Nem talált csapatot, így visszavonult Nick Nuyens

A mai nap délutánján bejelentette visszavonulását a Flandriai Körverseny egykori győztese Nick Nuyens.

Mint arról korábban mi is beszámoltunk a 2011-es Flandriai Körverseny győztese Nick Nuyens néhány héttel ezelőtt még 50-50% esélyt adott arra, hogy folytassa pályafutását. Minden attól függött, hogy egyességre jut-e azzal a csapattal, amellyel tárgyalásban állt.

Ma délután a Het Nieuwslbad újság segítségével sajtótájékoztatót hívott össze, amelyen bejelentette visszavonulását. Elmondása szerint csupán egy olyan szerződést kínáltak számára, amely semmiféle biztonságot nem nyújtott neki, így inkább a pályafutása befejezése mellett döntött.

Nick Nuyens a Quick-Step csapatában lett profi 2003-ban miután megnyerte a belga U23-as országúti bajnokság mezőnyversenyét. Az évek során megfordult a Cofidis, a Rabobank, a Saxo Bank illetőleg a Garmin soraiban.

Legnagyobb sikereként nyert Flandriai Körversenyt, Dwars door Vlaanderent, Kuurne-Brussels-Kuurne-t, Omloop Het Volkot, Párizs-Brüsszelt, Brit Körversenyt és Étoile de Bésseges szakaszversenyt is.

Mindhárom nagy körversenyen szerepelt, összesen nyolc alkalommal vágott neki valamelyik Grand Tournak.

2011-ben a Saxo Bank színeiben még Flandriai Körversenyt nyert kerekes elmúlt éveit sérülések hátráltatták, amelynek gyanánt 2012-ben 59, 2013-ban 52, 2014-ben pedig már csak 42 napot versenyzett.

Sajtóértesülések szerint a Wanty-Groupe Gobert csapatával állt tárgyalásban, de ők végül a fiatal Tom Devriendt számára kínáltak szerződést.

Nuyens az elmúlt években diplomázott kommunikáció szakon, tervei szerint a civil életben kíván elhelyezkedni. Habár a szintén visszavonuló Karsten Kroon is ezt mondta, ehhez képest máris aláírt a holland Eurosporthoz.

Nuyens 2011-es a Flandriai Körversenyen aratott győzelme:

Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes