Paolo Savoldelli a lejtmenetek királya

A „Sólyom” nem véletlenül kapta ezt a becenevet, mivel Ő minden idők legjobb ereszkedője.

Paolo Savoldelli 1973-ban született a Bergamo-i Clusoneban. A 2002-es és a 2005-ös Giro d’Italia győztese profi pályafutását a Rosslotto csapatánál kezdte 1996-ban. Később megfordult a Saeco, az Index-Alexia, a Telekom, a Discovery Channel, az Astana valamint az LPR Brakes-Ballan csapatainál.

Pályafutása során az Olasz Körverseny mellett nyert szakaszt a Tour de France-on, nyert Giro del Trentinot és Romandiai Körversenyt is.

Az elmélet miszerint lejtmenetben nem lehet nagy három hetes körversenyt nyerni Savoldelli uralkodása idején megdőlt. A „Sólyom” sokak véleménye szerint a modernkor kerékpársportjának legjobb ereszkedője. Savoldelli sohasem félt lefelé, sohasem habozott és nem is igazán voltak zökkenői. Mindkét Olasz Körverseny megnyerését nagyban köszönhette annak, hogy lefelé nem tudták tartani vele a tempót.

„Még sohasem láttam senkit, aki így ment volna lefelé, sem Savoldelli előtt, sem pedig utána. A kanyarokban rendre gyorsított, míg az íveket úgy használta ki, ahogy senki más nem merte volna. Ő irányította a lejtmenetet, uralkodott az útvonal felett,” – vélekedett róla egykori sportigazgatója Sean Yates.

2005-ben hárman kezdték meg az ereszkedést a Colle delle Finestre csúcsáról Gilberto Simoni, Jose Rujano Guillen és Savoldelli. Lefelé a „Sólyom” olyan tempót diktált, hogy követői elestek mögötte, mivel egyszerűen nem tudták tartani az íveket. Ezzel Paolo Savoldelli pályafutása második Giro d’Italiaját is megnyerte.

Savoldelli titka abban rejlett, hogy a téli felkészülések időszakában egy síelő fokozatosan tanította számára az ívek bevételét illetőleg sílécen rendre tesztelte magát mind a sebesség, mind pedig a lehetetlen ívek gyanánt.

Savoldelli a lejtmenet igazi művésze volt. Visszavonulását követően dolgozott egy ideig a Rai televíziós csatorna szakkommentátoraként, majd 2014 májusában utólagosan hat hónapos eltiltást kapott miután kapcsolatba hozták a hírhedt doppingdoktorral Michele Ferrarival.

Az alábbi 1999-es videón remekül látszik, hogy a hátulról felérő Savoldelli miként hagyja pillanatok alatt faképnél társait.  

 

Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye   

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes