Sastre ugyan hozott rajta több mint egy percet, de Klödent és Evanst tudta tartani. Összetettben fél percen belül volt már tőle Sastre is, Landis is, és túl voltunk az utolsó hegyi szakaszon. Talán ezen a ponton kezdtek el gondolkodni azon a rivális csapatok vezetői, mekkora butaságot csináltak néhány nappal korábban. Már csak az utolsó hosszú időfutam volt hátra, Le Creusot - Montceau-les-Mines, ahol végül Klöden második lett, Landis harmadik, Pereiro negyedik, soha ilyen jó kronót nem teljesített még életében. Landis átvette a sárgát, de Pereiro maradt a második összetettben, Klöden pedig a harmadik, ebben a felállásban vonultak be Párizsba. A morzine-i szakasz során végig azt éreztem, hogy Landis teljesítménye nem volt természetes, olyat még Armstrong vagy Indurain sem tudott, hogy közel 200 km-t megy egyedül szökésben a teljes mezőny ellen, kemény hegyeken keresztül, több csapat összefogva dolgozik ellene, és még így 5 (!) percet hozzon a riválisain. És ráadásul mindezt az a Floyd Landis csinálta, akire sohasem voltak korábban jellemzőek a vérbő támadások hegyek között. Ő mindig amolyan Evans, Menchov, Zubeldia féle "teszem a kereket" hegyimenő volt. Robbant is a bomba néhány nappal később, Landis megbukott a doppingvizsgálaton, és utólag megfosztották a győzelmétől, így a 2006-os Tour győztese hivatalosan is Pereiro Sio lett. Nem hiszem, hogy akár csak ő maga is gondolta volna a Val d'Aran után, hogy ez lesz a verseny vége.
Bjarne Riis szerintem a mai napig is tépné a haját, ha lenne neki, amikor eszébe jut Montélimar, mert lényegében az ő Jens Voigtja nyerette meg az ő Carlos Sastréja egyik riválisával a Tourt ezen a napon. Ha valakinek, akkor Riisnek nem hozott szerencsét a 13-as szám. Ezt a Tourt bizony Riis, Mario Kummerral és Jacques Michauddal kéz a kézben amatőrködték el, ekkora szarvashibát nem emlékszem, hogy bárki is elkövetett volna azóta, amióta követem a sportágat. Michaud ráadásul előző évben Pereiro csapatfőnöke is volt a Phonaknál, ha valaki, akkor ő igazán tudhatta volna, mire képes a gallego, ha formában van. Pereirot ismerhették, korábban kétszer volt tizedik a Touron, nem elsővonalbeli, de veszélyes hegyimenő volt mindig. Azt pedig tudjuk, hogy a sárga trikó viselése milyen energiákat képes mozgósítani, elég, ha csak Voeckler 2003-as Tourjára gondolunk, nem egyszer fordult már elő, hogy a rút kiskacsa szárnyaló sas lesz a hegyek között néhány napra, ha övé a Maillot Jaune és az ezzel járó plussz motiváció. De hogy a rút kiskacsa Tourt is tudjon nyerni, arra nagyon ritkán van példa. Pereiro egy olyan versenyző, aki a hozzáállásával, a sportág iránti alázatával maximálisan megérdemelte, hogy Tour győztes lehessen, amiatt pedig aztán végképp nem neki kell magyarázkodnia, hogy Riisék akkora amatőrök voltak, amekkorák. Pereiro megkapta élete nagy lehetőségét, és sikerült élnie vele, vérrel-verítékkel megharcolt érte.
Megmondom őszintén, az utóbbi években nyert néhány olyan versenyző háromhetes versenyt, akikről nem gondoltam volna korábban, hogy egyszer össze fog jönni nekik a nagy álmuk. Vinokurov Vuelta győzelme például nálam ez a kategória, szkeptikus voltam azzal kapcsolatban, hogy annyi segítőként eltöltött év után alkalmas lehet-e kapitányként egy csapat vezetésére egy nagy körversenyen. De a nagyon ígéretesen induló, aztán az évek során a várakozásokat egyre kevésbé igazoló Alejandro Valverdéről is azt gondoltam a kabátos szerencsétlenkedése után, hogy bármennyire is akarja a Vueltát, sajnos nem fog neki sikerülni. Mindketten rám cáfoltak, de egyikük győzelme sem volt azért olyan eget rengetően nagy meglepetés, ami előtt szinte a teljes kerékpáros közvélemény értetlenül állt volna. Pereiro Sio tündérmesékbe illő Tour de France győzelme azonban teljesen más kategória, és nem csak én döbbentem meg, hogy így sikerülhetett győznie, hanem az egész világ. Ha valaki a verseny előtt azt mondta volna nekem, hogy ő viheti haza a Maillot Jaune-t, esküszöm bolondnak tartom. Méltó megkoronázása volt ez annak a kaotikus Tournak, ahol végül olyan versenyzők csatáztak az összetett győzelemért, akik Landist leszámítva még a verseny rajtja előtti napon is azt gondolták, hogy csak segítőként lesz lehetőségük elindulni. Az Operacion Puerto ügy pusztítása miatt Ullrich helyett Klöden, Basso helyett Sastre, Valverde és Karpets helyett pedig Pereiro játszotta el tökéletesen a helyettes szerepét. Pereiro éppenséggel a lehető legtökéletesebben.
A 2006-os Tour után Pereiro már nem tudott igazán kiemelkedőt alkotni, a következő évben ugyan pályafutása során harmadszor is tizedik lett összetettben a Touron, de ezt leszámítva komolyabb eredménye már nem volt. Kicsit keserűen nyilatkozta, hogy Montélimar óta soha többet nem engedték megszökni, ami pedig az ő versenyzésének az alapja volt, emiatt talán nem is meglepő, hogy elmaradoztak a győzelmek. 2008-ban a Touron Col d'Agnelről lefelé jövet borzasztó nagyot bukott, és teljesen összetörte magát, utána pedig már soha többé nem tudta megközelíteni azt a szintet, amit korábban tudott. Saját bevallása szerint azóta az eset óta fél a lejtmenetektől, ami egy szökevénynél kimondottan nagy hátrány. 4 Caisse-os év után egy évet még lehúzott az Astanában, majd 2010 végén bejelentette a visszavonulását. Karrierje befejezése után focizni kezdett, a Segunda Division B-ben (spanyol harmadosztály) szereplő galíciai Coruxa FC színeiben. Érdekesség, hogy ugyanebben a csapatban vezetett le visszavonulása után Valerij Karpin is, aki kitűnő labdarúgó volt, mielőtt összerakta volna a Karpin Galicia csapatát.
Oscar Pereiro Sio, az örök szökevény volt, akire a rengeteg szerencsétlen szakasz, és a tömérdek feleslegesnek tűnő gürizés után Montélimarban végre rámosolygott a szerencse. De élni tudott a lehetőséggel, és megküzdött a sikerért. Úgy tudott Tour de France-t nyerni, hogy a tehetsége talán nem is volt meg hozzá, de az akaratereje és a küzdeni tudása mindenképpen, és ez sok mindenre elég. Sikerült neki a lehetetlen, mert amikor megkapta élete nagy lehetőségét, a szíve a helyén volt. Legyen ő minden fiatal Ghislain Lambert példaképe, mert a gallego példája bizonyítja, hogy alázatos hozzáállással és nagy akaraterővel akár még Tourt is lehet nyerni, mert aki megdolgozik érte, arra egyszer rámosolyog a szerencse.
Győri Tamás írása és engedélye nyomán...
Fotó: Flickr via Photo Pin – a szabad felhasználású és szerkeszthető képek gyűjteménye, illetve közösségi média
