Nairo Quintanát óva intik a 2017-es duplázástól

A Movistar edzője, Mikel Zabala szerint, Nairo Quintanának nem lenne szabad megpróbálnia a Giro-Tour duplát, mint azt idén Alberto Contador tette. A kolumbiai az idén a Tourra és a riói olimpiára összpontosít, de 2017-re a duplát tervezgeti.

„Nem tudjuk, hogy egyáltalán lehetséges-e” - mondta Mikel Zabala. „Erőnlétileg egyszerűen nem tud az ember ugyanolyan jó formában lenni mindkét versenyen, ezt Alberto Contador idei eseténél is láthattuk. Olyan sok jó versenyző van, hogy nem egyszerű mindkét körversenyen felvenni a harcot.”

„Tudom, hogy nem könnyű, de meg lehet csinálni” – mondta ellenben a 25 éves Quintana. „Nehéz dolog és csak páran vágtak bele, de ez egy kihívás számomra, amit egészen biztosan meg fogok próbálni. Miért ne lehetne két nagy körverseny győzelemről álmodni? Még ha nem is sikerül, legalább lesz miről írniuk a lapoknak.”

Zabala szerint a dupla megpróbálása rosszul is elsülhet: a Tourra már túl fáradt a versenyző, viszont a Girón még nincs olyan csúcsformában, mint azok, akik specifikusan csak a Giróra készültek.

„Vegyük példának Mikel Landát. Ha Landa csak a Giróra fókuszál, nagyon nehéz lesz megverni. Meg lehet próbálni mindkettőt, persze, de megvan az ára. A versenyző felhasználja az energiáját, amire szüksége lenne a Touron. Így esélyes lehetsz egy duplára… egy dupla hibára.”

Ha Quintana ragaszkodik a dupla megpróbálásához, Zabala inkább a Tour-Vueltát javasolná, amelyeken Quintana idén a második, illetve a negyedik pozícióban zárt.

„Ha a Tour de France a cél, még mindig ott a Vuelta a España, amire visszatérhet a versenyző. Többször egyszerűen nem lehet olyan csúcsformát elérni, mint amit az egy versenyre koncentráló versenyzők produkálnak. A mentális állapotról nem is beszélve.”

Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes