Porte: Életem legjobb formájában vagyok

Richie Porte hanyag eleganciával nyerte meg a Párizs-Nizza összetettjét, miután ledolgozta 36 másodperces hátrányát a Col d’Eze egyenkénti időfutamán.

Ezzel az eredménnyel pedig Porte magabiztosan győzte le Michal Kwiatkowski (Etixx-Quick Step), Simon Spilak (Katusha) és Rui Costa (Lampre-Merida) hármasát az összetettben.

A tazmán kerekes zsinórban immáron a harmadik Sky bringás, aki győzni tudott a legendás Col d’Eze emelkedőjén.

„Kissé idegesen kezdtem, hisz frusztráló volt az utolsó előtti szakasz, ahol buktam, így időt veszítettem Geraint Thomas-al egyetemben. Ennek kontrasztjaként megszerezni a Párizs-Nizza első helyét valami fantasztikus érzés,” – mondta Porte.

„36 másodperc nem kevés idő, azonban viszonylag magabiztosan keltem reggelt, tudtam, hogy mi a célom. Bíztam benne, hogy Tony Gallopin egy kicsit fáradt lesz majd az előző nap sikere gyanánt, ami be is következett. Ismertem ezt a hegyet, a pályafutásom során már számtalan alkalommal megmásztam. Ennek ellenére nem vagyok felhőtlenül boldog, hisz Geraint is megérdemelte volna, hogy a dobogóra állhasson,” – folytatta.

„Természetesen nagyon sokat jelent számomra, hogy immáron másodjára nyertem meg egy olyan ikonikus versenyt, mint a Párizs-Nizza. Sőt, úgy gondolom, hogy ez a siker sokkal értékesebb, mint amilyen az első volt. Az utolsó előtti napon talán egy kicsit túl voltak fújva a gumijaink. Remek helyzetben voltunk, de buktunk, ezzel pedig értékes másodperceket dobtunk el magunktól.”

„Azt hiszem, hogy nem akármilyen csapatunk van idén. Wout Poels győzött a minap a Tirreno-Adriaticon, ráadásul Christopher Froome nem is versenyzik, jelenleg otthon van, hisz kisebb betegségéből lábadozik. Várjuk, hogy visszatérjen. Reméljük, hogy a tavalyi hullámvasutazás, idén újra csúcsformává avanzsál. Azt hiszem ezt határozottabban is állíthatom,” – vélekedett Porte csapata idei szerepléséről.

„Életem legjobb formájában vagyok. Tavaly pokoli szezonom volt, mondhatni, hogy semmi sem úgy történt, mint ahogyan elterveztem. Sikerült újra visszaszereznem az Önbizalmam, ami a Giro d’Italia közeledtével elengedhetetlen. Esélyesnek érzem magam, hisz egy fantasztikus csapat támogat engem,” – zárta gondolatait Porte.

A Giro előtt azonban még a Katalán Körverseny illetőleg a Giro del’ Trentino kettőse várja az ausztrál kerékpárost.   

Kép forrása: Photo Pin - a szabadon felhasználható és szerkeszthető képek gyűjteménye  

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus
tuttobici
bikeexpress
samcycling
triumviragos
ekszermeglepetes