A Trouée d’Arenberg Franciaország egyik legismertebb kerékpáros terepe. Na, de hogy lehet valaminek hegy a neve, ha teljesen sík?
A 2400 méteres rész a Párizs-Roubaix egyik kiemelt pavés szektora, ahol nem egyszer dőlt már el a viadal. Wallersbe érve jobbra fordul a mezőny, majd egy körforgalmat követvén egy hosszú egyenes végén már jön is a poklok-pokla, a legnehezebb szektor, amely ráadásul az elmúlt években még a kövek közül előbújó mohával is fűszerezve van.
Már maga a megközelítése is egy furcsa légkört teremt. Érezni lehet a kis téglaház illatát, hallani a pedálok fordulatát, a lánc suhogását. Elhaladva az egykori munkások szállói előtt az jut az ember eszébe, hogy talán a kis pékségben még ma is lehet hitelre vásárolni.
Az autók behajtását alapban meggátolja egy kapu, ám erre az egy napra megnyitják az utat. A kaputól jobbra látható a Stablinski emlékmű, amely az egykori lengyel vendégmunkás emlékét őrzi. Egyébként is Wallers telefonkönyvét fellapozva több lengyel nevet találni, mint franciát.
Az út enyhén lejt, de ezt a kockaköveken való pattogás közben észre sem venni. Inkább okoz problémát a beláthatatlanság, a hossz, ami egyszerűen nem akar fogyni. Harminc másodperc rázatást követően valószínűleg mindenki az út melletti füves részre menekül, feltéve, ha nem perecel éppen hatalmasat.
1967-ben a versenyigazgató Jacques Goddet elküldte az egyik alkalmazottját Albert Bouvet-et annak okán, hogy Bouvet találjon új pavés szakaszokat.
Bouvet találkozott Jean Stablinskivel, aki megmutatta neki a bánya fölött lévő utat. 1968-ban részben már szerepelt a versenyben az Arenberg, azonban véglegesen csak 1970-től a L’Equipe újságírójának Pierre Chany-nak a nyomására került bele a penzumba.
A Foret de Raismes a környék leginkább erdőkkel tarkított területe. A vidék viszonylag sűrűn lakott, így ez a tavakkal, ösvényekkel tarkított rész a hobbi kerékpárosok, a kutyájukat sétáltatók illetőleg a túrázók közkedvelt helye.
Na, de térjünk vissza arra a kérdésre, hogy miként lehet hegynek nevezni egy sík területet. Az út eredeti neve Drève des Boules d’Hérin, amely magyarul nem jelent mást, mint „Az út Dréveből Herinbe.” A bánya megnyitását követően ezen az úton közlekedtek azok a lovas szekerek, amelyek a nehéz anyagokat szállították a környező településekre. Mivel az út a bánya felett található, így egyszerűen a bánya történelmi eseményei kapcsán kapta ezt a nevet.
A Compagnie Des Mines d’Anzin bánya 1757-ben nyílt meg és több mint 200 éven át működött. 1837-ben a vállalt a könnyebb szállítás érdekében macskakövekkel borítatta az utat. Ahogy terjeszkedtek odalenn, úgy közeledtek egyre inkább Dréve falucskája felé. Akkoriban a tartomány Aremberg német arisztokráciájának a kegyeit élvezte, mintahogyan a bánya is, amely felvette az Auguste Louis Alberic d' Arenberg nevet. A németországi Aremberg pedig ténylegesen egy domb tetején terül el.
A bánya az államosítást követően azonban 1946-tól elkezdett leépülni, s habár kezdetben kimondhatatlanul sikeres volt végül 1989-ben befejezte működését. Ma az Arenberg a világörökség részét képezi.
Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye
