Mollema: Santambrogio egy idióta!

Meglehetősen velős véleményt fogalmazott meg Bauke Mollema, a Trek Factory Racing holland kiválósága a dopping miatti eltiltásának lejárta előtt nem sokkal ismét lebukó olasz országúti kerékpáros Mauro Santambrogióval kapcsolatban. 

Mint arról beszámoltunk, a 30 éves olasz kerékpáros esetében egy októberi mintavétel során találták túl magasnak a tesztoszteronszintjét. 

Mindez annak fényében meghökkentő, hogy Santambrogio jelenleg is doppingolás miatti eltiltását töltötte az ominózus vizsgálat idején, felfüggesztése ugyanis november 2-án járt le. 

A jövő évre az Amore e Vita - Selle SMP olasz kontinentális csapatával szerződést aláíró kerekes még a 2013-as Girón bukott le EPO-val, eredetileg kétéves eltiltását azonban végül 18 hónapra mérsékelték a hatóságokkal való együttműködés miatt. 

Most a jelek szerint újra eltiltás várhat rá, bár elmondása szerint előre jelezte az illetékes szerveknek, hogy egészségügyi kezelésen vesz részt, amelynek egyik gyógyszere EPO-t is tartalmaz. 

MIndenesetre a kerékpáros világ óriási megdöbbenéssel fogadta a hírt, volt olyan is, aki kendőzetlenül formált véleményt Santambrogio újabb lebukásáról. Mint például Bauke Mollema, aki saját Twitter-fiókján keresztül reagált az ügyre. 

"Hogy lehetsz ennyire hülye, Santambrogio? Hihetetlen és szomorú, hogy vannak csapatok, amelyek még szerződést adnak ilyen idiótáknak, közben egy csomó tiszta versenyzőnek abba kell hagynia!" - fakadt ki a holland kiválóság. 

Azt egyelőre nem tudni, mik lesznek az újabb pozitív doppingteszt következményei, ám intő jel a jövőre nézve, hogy Santambrogio 2013-ban egyszer már megpróbálkozott az öngyilkossággal lebukását követően. 

Fotó: Photo Pin

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes