet fel, miközben 1562 méternyi szintemelkedést kell leküzdenie a mezőnynek átlagban 6,4 százalékos meredekséggel.

Az emelkedőnek különösen a vége gyilkos, hiszen a hágó utolsó szakaszán 15 százalék fölötti az út meredeksége. A dici.fr értesülései szerint a szervezőknek van egy B-tervük is arra az esetre, ha a Col de la Bonette-en nem sikerül összehozni a hegyi befutót, ez esetben a Pro-Loup síparadicsomba érkezne a mezőny.  

Fotó: Photo Pin

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes