Napjaink legismertebb kerékpármárkája

Azt hiszem, nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, hogy a Pinarello napjaink egyik legmenőbb kerékpármárkája. Ismerjük meg a történetét.

Az 1940-es évek végén érdekes dolgok bontakoztak ki egy talján kisváros Catena di Villorba közelében. Éppen hogy csak megkezdődött a II. Világháború, amikor egy mindössze 15 esztendős helyi tinédzser, bizonyos Giovanni Pinarello elkezdett kerékpárvázakat készíteni. Aztán mit ad Isten amatőr kerékpáros vált belőle, aki szeretett volna ugyan profivá válni, de tehetségét inkább a technikában, mint az országúton kamatoztatta. S, ezt hamarosan belátta ő is. Pláne úgy, hogy a családban többen is próbálkoztak ezzel az iparággal. Legfőképpen unokatestvére Alessandro segített neki sokat, ő volt az, aki utat mutatott az ifjú titánnak…

1952-ben, 27 évesen Giovanni felhagyott a versenyszerű kerékpározással. Csalódott volt, hiszen nagy álmát nem sikerült megvalósítania. Évek óta azért dolgozott, hogy részt vehessen álmai versenyén a Giro d’Italián. Pinarello tehetséges volt, hisz a Bottecchia például nem kevesebb, mint 100.000 lírával támogatta. Lényegében ez volt az a pénz, amelyből aztán megnyithatta Trevisoban az első kerékpárboltját. Kicsit groteszk, de valójában egy másik kerékpármárka a Bottecchia volt az, amely akaratlanul is megteremtette a Pinarello nevet.

Giovanni nyeregben töltött tapasztalatai, hamar kamatoztatták magukat a kerékpárgyártásban. A nagy célt, hogy neves csapatokat támogathassanak csak lassan sikerült elérnie. Kezdetben kisebb, de annál lelkesebb helyi klubok alá tettek bringákat. Sőt, a Pinarello sok csapatot megmentett még a csődtől is, hisz a pici tőkétlen kluboknak segítséget nyújtott a versenyeken való részvételt illetően is.

Az első nagy nevű egyesületet 1957-ben sikerült becserkészni. A La Padovani lett az, amely a nemzetközi mezőnyben elsődlegesen e márkával tekert. Nem kellett hozzá túl sok, hogy népszerűek legyenek, így a kis bolt Trevisoban rohamtempójú terjeszkedésbe kezdett. 1960-ban már a Padovaninál jóval nevesebb Mainetti is Pinarelloval tekert, majd 1966-ban Guido del Rosso a Tour de L’Aveniren aratott győzelmével megszerezte az első nemzetközi sikert is a névnek.

Olaszország legrangosabb viadalán a Girón való első sikerre egészen 1975-ig kellett várni. Ekkor Fausto Bertoglio szerzett a jövőre nézve igencsak fontos győzelmet. Csapata a Jolly Ceramica aztán az elkövetkező évek egyik legsikeresebb klubjává vált, amely a valóságban is összekapcsolta a nevet a kerékpározással.

A 80-as években elkezdték használni az elsősorban konyhai felszereléseknél használatos inox acélt. A Jolly csapata még mindig működött és Giovanni Battaglin vezetésével méltán volt elismert. A márka logója végre felkerült a mezekre is. A csapat 1981-ben mind a Giróról, mind a Vuelta Espanaról sikerekkel teli érkezett haza. Az 1984-es Los Angeles-i Olimpián, pedig az amerikai Alex Grewal egy Pinarello nyergében tartotta odahaza az egyik pályás aranyérmet. Az évtized közepére rendesen meg is ugrott a márka ismertsége és térhódítása. A legendás Miguel Indurainnal a soraiban ezt a kerékpárt választotta a legendás Banesto, majd a pamplonai többek között öt Tour, két Giro és egy Olimpiai győzelmet is szerzett Pinarelloja nyergében.

1988-ban Pedro Delgado révén megszületett az első Tour de France győzelem is. Persze időközben az olasz klubok sem felejtődtek el, így többek között a Del Tongo (88-tól 91-ig), majd a Mercatone Uno (92-től 95-ig) csapatai is ezzel a gépparkkal tekertek. Később Mario Cipollini illetve a magentás Telekom gárdája is ezt a modellt választotta, így Bjarne Riis vagy éppen Jan Ullrich is ezen a vázon feszíthetett.

Érdekes, hogy a Prince és a Dogma modellek olyannyira időtállóak, hogy immáron közel tíz éve fejlesztgetik őket. Jelenleg a brit szupercsapat a Sky illetőleg kisebb kontinentális csapatok használják a márkát. A Pinarello almárkája az Opera, amely megjelenésében szintén kiemelkedő…

Fotó: Flickr via Photo Pin – a szabad felhasználású és szerkeszthető képek gyűjteménye  

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes